Nagycsaládok Kárpátalján: a Kincses család

Évtizedekkel ezelőtt még mind szülőföldünkön, mind szerte Európában megszokott dolog volt, hogy négy-öt gyermek nevelkedett egy családban, sőt az sem számított ritkaságnak, hogy hét-nyolc gyermeket is felnevelt egy-egy házaspár.

Az utóbbi időkben azonban a fejletlenebb, szegényebb Kelet-Európában és a gazdagabb Nyugat-Európában egyaránt elterjedt az egy- vagy kétgyermekes családmodell, amely magával vonta földrészünk elöregedését, s ha a jelenlegi kedvezőtlen tendencia folytatódik, pár száz éven belül kihalhatnak az európai nemzetek. Mi, magyarok is – úgy a Kárpát-medencében, mint itt, Kárpátalján – csak akkor maradhatunk fenn, ha növekedik a születésszám. A nevetlenfalui Kincses házaspár esete azt bizonyítja, hogy még jórészt idénymunkákból is tisztességesen fel lehet nevelni nyolc gyermeket.

– Akárcsak a nevetlenfalui születésű férjem, József, én is három testvér mellett nőttem fel – indítja beszélgetésünket az aklihegyi születésű Kincsesné Kovács Diána. – A párom kilenc osztályt végzett el a Nevetlenfalui Középiskolában, majd Beregszászban kitanulta az asztalosmesterséget, ezt követően pedig a pékszakmát is. Előbb egy pékségben, majd Bocskor Imre helybeli asztalosműhelyében helyezkedett el. Jómagam Aklihegyen jártam ki az általános iskolát, de még csak 15 éves voltam, amikor elhunyt az édesanyám, s a ma is élő édesapámmal együtt neveltük az öcsémet, valamint a két húgomat. Azután egy húsvétkor egy nevetlenfalui barátnőmnél vendégeskedtem, amikor a jövendőbelim is betoppant hozzá locsolózni, s így ismerkedtünk meg. 1997-ben, tizenhét évesen feleségül mentem hozzá, s ideköltöztem az apósomékhoz. A férjem hamarosan felhagyott az asztalossággal, s egy évig Magyarországon vállalt mezőgazdasági idénymunkákat, illetve egy hónapig Budapesten dolgozott egy építkezésen, majd hazajött, s azóta helybeli gazdáknál vállal mezőgazdasági idénymunkát, akárcsak én, s nemegyszer megesik, hogy reggel öt órától este hétig dolgozunk, tízhrivnyás órabér fejében. Összeházasodásunk után harminchárom ár földet kaptunk a községi tanácstól, melyen megtermeljük a szükséges élelmiszerek egy részét, amellett disznót, baromfit is tartunk, s ha a szükség úgy hozza, ritkán el is adunk egy-egy jószágot, házasságunk tizenhat éve alatt 2-3 alkalommal, legutóbb az idén bocsátottunk áruba egy-egy süldőt csepei, illetve szőlősgyulai mészárosoknak, egyszer pedig felneveltünk egy üszőt, s azt ugyancsak egy szomszéd falubeli hentes vásárolta meg. Tavaly, illetve ebben az évben földiepret is termesztettünk eladásra (az idén ezer hrivnya jövedelmünk folyt be belőle), jövőre pedig 500 méteren, szabadföldön, feketefólia alatt uborkát akarunk termeszteni, hogy jobban feltöltsük a családi kasszát.

