A Dobók földjén
Kurgánok, hadak, lágerek
Hajdan a Latorca és a Szernye folyók mentén húzódó mocsarak és hatalmas erdőségek borították a tájat, melynek magasabban fekvő területein, a sűrűségtől megtisztított irtásokon már a késői bronz-, illetve a korai vaskorban megtelepedtek az emberek, amit a település határában emelkedő kurgánok – ősi temetkezőhelyek –, s a XX. század második felében elvégzett régészeti feltárások során előkerült, a jelzett korszakokból származó fegyverek, használati eszközök és ékszerek bizonyítanak. Később elnéptelenedett a vidék, s az itt létrejött, korábban Csomonyának nevezett Csongor község neve írásos formában – Chomonia alakban – csak 1387-ben jelenik meg először egy hétszáz éves okmány lapjain. Neve a Coma szláv személynévből vagy a kunokat jelentő cumani latin kifejezésből ered, IV. Béla királyunk ugyanis erre a tájra, Magyarország északkeleti határvidékére is telepített tatárok elől menekülő kunokat, hogy gyepűvédelmi feladatokat lássanak el. A település a helybeliek kérésére csak az 1898-ban sorra kerülő országos helynévrendezés során kapta a Csongor megnevezést.
A XV. században a Podóliából Magyarországra költözött Korjatovics Tódor herceg uralta a falut, később pedig különböző földesurak – közöttük a magyar történelemből ismert Dobók, illetve Lorántffyak rendelkeztek itt részbirtokokkal.
– A viharos XVI–XVII. századokban (Kárpátalján egyedülálló módon) a község nagy famíliái ún. hadakat alkottak, a rokonsághoz tartozó családok házait (négy–hét lakó, illetve gazdasági épületet), szorosan egymás mellett húzták fel, az építmények pedig egy központi udvar köré tömörültek, ahová csak két kapun át lehetett bejutni, így próbáltak védekezni a hadjáratok során betörő martalócok ellen – idézi fel a múltat Nagy Sándor, a helybeli KMKSZ-alapszervezet elnöke. – Nagyobb támadó sereg ellen, persze, nem válhatott be ez a módszer, a falut 1566-ban is szinte teljesen felperzselték a török-hűbéres krími tatárok, s jelentős pusztításokat végeztek itt Lubomirsky herceg 1657-ben Északkelet-Magyarországra támadó lengyel csapatai is, valamint az 1717-es utolsó magyarországi tatárjárás során erre portyázó, rabló, gyújtogató ellenséges csapatok. S a XX. század sem volt kíméletes a faluhoz, 1944 novemberében a szovjet katonák háromszáz magyar férfit hurcoltak el a Gulag „meghalasztó táboraiba”, akik közül 101 rabbal végzett a betegség, az éhség, a kegyetlen bánásmód, míg a II. világháború harcterein 27 helybeli lakos esett el.
A községben a legelterjedtebb vezetéknév a Hadar, a Csákány, a Baksa, valamint a Sándor.
A Caproni rádiósa
A település legidősebb lakosa, a 91 éves Kovács József is megjárta a világháborút.
– A szüleim tíz hold földön gazdálkodtak, de nagy volt a család – nyolcan voltunk testvérek –, így magunk éltük fel a gazdaságban megtermelt javakat, ezért az édesapám állami megrendelésre vasúti talpfákat faragott, s ennek révén került pénz a házhoz – emlékezik vissza beszélgetőtársam. – 1941-ben azután behívtak katonának, Nyíregyházán kiképeztek rádiósnak, majd Debrecenbe vezényeltek a 4-es számú bombázóosztaghoz. Olasz gyártmányú, kétmotoros Caproni Ca-135-ös gépen szolgáltam mint rádiós, de csak tartalékban állomásoztattak és gyakorlatoztattak minket. 1944 késő nyarán, már a román átállás után is egy gyakorlórepülést kellett végrehajtanunk, melynek során felkanyarodtunk Munkácsig, majd délre fordulva, Újvidéken kellett volna leszállnunk. Csakhogy a visszaúton „kifogtunk” egy vihart, heves ellenszélben repültünk, s amikor a felhőzet alá ereszkedtünk, hogy felderítsük, merre járunk, észrevettük, hogy letértünk a pályánkról, s az Erdélyi Érchegység fölött, ellenséges légtérben járunk. Visszaemelkedtünk 8000 méter magasra, s igyekeztünk visszajutni a magyar vonalakig, de elfogyott az üzemanyagunk, így kényszerleszállást hajtottunk végre Belényes környékén, egy lapos hegytetőn. Nem ment, persze, simán a dolog, berohantunk az erdő fái közé, letört az egyik szárnyunk, s a géptörzs is megsérült, az egyik leszakadt fémlemez pedig nekem is megvágta a fejemet. A sebesülések ellátása után gyalog próbáltunk visszakeveredni a sajátjainkhoz, ám a románok elfogtak bennünket, egy hadifogolycsere eredményeként viszont rövidesen kicseréltek minket magyar kézre került román katonákra.
