Vidnyánszky vs. Alföldi

Az elmúlt napokban rengeteget olvashattunk arról, hogy Vidnyánszky Attila benyújtotta pályázatát a Nemzeti Színház főigazgatói posztjára, Alföldi Róbert ötéves mandátuma ugyanis 2013. június 30-ával véget ér. Összesen négy pályázó van: Vidnyánszky mellett a jelenlegi vezető, Alföldi, továbbá Szennyai Mária színésznő és Hidvégi Miklós színész-rendező.
Korábban felröppent a hír, hogy a kárpátaljai rendező, a debreceni Csokonai Színház jelenlegi igazgatója és a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) főrendezője kerül a Nemzeti Színház élére. 2010 decemberében különböző támadások érték Alföldit. Ekkor a Jobbik tüntetett az igazgató leváltásáért, miután felröppent a hír, hogy a december 1-jei román nemzeti ünnepet a Nemzeti Színházban tartanák, holott ez Erdély elcsatolásának időpontja is egyben. Kifogásolták még Alföldi János vitéz-rendezését is. Vidnyánszky ekkor elmondta, hogy örülne a kinevezésnek: „Informálisan nagyon régóta beszélgetünk róla. Nem titkoltam soha, hogy érdekel a téma. Szívesen elvállalnám a feladatot, vannak elképzeléseim arról, hogyan kellene a Nemzetit vezetni. 2002-ben Márta Istvánnal közösen pályáztunk a Nemzeti Színház vezetésére, akkor én még nem igazgatóként, hanem művészeti vezetőként szerepeltem a tervekben.” De Alföldi maradt a helyén szerződése lejártának idejéig. Azóta is mennek a találgatások, hogy vajon ki lesz a következő igazgató. Az internetes fórumokat böngészgetve arra a következtetésre jutok, hogy a közhangulat Vidnyánszky ellen van, emellett sokan biztosra veszik, hogy mégis ő nyeri meg a pályázatot, bizonyos politikai támogatottság révén. Ő erre azt válaszolta, hogy nem lát a jövőbe, nem hiszi, hogy lejátszott meccsről lenne szó. A versengés zajlik, nap mint nap újabb hírek jelennek meg az ügyben. Vidnyánszky elmondta, hogy ellenfelét szívesen látná színészként a csapatban – ha ő kerül a színház élére. Továbbá megfogalmazta főbb törekvéseit is: „A repertoár egyharmadát vidéki, határon túli, külföldi előadások tennék ki, valamint azt is rendkívül fontosnak tartom, hogy a Nemzeti Színház előadásai megjelenjenek vidéken, illetve a határon túl is, emellett elmondta, hogy szeretné, ha nemzetközileg is jelentős színházzá válna a Nemzeti. Alföldi Róbert a Népszavának adott interjújában olvasható, hogy a pályázat teljesen jogszerű, és az már csak természetes, ha „két nagy tudású színházi alkotó versenybe száll ugyanazért a pozícióért”. Ellenséges hangnemnek nyoma sincs, mikor a beszélgetés alatt válaszol a kérdésekre.
Hogy mennyiben érintené ez a változás a beregszászi színházat, arról csak találgatni lehet. A főrendezőnek számos elfoglaltsága miatt így is kevés ideje jut a társulatra, hiszen a debreceni színház vezetése mellett egyetemi igazgató Kaposvárott, és Teátrumi Társaságot is vezet. Egy korábbi interjúban erre a kérdésemre Rácz József, a társulat egyik színésze így felelt: „Amikor közel volt a Nemzeti Színházhoz 2003-ban, akkor elég sokat voltunk Budapesten. Lejátszottuk a Vadászatot, a Karnyónét, a Szarvassá változott fiút. Nem volt az rossz. Debrecen most is nagyon sok lehetőséget ad néhány embernek.” Bizakodva várják tehát a kinevezést.
A kilenctagú szakmai bizottság döntését legkésőbb január 14-ig nyilvánosságra kell hozniuk. Én bízom a legjobbakban.

Ernyei Beáta
Kárpátalja.ma