Kárpátalján is tájolhat majd a Nemzeti Színház

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere december 17-én Budapesten bejelentette: Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház új vezetője. A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház főrendezőjeként, majd a debreceni Csokonai Színház igazgatójaként és művészeti vezetőjeként ismertté vált kárpátaljai rendező megbízatása 2013. július elsejével kezdődik, és öt évre, 2018. június 30-áig szól. Az alábbiakban első benyomásairól, illetve terveiről faggattuk a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt.
– Mit érzett, amikor a miniszter bejelentette kinevezését?
– Nagy-nagy megtiszteltetés ért e kinevezéssel. A bejelentés pillanatában természetesen rendkívül boldog voltam, ugyanakkor mindjárt éreztem a vállamra nehezedő terhet is, hiszen nagyjából tudom, illetve sejtem, hogy mibe vágom a fejszém, hogy milyen ellentmondásos körülmények között fogom elkezdeni a munkám Budapesten. Egyébként azokban a percekben végig az a tízegynéhány év járt a fejemben, amelyet Beregszászban, a 8-10 fokos hideg teremben próbálva dolgoztunk végig a társulattal. El is mondtam a miniszter döntésének bejelentése után, hogy szeretném, ha egy kicsit minden kárpátaljai magyar, s a külhoni magyar színjátszás is a saját sikerének tekintené a kinevezésemet, azt, hogy eljuthattam idáig.
– Bizonyára rendkívül sokat jelent az Ön számára a Nemzeti Színház, ha a magyarországi viszonyok ismeretében, a várható nehézségek ellenére vállalta a feladatot…
– Sokszor, sokhelyütt elmondtam már az utóbbi napokban, hogy a magyar nemzet elsőszámú színháza számomra a világ legfontosabb teátruma. Úgy gondolom, a mostani kinevezésemmel eljutottam oda, ahová mindig is vágytam, most hozzáláthatok ahhoz a munkához, amelyre egész eddigi szakmai pályafutásommal készültem.
– Milyen Nemzeti Színházat tervez? Milyennek látja az intézményt öt év múlva?
– Ami a színház működési formáját illeti, komoly változásokat képzelek el. Egyrészt szeretném kinyitni a Nemzeti ajtaját, azt szeretném, ha nagyon sok vendégelőadás érkezne a színházba. Akár a repertoár egyharmadát is befogadott vendégelőadások tehetnék ki vidékről, külhoni területekről, illetve külföldi, idegen nyelvű produkciókat is várnánk. Másrészt a Nemzeti is kimozdulna a négy fal közül, sokat tájolna, jelen lenne az ország, a régió minden szegletében, s így válna valóban a nemzet színházává. Ebbe a munkába szeretnénk bevonni a legjelentősebb vidéki és külhoni színészeket, illetve esetleg koprodukció formájában külföldi idegen nyelvű művészek is megfordulhatnak a Nemzetiben. Tehát egy minden tekintetben nyitott színház víziója lebeg előttem. Tartalmát tekintve egy pozitív üzeneteket megfogalmazó, lelket és szellemet gazdagító, hitet sugárzó, erőt adó és jövőt építő színházat szeretnék csinálni. Esztétikai szempontból a költői színház eszményképét szándékozom követni, amely már eddig is, azaz Beregszászban, Debrecenben, s mindenütt, ahol még dolgoztam, előttem állt. Olyan színházat szeretnék, amelyben egyszerre van jelen a hagyomány, a magyar lélek s gondolat, és az újítás.
– Tehát a jövőben számíthatunk arra, hogy a Nemzeti Színház Beregszászba, Ungvárra, vagy akár Munkácsra is ellátogat majd?
– Igen. Sőt úgy érzem, hogy ez nemcsak egy lehetőség a nemzet elsőszámú színháza számára, hanem feladata, kötelessége is.
– A debreceni színházban jelentős mértékben épített a beregszászi társulat tagjaira. Számít rájuk a Nemzetiben is?
– Mindenképpen számítok rájuk, hiszen ők ismerik a legjobban azt a nyelvet, amelyet színházi nyelvként alkalmazok, ők tudják és érzik, hogy mely irányokban kutatok-keresgélek egy-egy előadás megformálása során. Ezen kívül Debrecenben sikerült szervesen beépíteni a Csokonai Színház repertoárjába a beregszászi produkciókat, s most is ez a tervem. Köztudott, hogy a beregszászi színház legtöbb produkcióját láthatja a budapesti közönség is, ez azonban mostanáig afféle alkalmi jelenlét volt csupán a magyar fővárosban. Azt szeretném, ha a jövőben a legfontosabb előadásaik bekerülnének a Nemzeti repertoárjába.