Szavaló- és énekverseny Tivadarban

Sok éve már, hogy évente megrendezik a Kárpátaljai Református Egyházkerületben a szavaló- és énekversenyt, melynek célja a gyermekek elhívása Isten szolgálatára. A versek és énekek közelebb viszik az előadót és a hallgatóságot is Isten fenséges mivoltának megértéséhez és a lelki békéhez. Mivel Kárpátalja-szerte versengenek a fiatal tehetségek, több elő-, illetve középdöntő beiktatása volt szükséges ahhoz, hogy a legjobbak december 2-án Nagyberegen mutatkozhassanak majd be. Ennek nyitányaként mérkőztek meg október utolsó vasárnapján a Máramaros–Ugocsa Egyházmegye gyülekezeteinek fiataljai.
Nagyszőlőstől megkezdve Salánkon át Viskig, sok-sok település képviseltette magát a jeles eseményen, melynek a tivadari templom és parókia adott otthont. A szavaló- és énekverseny házigazdája Seres János esperes és Jenei Károly, a tanügyi bizottság elnöke, többször is méltatta, milyen nagyszerű, hogy ilyen szép számban vállalkoztak a gyermekek arra, hogy isten szeretetéről beszéljenek, énekeljenek. A zsűrinek nehéz dolga volt: a kiválóbbnál kiválóbb előadások közül kellett kiemelni a legjobbakat. Ahogy többször is elhangzott aznap vasárnap délután, vesztesek nincsenek, csak nyertesek. Hisz mindenki nyer, aki Isten dicsőítésére mond el egy verset vagy énekel egy zsoltárt! A kötelező szavalatokon, illetve énekeken kívül mindenkinek lehetősége volt egy-egy kedvenc dicséret és/vagy költemény előadására. A zsűri dicsérete is azt bizonyítja, hogy 2012-es évben erős volt a mezőny a felsőbb évfolyamoknál, akik mellett a kisebbek is brillíroztak. Az első helyezések mellett számtalan külön díj és ajándék is gazdára talált. A rendezvényről senki sem távozott üres kézzel, erről gondoskodtak a figyelmes szervezők, akik az oklevélre a következő idézetet nyomtatták: „Gyönyörködöm a te beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Forrás: reformatus.com.ua