Őszi kézműves foglalkozások a nagydobronyi tanodában
Őszi termésekből, virágokból készítettek kopogtatókat és koszorúkat a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet október 29-i hagyományőrző kézműves foglalkozásának résztvevői a nagydobronyi tanodában.
A program szorosan kapcsolódott a korábbi, október elején tartott őszi tematikájú foglalkozáshoz, amelynek a dió volt a központi eleme. A gyerekek megtudhatták, hogy a dióverés kezdetének pontos dátuma van a népi kalendáriumban (szeptember 8.), és hogy a dió régi időktől fogva fontos növénynek számított a paraszti háztartásokban. A dióbél mindig is értékes hozzávalója volt az ételeknek, de a száraz héj is hasznosult mint gyorsan lángra lobbanó fűtőanyag, amivel fel lehetett éleszteni a kialudni készülő tüzet.
A kézműves foglalkozáson a kislányok dióbélbabákat készítettek, amelynek ötletét Móra Ferenc Dióbél királykisasszony című meséje adta. A fiúkat a diós brúgattyúk és az ügyességi diótörés érdekelte a leginkább. A játékos, vidám alkalom végére elkészült a diós rétes is.
Az október végére szervezett program is az ősz kincseihez kapcsolódott. A kézművesek – Nagy Anikó és Hidi Marianna – megmutatták, hogy a termések, levelek, virágok hogyan válhatnak az otthonok hangulatos díszeivé, illetve természetes alapanyagú koszorúkon az emlékezés méltó jeleivé.
A foglalkozáson a kisdobronyi és a tiszaágteleki református gyülekezet gyermekcsoportjai vettek részt. A gyerekek virágokat formáztak juhar- és tölgylevelekből, és ajtódíszt készítettek száraz termésekből. Érdekességképpen megismerkedhettek egy már-már feledésbe merült technikával is. Néhány évtizede a falvakban még házilag készítették a temetési koszorút ügyes kezű asszonyok (általában férfi segítséggel, mert a drótkeret hajlításához erős kéz kellett). Papírból virágokat és leveleket vágtak ki, ezeket hajtogatták, formázták, majd olvasztott paraffinba vagy viaszba, aztán pedig hideg vízbe mártották. A virágok a vékony viaszrétegtől merevvé és vízhatlanná váltak. Ezután a virágokat és a leveleket a drótkeretre erősítették. Egy-egy ilyen koszorú elkészítése sok időbe telt, ám faluhelyen évtizedeken át nem volt alternatívája. Az olcsó műanyagkoszorúk elterjedésével azonban eltűntek a viaszos papírkoszorúk, készítésük módjára ma már kevesen emlékeznek. A nagydobronyi Tóth Erzsébet közéjük tartozik. Bemutatóját nagy érdeklődéssel figyelték a gyerekek.
A program létrejöttét a Csoóri Sándor Alap támogatta. Szakmai partner a Hagyományok Háza.
H. T.