„…a hatalmon lévő banditák uralma csak ideiglenes állapot”

Nyilvánosságra hozták a 2012-es ukrajnai parlamenti választások eredményeit. A frissen megválasztott képviselők szinte rögtön elfelejtik a kampány során tett ígéreteiket, üléseiket, és az állam pénzét saját szükségeik fedezésére fordítják: jachtok, drága gépkocsik, külföldi utazások – valószínűleg így képzeli az ukrán állampolgárok többsége a parlamentben ülők munkáját.
Csépes Szerhij királyházi fizikatanár, volt parlamenti képviselő jól tudja, miből áll egy parlamenti képviselő munkája. A 90-es években a parlamentben töltött négyéves munkáját rossz álomként idézi fel, amely megváltoztatta és derékba törte az életét.
„Ha tudtam volna előre, hogy milyen az ukrán parlament, nem vállaltam volna a képviselőséget.”
– Az ön képviselőségének ideje nem éppen könnyű időszakra esett: bűnözés, zsarolás sem volt ritka a közéletben. Érezhető volt-e ez a parlament falai között?
– Nem olyan erősen, mint ahogyan várható lett volna. Némely „vezetők” világosan kitűntek a képviselők közül, de mi biztosak voltunk abban, hogy a hatalmat birtokló banditák uralma csak ideiglenes állapot. Hogy ez csak az idő hozadéka, és eltűnik, mint egy csökevény. Akkoriban nagy volt az ideológiai lelkesedés, a parlamentbe sok kezdeményező került be, egyszerű emberek. Olyan idők jártak…
– Miért éppen ön nyert a választásokon?
– Az akkori időszak siralmas volt az állam számára, szörnyű válságot élt át az ország. Éreztem, hogy mennem kell tenni valamit, a népet egészen a tűréshatárig szorították, tovább már nem lehetett úgy élni… Az emberek bíztak bennem, mert egy voltam közülük…
– Tudja-e a képviselőjelölt, hogy mire vállalkozik?
– Én nem tudtam. Ha tudtam volna, mit fogok csinálni, és hová kerülök, biztosan nem igyekeztem volna a parlamentbe. Hál’ istennek, normális, elfogadható viselkedésű, idegileg kiegyensúlyozott emberként tértem haza…
Ez egy hihetetlenül nehéz munka, ahol nagyon széleskörű gondolkodásra van szükség: tájékozottnak kell lenni nemcsak a környező politikában, de figyelembe kell venni az országbeli helyzet számos nézőpontját is, és jól kell ismerni a törvényeket. Én egy egyszerű tanár voltam, átlagember szintjén tudtam az ukrán törvényrendszert. Döntést úgy hoztam, hogy amikor politikai, ideológiai törvénytervezetekről volt szó, Csornovilt támogattam, amikor gazdaságiakról, akkor Pinzeniket és Lanovijt.
– Előfordultak nehéz döntéshelyzetek?
– Igen, mert attól, hogyan nyomtál meg egy gombot, milliók sorsa függött. Az iskolában arra tanítottam a diákokat, hogy hibát elkövetni nem jó dolog, és itt az én hibáim sokba kerültek volna. Azt sem tudtuk, hogy mihez fogjunk. Itt is, ott is problémák, mindenütt. A költségvetésben gyakorlatilag nem is volt pénz, azt a keveset pedig, ami volt, nem is tudtuk, hová osszuk. Elsősorban bányaépítésre különítettünk el összegeket, már lehetetlen volt a híreket hallgatnunk: mindennap újabb robbanás, újabb halálos áldozatok, és mindezért gyakorlatilag minket terhelt a felelősség…
– Milyen további törvénytervezeteket fogadott el a Legfelsőbb Tanács önnel a sorai között?
– Véleményem szerint pozitívumként könyvelhető el a parlament részéről a privatizáció támogatása. A Szovjetunió után sok gazdátlan, széthullott vállalkozás maradt. Ezek miatt fogtunk hozzá a privatizációhoz.
Volt egy vastag könyv azoknak a hatalmas állami objektumoknak a listájával, amelyek a legnagyobb hasznot hozták az államnak. Ezek az érinthetetlenek birtokát képezték, és semmilyen esetben sem lehetett őket privatizálni. Most csodálkozom, hogy abból a könyvből talán csak egy vékonyka brosúra maradt. A privatizációról szóló törvényt idővel saját szájíz szerint kezdték el alkalmazni.
