Lencse, az újév eledele

Tudjuk, hogy az év első napján fogyasztva a lencse az újesztendőre gazdagságot ígér. De azt kevesebben tudják, hogy az egészségünkre is kiváló hatással bír. A lencsét az egyik legértékesebb és legkeresettebb hüvelyesként tartják számon. Sokféleképpen elkészíthetjük, akár levesnek, főzeléknek, ragunak, vagy pástétomnak, szendvicskrémnek is.

Miért értékes élelem a lencse?

Ahogyan a többi hüvelyesnek, így a lencsének is magas a rosttartalma, így fogyasztása kisebb-nagyobb mértékű puffadással, gázképződéssel jár. Felhasználás előtt hosszú ideig tartó áztatással, valamint megfőzve, és szitán áttörve ezek a tünetek enyhíthetők. Néhány fűszer, mint például rozmaring, ánizs, kömény, koriander, kurkuma vagy citromfű, hozzáadásával is könnyíthetjük emésztését.

E kellemetlenséggel szemben viszont rostanyagai számos jótékony hatással rendelkeznek. Rendszeres fogyasztása segíti a vérnyomás normalizálását és a koleszterin ürülését a szervezetből, ezzel csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát. Lassú felszívódása miatt mérsékli a vércukorszint hirtelen megemelkedését és ingadozását, ezáltal enyhíti a cukorbetegek panaszait is. Az emésztés serkentésével megszünteti a székrekedés okozta nehézségeket.

Fitoösztrogén (nemi hormonszerű vegyület) tartalma csökkentheti a változókor egyes tüneteit és a szívbetegségek kockázatát. Magas folsav- és vastartalma segíti a magzat fejlődését, ezért fogyasztása kifejezetten ajánlott a terhes anyukák számára is. Említésre méltó még a magas kalcium- és cinktartalma. Az utóbbi segíti a hajnövekedést és a sebgyógyulást, férfiaknál pedig fokozza a termékenységet.

3 lencsés étel 

Újévi lencsés zöldségragu tormával
Elkészítési idő: 1 éjszaka áztatás + 30 perc

Hozzávalók 4 személyre:
30 dkg lencse, egy éjszakára vízbe áztatva
3-4 babérlevél
1 mokkáskanál köménymag
1 mokkáskanál koriandermag (őrölt is lehet)
4-5 gerezd fokhagyma
1 kiskanál só
10 dkg vöröshagyma, apró kockákra vágva
1 evőkanál szűz olívaolaj
35 dkg sárgarépa, gyufaszálnyi csíkokra vágva
20 dkg zeller, gyufaszálnyi csíkokra vágva
35 dkg kelkáposzta, laskára vágva
1 ujjnyi tormagyökér, frissen reszelve
1 evőkanálnyi aprított zöldpetrezselyem

A lencséről az áztatólevét leöntjük, friss vízben feltesszük főni, ha felforr, ezt is leöntjük. Ismét vízzel felöntjük, majd a babérlevelet, a köménymagot, a koriandermagot és a fokhagymát beledobjuk, a sóval ízesítjük, azután majdnem készre főzzük. A vöröshagymát egy kevés olajon megfonnyasztjuk, az összevágott sárgarépát, zellert, kelkáposztát és a majdnem kész lencsét hozzáadjuk, majd megpároljuk. Tálalás előtt tormával és zöldpetrezselyemmel megszórva kínáljuk.

Lencsekrémleves
Elkészítési idő: 30 perc

Hozzávalók 4 személyre:
1 kis fej vöröshagyma apróra vágva
2 evőkanál szűz olívaolaj
8 dl füstölt lé
20 dkg lencse
néhány babérlevél

4 dkg fehér búzaliszt
1 gerezd zúzott fokhagyma
1 evőkanál mustár
0,5 dl tejföl
0,5 dl tejszín
10 dkg füstölt, nyers tarja

A vöröshagymát egy evőkanál forró olajon megfuttatjuk. A füstölt lével felengedjük, és a lencsét beleszórjuk. A babérlevéllel fűszerezzük, és csak akkor sózzuk meg, ha a füstölt lé nem elég sós. A lencsét puhára főzzük, majd a lisztet a maradék olajon megpezsgetjük, és a fokhagymát megfuttatjuk rajta. Egy kevés vízzel simára keverjük, majd a levest besűrítjük vele. Mustárral ízesítjük, azután áttörjük, és tejföllel, tejszínnel dúsítjuk. Betétnek főtt, füstölt tarjakockákat szórunk bele.

Vörösboros lencse
Elkészítési idő: 25-30 perc

Hozzávalók 4 személyre:
30 dkg lencse átválogatva, megmosva
1 babérlevél

őrölt bors
4 dl száraz vörösbor
1 póréhagyma kis kockákra vágva
2 sárgarépa kis kockákra vágva
2 paradicsom kockákra vágva
3 evőkanál szűz olívaolaj
6-8 magozott fekete olajbogyó apróra vágva

A lencsét a babérral, sóval és borssal fűszerezve a borban puhára főzzük. Ha a levét elfőtte, apránként egy kevés vízzel pótoljuk. Közben a pórét és a sárgarépát a paradicsommal együtt az olajon megpároljuk. Az olajbogyót beleszórjuk, és ha szükséges, enyhén megsózzuk. (Óvatosan, mert az olajbogyó sós!) Végül a boros lencsébe forgatjuk, és meghintjük borssal. Roston sült húsok vagy vagdaltak mellé köretként, egyébként önálló hústalan fogásként tálaljuk.

Forrás: hazipatika.com