– Most pedig térjünk rá a gyermekekre…

– A férjhezmenetelem utáni esztendőben megszületett a most 15 éves Dominik, majd a következő két évben Józsika és Melánia, 2002-ben Enrike, egy esztendővel később Alex, három év múltán Martin, 2010-ben Valentin, az idén pedig a most öthónapos Danika. Csak a két legkisebb gyermekünk után kapunk összesen havi 3400 hrivnya segélyt, az idősebbek után a megszületésüket követő évben adtak havi 30-40 hrivnya segélyt, melynek összege csak a hatodik gyermekünk világrajövetele után emelkedett meg, míg GYES-ként a nagyobbak után három évig kaptam havi 750 hrivnyát. Már öt gyermekünk jár iskolába (Alex most elsőosztályos), így az idén összesen százezer forint beiskolázási támogatást adott a magyar állam, de még ezenfelül is további összegeket kellett fordítanunk az iskolatáskák és a tanszerek megvásárlására. Jó, hogy a két kisiskolás gyermekünk térítésmentesen ebédelhet az iskola étkezdéjében. Elég sok pénzünk megy rá a cipők, csizmák beszerzésére, megesik, hogy havonta új lábbelit kell vennünk valamelyik gyermek számára (ennyit a piacokon kapható cipők, csizmák minőségéről… – L. M.), de igyekszünk minden évben új ruhát venni egy-egy gyermek számára, s inkább én nem öltözködöm annyira, csak hogy a gyermekeink kaphassanak új ruhaneműket. Naponta legalább öt kenyeret, három és fél-négy és fél liter tejet vásárolunk, de a gyermekek ruháztatása, étkeztetése és iskoláztatása mellett is be tudtuk vezetni a földgázt, s a gázszámlák kifizetésekor az utóbbi időkben már 50 százalékos kedvezményt kapunk a gyermekek után. Az apósom házának az elülső lakrészében lakunk, van két szobánk, melyek egyikében gázkonvektorral, a másikban viszont cserépkályhával fűtünk, a konyhában pedig hűvös időben úgy csinálok meleget, hogy be-bekapcsolom a gázsütőt. Már hat éve bevezettük a vizet a házba, kialakítottuk a fürdőszobát, megvásároltuk a gázbojlert, így mindig van hideg-meleg vizünk, de még le kell csempéznünk a fürdőszoba padlóját. Két évvel ezelőtt pedig automata mosógépet vettünk (korábban egy régebbi típusú mosógéppel rendelkeztünk). Nagy gondunk, hogy Danikánál nemrég kezdődő asztmát állapítottak meg, 300 hrivnyát fizettünk ki a gyógyszerek beszerzésére, s még vásárolnunk kellene egy inhalátort, de ez a gép 1300 hrivnyába kerül, így most nem tudtuk megvenni. Reméljük, hogy a következő hónapban már lesz rá pénzünk, ha sikerül eladnunk az egyik malacunkat.

– Mi motiválta Önöket abban, hogy vállalták nyolc gyermek felnevelését?

– Akadnak falubeli emberek, akik megszólnak a sok gyermek miatt, azt hiszik, hogy a támogatás miatt vállaltuk őket, pedig ez nem igaz. A férjem is, én is nagy családban nőttünk fel. Nagyon szeretjük a gyermekeinket, s olyan szép, amikor este mindannyian körülüljük a megterített vacsoraasztalt. Szerintem az ember számára a gyermekei jelentik az egész életet, értük élünk. A gyermekeink a mindenünk, és nagyon sok szeretetet kapunk tőlük. Kedvesek, szépek, aranyosak, a nagyobbak már a házimunkákba is besegítenek. Dominik nagyon szeret focizni, az iskolai futballcsapatban játszik. Magyarországon szeretne továbbtanulni, úgy tervezzük, hogy a 9. osztály elvégzése után a Tivadarfalvi Református Líceumban folytatná, majd valamelyik magyarországi gimnáziumban fejezné be a középfokú tanulmányait, s közben eldöntheti, hol tanuljon tovább. Józsika nagyon szereti a háziállatokat, azt hiszem, ő inkább gazdálkodó lesz. Alex, Melánia és Enrike táncot is tanul a helybeli művészeti iskolában, Melánia pedig a tánc mellett már zongorafoglalkozásokra is jár. Hál’ Istennek, mindegyik gyermekünket fel tudjuk nevelni, s öltöztetni, étkeztetni, iskoláztatni is tudjuk őket.