’56: döbbenetet keltett a nők megmozdulása

„Még a golyó sem fog benneteket” – volt olvasható a magyar asszonyoknak, lányoknak szóló röpiraton 1956 december elején, amikor tüntetésre hívták a nőket a diktatúra, a levert forradalom miatti tiltakozásul. Néhány nappal később több ezres tömeg vonult a Hősök terére nem rettenve meg a szovjet katonák fenyegető jelenlététől. Nők 1956-ban, akikről keveset tudunk, de közel hatvan évvel később is van üzenetük a számunkra.
Kéthly Anna, Wittner Mária, Tóth Ilona – emblematikus nevek az 1956-os forradalomból. Részt vettek a kommunista diktatúra ellen vívott küzdelemben, de mellettük még több ezer asszony és lány segítette a férfiak harcát. Az asszonyoknak a családi életben és a munka frontján is helyt kellett állniuk, közben pedig támaszt kellett nyújtaniuk a férfiaknak. A fiatalok jövőjüket kockáztatva kapcsolódtak be a megmozdulásokba. Arról azonban, hogy hogyan gondolkodtak, és hogy mi motiválhatta azokat, akik életüket veszélyeztetve, fegyvert ragadva is harcoltak egy igaz ügyért, keveset tudni.
A fennmaradt dokumentumok elsősorban munkás- és parasztcsaládokból származó, hányatott sorsú nőkről tesznek említést, de sok egyetemista lány is csatlakozott a megmozdulásokhoz. A nőknek a forradalom idején is elsősorban a gondoskodó szerepük erősödött fel, élelmet osztottak, röplapokat terjesztettek, elsősegélynyújtásban vettek részt. Ezek voltak azok az értékek, amelyért Tóth Ilonkát kivégezik, Wittner Máriát pedig életfogytiglanra ítélik.
Tóth Ilona az orvosi egyetem hallgatójaként vett részt a harcokban, sebesülteket gondozott reggeltől estig, éjszaka pedig röpcédulákat gyártott. 1957-ben végezték ki Kollár István ÁVH-s tiszt meggyilkolásáért, 25 éves volt.
Wittner Mária az ’56-os események egyik legismertebb női szereplője, élményeiről könyvet is írt. Szinte véletlenül keveredett a harcokba, ahogy bolyong Budapest utcáin, de a következő pillanatban már egy háztetőn állva segít a rádiót lövő srácoknak, majd motorkerékpárral szállítja a sebesült társait. A nők politikai szerepvállalásáról sem feledkezhetünk el, gondoljunk csak Kéthly Annára. Az Országgyűlés második női képviselője volt, 1956. október 23-án az újjáalakult szociáldemokrata párt elnöke lett. A szovjetek bevonulása után nem tért vissza az országba, Belgiumban halt meg 1976-ban.
’56 azonban nem csak a kivételes, emlékezetünkben megmaradt nők története. 1956. december 4-én került sor az elnyomás időszakának egyik legmegrendítőbb megmozdulására, a nők tüntetésére. A gyászruhában, egy-egy szál virággal a Hősök terére vonuló tömeg megdöbbentette a szovjet katonákat is. „Magyar anyák! Magyar lányok, asszonyok! Most rajtatok a sor” – volt olvasható a sok ezer röpiraton, amelyen a tüntetésre hívták az asszonyokat. Ők tolmácsolták a nép akaratát, döbbenetes üzenetet küldve az elnyomó hatalomnak, hogy annyira tragikus események történtek, amelyek után már a nők sem maradhatnak az otthon békéjének őrzői, a rendkívüli helyzet megmozdulásra készteti őket.
Manapság szinte minden fontos és kevésbé fontos kérdésben is képviselteti magát a női oldal. Úgy tűnik, egyre nagyobb szerepet akarunk kapni, harcolunk az érdekérvényesítésért, néha át is lendülünk talán a ló másik oldalára. Ma már arról szólnak a hírek, hogy a nőkre mennyi teher hárul, karriert, családot kell összehangolni, szinte valóban harcolni a mindennapokban. Könnyebb volt nőnek lenni 60 éve? Ki tudja… „más világ volt”, ahogy mondják az öregek… Még nehezebb elképzelni, lett volna-e merszünk rádióostromban részt venni, fegyvert fogni, vagy a szovjet fegyverek kereszttüzében a Hősök terére vonulni. Akárhogy is, 1956-ban hatalmas névtelen tömeg mutatta meg, milyen „roppant nagy a nők ereje”.
Forrás: mno.hu