Ezt követően a Nyugat-Dunántúlra helyeztek, a kenyeri tábori repülőtérre, ahol magyar, illetve német Messerschmidt Me-109-es vadászgépek állomásoztak, s egy rádióskocsiban ülve kellett tartanunk a rádiókapcsolatot az amerikai nehézbombázók ellen felküldött vadászokkal. Az olaszországi légitámaszpontokról induló szövetséges kötelékek magyarországi, ausztriai és németországi katonai célpontokat támadtak, s a mi repülőterünk sem úszta meg bombázások nélkül, amikor is a bunkerben meghúzódva vártuk, hogy elvonuljanak a repülőgépek, miközben körös-körül remegett a föld a bombabecsapódások nyomán. Azután minket is elért a front, 1945 áprilisának az elején szovjet fogságba estem, ahonnan csak két év múlva szabadultam. Egy ideig még a saját földünkön gazdálkodtam, a kollektivizálás után pedig a kolhozban helyezkedtem el, s onnan is mentem nyugdíjba. S bár már benne járok a korban, még most is gereblyézgetek az udvaron meg a kertben. Sőt a minap még ásni is próbáltam, de az már nem ment…
Cirok és újkrumpli
– Sok tapasztalt kőműves él a falunkban, akik részben Magyarországon, részben pedig a nagyobb kárpátaljai városokban dolgoznak, nem jellemző viszont, hogy Ukrajna belső területein vállalnának munkát – tájékoztat Nagy Sándor. – A közelmúltban még 200-300 csongori férfi kereste meg a kenyerét az ungvári, illetve a munkácsi építkezéseken, mára viszont – a gazdasági válság következtében – pár tucatnyira apadt a számuk. A munkalehetőségek beszűkülése miatt most egy brigád Ausztriába, egy másik pedig Németországba készülődik, hogy az ottani építőiparban helyezkedjen el.
A lakosság nagyobbik fele viszont a földből él, a kolhoz felbomlásakor a gazdaság volt dolgozói egy hektárt, míg az állami alkalmazottak 40 árat kaptak az egykori mezőgazdasági nagyüzem földjeiből. Az 1950-es évektől kezdődően nagy hagyománya alakult itt ki a ciroktermesztésnek, s míg a rendszerváltás előtt az állam vásárolta fel a gazdák által készített seprűt, addig ma már felerészben a Munkács– Csap főútvonalon közlekedőknek, felerészben pedig a piacokon, illetve a környező falvakban értékesítik azt. Általában félhektáros parcellákon termesztik a cirokot, de akadnak, akik nagyobb földterületeket is beültetnek vele, s háromféle seprűt készítenek belőle. Az egyiknek a nyele is cirokszárból készül, a másikat 30-40 cm hosszú, míg a harmadik típust egyméteres fanyéllel látják el. A legkelendőbb a ciroknyelű, illetve a hosszú fanyeles változat. Sokan teszik pénzzé az újkrumplijukat is, a múlt évben pedig többen belevágtak a fóliaházi zöldségtermesztésbe, s elsősorban uborkát, retket, paradicsomot, illetve paprikát nevelnek, majd jórészt a munkácsi nagybani piacon adnak túl a termékeiken. Azért még mindig többen foglalkoznak a burgonyával, mint a zöldségfélékkel. Az árut pedig vagy személygépkocsival, vagy autóbuszon viszik be Munkácsra. Szerencsére jó a tömegközlekedési helyzetünk, az első autóbusz reggel fél hatkor fut be Munkácsról, az utolsó délután fél ötkor vág neki a járási központ felé vezető útnak, napközben pedig minden órában autóbusz indul a Latorca-parti városból Csapra, illetve onnan visszafelé.
