Úgy szeretném, ha egész évben karácsony lenne

Talán nincs semmi meglepő abban, hogy ha Isten egyszülött fia gyermekként jött a világba, tőlünk is azt kéri: legyetek olyanok, mint a gyerekek. A felnőtteset játszó ember karácsonyából elvész a gyermeki hit. Mire az ember a tiszta tanítás, a szent hagyományok, a szolgálatok futószalagja, az istentisztelet áradat, a már október végén megjelenő fenyőfák és karácsonyi dallamok között megérkezik az egykor megszületett gyermek ünneplésére, már olyan, mint a kiégett gyufaszál.

Szeretnék újra csillogó szemű tizenhárom éves kamasz lenni, és házról házra járva kántálni, ahogyan volt az egykoron, amikor nem csak a gyermek Jézusra emlékeztünk, hanem én magam is gyermek voltam. Gyermek, aki mit sem tudott a felnőttek agyonbonyolított, forró kását kerülgető, színpadias, alakoskodó, látszatra élő, a gyermeki hitet már rég kinövő világáról. Viszont a dolog fordítva van, és a gyermeki hitből nem csak kinövünk, hanem abba idővel bele is növünk újra.

„Apu, úgy szeretném, ha egész évben karácsony lenne”, hallgattam akkoriban egy másolt kazettán a keresztyén éneket, és mindig elsírtam magam rajta, mert annyira jellemző gyermeki vágyat fogalmazott meg. Azt a vágyat, hogy bárcsak minden nap karácsony lenne. Nem az ajándékok, vagy a finom ételek miatt, hanem mert olyankor „az egész világ olyan más”. Legalábbis gyermekként így éltem meg, így élted meg, így éltük meg. Ez az „olyan más” az, amit olyan jó lenne újra felfedeznünk.

Ahogyan az évek telnek, már-már annak is örülnénk, hogy ha nem is egész évben, legalább karácsonykor karácsony lenne. Ha karácsonykor legalábbis az egész világ olyan más lenne. „Szeretném, hogy mindig így legyen.” A gyermeki, kamaszkori vágyunk a mindig szóval írható le. A kicsik még mindent végtelennek élnek meg. Amikor anya nincs itt, úgy éli meg, mintha soha nem is lett volna itt, és soha többé nem lenne már itt. Ezért követik anyát még a mosdóba is. Mert nekik az a két perc is egy örökkévalóság. Úgy szeretném, ha egész évben karácsony lenne, azaz ha mindig karácsony lenne. Mert „olyankor anyu is sokkal nyugodtabb, és te sem veszekszel velem, szeretném, hogy mindig így legyen”. Olyankor minden olyan más. Úgy szeretném újra, hogy legalábbis a karácsony olyan más legyen.

De kinek énekelhetném? Lehet, hogy magamat kellene megszólítanom, aki felnőtteset játszik, aki már kinőtte a gyermeki hitet. Magamat, aki a tiszta tanítás, a szent hagyományok, a szolgálat futószalagja, az istentisztelet áradat között elveszítette már valamikori csillogó szemű kamaszkori önmagát. Aki mire megérkezik a gyermek Jézus ünneplésére, olyan, mint a kiégett gyufaszál. Talán így kellene: Szabi, úgy szeretném, ha egész évben karácsony lenne. Olyankor sokkal nyugodtabb voltál, emlékszel? Valaha arra vágytál, hogy egész évben karácsony legyen.

Szikszai Szabolcs

Forrás: teso.blog