Film készül Kárpátalja templomairól

Január 4-én Mihajlo Popovics vezetésével üléseztek a Kárpátaljai Megyei Tanácsban. A találkozóra a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Turisztikai útvonal a közös vallási és kulturális örökség mentén elnevezésű projektjében részt vevő partnerszervezetek és szakértők érkeztek.

A jelenlévőket tájékoztatták a projekt végrehajtásának állapotáról, megbeszélték a projektet bemutató honlap koncepcióját, a videofilm előkészítésének menetét, és szó esett a témával kapcsolatos tudományos szimpózium megszervezéséről. Előreláthatólag január második felében a film elkészítésén dolgozó, magyar újságírókból álló csoport filmet készít azokról a kárpátaljai templomokról, melyek bekerültek a projektbe.

A találkozó résztvevői megbeszélték a projekt problémáival foglalkozó tudományos szeminárium előkészítésének és lebonyolításának menetét, melyet előreláthatólag január 31-én és február 1-jén tartanak Ungváron. A szeminárium alatt meglátogatják azokat a helyszíneket, melyek szerepelnek majd a turisztikai útvonalon – jelentette a Kárpátaljai Megyei Tanács sajtószolgálata.
A Zakarpattya.net nyomán