Múltfogyatkozás: szabadulószoba

Négy fal, négy ablak, világítás nincs. A falon túlról fekete szempárok lesekednek. Ki akar jutni, de az ajtót eltorlaszolták. Csak nézik és nézik. Mozdulatait feljegyzik. Szavait kinevetik. Ugyanígy a könnyeit.

– Nem ugorhatok le a negyedikről – morogja.

Nézi a zöld falat, nem akar alá állni. Nézi a vörös falat, nem akar alá állni. Egyik oldalon csótányok hullanak az ölébe, a másik alatt beázik. A padló is veszélyes. A plafonra fel se mer nézni.

– Gyerünk, válassz! – kiáltanak kintről.

– Gyerünk, az egyik oldalra muszáj beállnod – hallatszik fentről.

– Gyerünk, és szabad leszel – bugyog alulról.

Toporzékolnak a fal mögött. A padló alatt ritmikusan dobolnak. Fentről a plafon darabjait dobálják le.

Megpróbál pontosan középre állni, háta nem éri el sem az eső, sem a csótányok hada, sem pedig a törmelék. A közönség egyáltalán nem elégedett, már mindenki egy ütemre dobol. Ordítanak minden irányból: válassz!

– Nem akarok! – ordít vissza.

– De muszáj – jön a hang felülről.

– Mindenki ezt teszi – hallatszik oldalról.

– Neked is ezt kell tenned – hördül fel alulról.

A középen lévő vasszekrények egyikére ugrik fel. Ideges. Azzal próbálja nyugtatni magát, hogy egyikről a másikra ugrik át, mint gyermekkorában, amikor a farönkökön lépkedett a barátaival.

„The floor is lava” – jut eszébe, keserűen nevet. Felnéz, egyenesen egy fekete szempárra.

– Ki vagy te? – kérdi. Nincs válasz. Egy másik szempárnak is felteszi a kérdést. Onnan sem érkezik felelet.

„Vicc ez az egész – gondolja magában. – Ezek a barmok engem néznek, ahogy a négy fal között őrlődök, és azt akarják, hogy arról döntsek, amiről nem is akarok. Hogy nekem ez nem jó, senkit sem érdekel. Ki kell szabadulnom, ki kell szabadulnom, ki kell szabadulnom” – hajtogatja.

– Válassz! – skandálják minden irányból.

– Rohadjatok meg – szűrődik ki a fogai közül.

Köp egyet. Az ablakra repül a váladék. Lassan csúszik le az üvegen, viszi magával a lerakódott port. Betör egy fénysugár. Mögötte zöld lombkorona részlete rajzolódik ki.

„A fa” – villan át az agyán. Gondosan eltervezi, hogy előbb betöri az ablakot, csinál rajta egy akkora lyukat, amin kifér, átugrik a fára, és onnan le.

„A kutyákkal is számolni kell – jut eszébe. – Ha lemászok, felfalnak. Vagy visszahoznak. Vajon melyik a rosszabb, megállapíthatatlan”.

Újratervezés: ablakbetörés, lyuk, mászás, és a fáról elrugaszkodik a szomszédba.

Egy vasszerkezetet kap fel. Céloz, és beveri az ablakot. Minden sziréna megszólal. Mindenki ordít kintről. Nem érdekli. Az ablakból még visszafordul, beint a nézőknek. Átugrik a fára, elrugaszkodik. Repül, mint a madár.

Sz. Kárpáthy Kata

*Reflexió egy fotóra. Múltfogyatkozás című sorozatunk folytatódik.