– Vannak-e a képviselőknek saját stylistjai, arculattervezői, olyanok, akik a beszédeiket írják?
– Igen, természetesen. Különösen amikor a képviselőt egy olyan cég vagy vállalat támogatja, amelynek pénzét és érdekeit a képviselőnek védenie kell a parlamentben. A képviselő tökéletesen függővé válik még abban is, mit és mikor visel, mit mond, miről hallgat, és természetesen abban is, hogy mire szavaz igennel. Gyakorlatilag idomítják.
„Úgy fogadtak, mintha legalábbis a börtönből szabadultam volna, valahol leültem volna négy évet…”
– Hogyan változott meg az élete hazatérése után?
– Gyökeresen megváltozott. Falumbeliekkel a képviselősködésemig jó viszonyban voltam, amikor pedig visszatértem, úgy fogadtak, mint egy közellenséget, mintha a börtönből szabadultam volna, mintha leültem volna valahol négy évet. A volt képviselői státuszom miatt nem tudtam két évig állást szerezni, kiábrándult voltam, már feketemunkát akartam vállalni. Nagyon nehezen fogadta a változást a feleségem, hiszen sokkal rosszabb körülmények fogadtak, mint Kijevbe való költözésünk előtt. Feleségem az iskolában kezdett el dolgozni, száz hrivnyáért – ez volt a családi költségvetésünk. Anyósom egy tehenet ajándékozott nekünk, mi etettük a tehenet, a tehén pedig minket.
– Azt mondják, az emberek nagyon reménykedtek önben, hogy segít a falun.
– Tudom, hogy hangzik ez, de akkoriban tényleg nem volt pénz a költségvetésben. Ha lett volna lehetőségem segíteni, megteszem.
– A volt parlamenti „dolgozók” általában nem panaszkodnak az életükre…
– A parlamenti munka jó lehetőséget ad saját vállalkozás alapításához, befektetéshez a költségvetésből. Voltak nálam előrelátóbb emberek, én viszont soha nem voltam üzletember, egy kopijkát sem akartam elvenni az állam pénzéből. Amikor hazatértem, mindenki azt hitte, hogy eleget loptam össze magamnak, úgy bántak velem, mint valami oligarchával… Vannak emberek, akik most is azt hiszik, hogy valahol titkos bankszámláim vannak.
Emlékszem, nem volt pénzünk, hogy kifizessük a villanyszámlát, három hónapért 90 hrivnyával tartoztunk, ha minden igaz. Eljöttek, és kikapcsolták az áramot. Valakinek félévnyi adósság ellenére sincs semmi problémája, nálunk pedig levették a villanyórát… Vagy gonoszságból, vagy azt hitték, hogy van pénzem, csak nem akarok fizetni. Nem tudom. Gázunk nem volt, elektromos főzőlapon készítettük az ételt, így elképzelhető, milyen helyzetben volt a családunk.
– Mára minden rendbe jött?
– Igen, iskolában dolgozom, fizikát tanítok. A verjacki futballcsapat edzője vagyok, a járás bajnokai lettünk. Természetesen nehéz volt a képviselői állás után visszatérni a tanári munkához, de ez visszafordított a normális élethez. És a falubeliekkel való viszonyom is rendbe jött…
– Mit gondol a legutóbbi választásokról?
– Jó, hogy visszatért a többségi rendszer. A politikai elit nagyobb része ma a saját különleges világában él. Pénzügyi tranzakcióik már nem milliókban, hanem milliárdokban mérhetők. Ezeknek az embereknek fogalmuk sincsen, hogy él a nép nagy része a mi államunkban. Talán egy normális ember több ezer dollárt költene a kutyája manikűrjére, miközben az ukránok többsége a szegénység határán él? Véleményem szerint a többségi rendszer új vért ömleszt a parlamentbe. Ezek olyan emberek, akik ismerik a körzetük problémáit. Érthető, hogy a rendszer miatt sok finánc is került a parlamentbe, de így is, úgy is szorosabb kapcsolatot alakítanának ki a saját régiójukkal.
A zakarpattya.net nyomán