Zongora a kisdiákoknak
– A KMKSZ-alapszervezet 1989. október 1-jén alakult meg, a kezdetektől én vagyok az elnöke, s jelenleg 590 személy alkotja a tagságot – vált témát beszélgetőpartnerem. – 1990-ben a református templom kertjében emlékművet állítottunk a szovjet munkatáborokban elhunyt, valamint a II. világháború csatamezőin elesett helybeli lakosok tiszteletére. Támogatjuk a helybeli általános iskolát, a Szülőföld Alaphoz benyújtott pályázatainkat megnyerve felújítottuk a tanintézet vízvezetékrendszerét, illetve zongorát vásároltunk az oktatási intézmény számára. A KMKSZ-nek a Szülőföld Alap által támogatott falunévtábla-programja keretében az idén mi is felavattuk az új, címeres, kétnyelvű falunévtáblánkat, 2005-ben pedig megnyitottuk a teleházat, mely az általános iskola egyik termében kapott helyet. Emellett megemlékezünk nemzeti ünnepeinkről, s természetesen részt vettünk, részt veszünk a KMKSZ programjaiban, a Zöld Programban, a magyarigazolványokkal kapcsolatos ügyintézésben, jelenleg pedig a schengeni vízumhoz szükséges támogató nyilatkozatok kiállításának folyamatába kapcsolódtunk be.
Általános iskola –eredményes szakköri munkával
– 2007-ig három udvaron, öt épületben működött az iskola, melyek közül a legrégebbinek 1924-ben húzták fel a falait, de még ma is használjuk, részben mint tornatermet, részben mint raktárt – mutatja be az oktatási intézményt a „civilben” iskolaigazgatóként tevékenykedő KMKSZ-elnök. – 2001-ben azonban elkészíttettük új otthonunk felépítésének a tervdokumentációját, a munkálatok beindításához pedig segítségünkre sietett egy csongori gyökerekkel nem is rendelkező magyarországi magánszemély, valamint a Holland Református Egyház. Majd az ukrán állam vette kezébe a munkálatok finanszírozását, s részben a járási, részben a megyei, részben pedig az állami költségvetésből kiutalt pénzeszközök felhasználásával 2007-re tető alá is hoztuk az épületet, már csak az étkezde, valamint az új tornaterem felépítése maradt hátra.
Jelenleg 31 tanár oktat, és 307 diák tanul az oktatási intézmény falai közt, s mivel a községben az utóbbi években növekszik a születésszám, így az elkövetkező esztendők során egyre több elsős fogja átlépni az iskola küszöbét, aminek nagyon örülünk. Végzőseink többsége pedig a Barkaszói, illetve a Nagydobronyi Középiskolában folytatja a tanulmányait, de akadnak, akik a munkácsi szakközépiskolákban, a Kárpátaljai Állami Egyetem Humán-Pedagógiai College-ben, illetve a Nagydobronyi Református Líceumban tanulnak tovább.
– Eredményes órán kívüli munka folyik a tanintézetben – veszi át a szót Hadar Katalin igazgatóhelyettes. – Jól működik a futballal, atlétikával és asztalitenisszel foglalkozó, Hadar Géza testnevelő tanár által vezetett sportszakkörünk, melynek tagjai rendszeresen részt vesznek a járási és a megyei sportvetélkedőkön, az idei tanévben pedig az egyik diákunk nyerte meg a járási asztalitenisz-versenyt. A Hadar Tímea rajztanár által irányított rajzszakkör tagjai is szép eredményeket érnek el a járási és a megyei rajzvetélkedőkön, hímes tojások festésével is foglalkozunk, méghozzá a legnehezebb, viaszfestéses módszerrel díszítjük a tojásokat, s a most folyó tanévben mi nyertük meg a járási versenyt, míg a megyei vetélkedőről az előkelő harmadik helyezéssel térhettünk haza. A Csákány Jolán ének–zene tanár által vezényelt énekkarunk ugyancsak a harmadik helyet érte el a KMPSZ idei „Átalmennék én a Tiszán…” népdaléneklési versenyén, diákjaink helyt álltak a Simonyi József szépkiejtési versenyen, s dobogós helyezéseket értünk el mind a járási, mind a megyei magyar nyelv- és irodalom-vetélkedőn.
Lajos Mihály