Kisközség Szatmárcsekével átellenben
Halra bor?
A község nevének az eredetéről egy tipikus népetimológiás helyi monda is született, mely szerint az Árpád fejedelem vezette honfoglalók egy időre letáboroztak a leendő falu területén, pompás lakomát csaptak a Tiszából kifogott halakból, melyek elfogyasztása után borral öblítették le a torkukat, s a halra bor kifejezésből származik a Halábor településnév. A valóságban viszont a szláv Hrabr személynévből ered a falunév, mellyel – Harabur alakban – első ízben egy 1300-ban íródott okmányban találkozhatunk. Évszázadokig több aprócska helység osztozott a területén, Harábor, Toleszkarábor, Pouka-Harábor, valamint egy negyedik társuk, melynek nevéről nem maradtak fenn adatok, s a falucskák csak a XVI. század elejére egyesültek, a Halabor névalakot pedig első ízben egy 1505-ös keltezésű okiratban vetették papírra, bár valószínűleg már korábban is használták. A XV. század második felében itt látta meg a napvilágot a falu legnevesebb szülöttje, Halábori Dobos Bertalan, római katolikus pap, a Döbrentei-kódex másolója, az Énekek éneke, valamint a Zsoltárok könyve egyik első magyar fordítója, s ugyancsak ebből a községből származott Halábori János kisbirtokos, aki az 1514-es parasztháború idején a Bereg vármegyei felkelők csapatát vezette Dózsa György seregében.
A reformáció a XVI. század derekán érte el a települést, 1559-ben alakult meg a református gyülekezet, melynek ősi fatemploma az 1753-az tűzvész során a lángok martaléka lett, s hét év telt el, mire – megint csak fából – újjá tudták építeni a szentegyházat, a jelenlegi kőtemplom falait pedig – két jászberényi építészmérnök tervei alapján, illetve az ő irányításuk mellett – 1911-re húzták fel. Tornyában két harang lakik, a kisebbiket 1784-ben öntötték, a nagyobbikat pedig 1926-ban készítette el Egry Ferenc, a neves kisgejőci harangöntő mester. A községben a legelterjedtebb vezetéknév a Kocsis, a Kádár, a File, a Tóth, a Tar, a Strom, valamint a Balogh, mely utóbbi már egy XVI. századi névjegyzékben is szerepel.
Aki mellett akna csapódott a földbe
A falu legidősebb férfilakosa a 91 éves Bakó Kálmán, megannyi helybeli lakossal együtt, a Magyar Királyi Honvédség katonájaként harcolt a II. világháborúban, s csodaszámba menő módon élte túl a világégést.
– 1920-ban, itt, Haláboron láttam meg a napvilágot – tekint vissza beszélgetőtársam a majd’ százéves múltba. – A szüleim húsz hold földön gazdálkodtak, s édesapám – a szántóján megtermett búza és tengeri értékesítése mellett – tinókat is nevelt eladásra, melyeket beregszászi mészárszékek vásároltak meg. 1941-ben azután engem is behívtak katonának, s Szolyvára vezényeltek, ahol a 2-es számú hegyivadász zászlóaljban szolgáltam, ahol kiképeztek a harckocsik, géppuskafészkek kilövésére használt, német fejlesztésű panzerfaust (magyarul: páncélököl, a modern tankelhárító rakéták elődje – a szerző) kezelésére. Tartalékban állomásoztunk az Árpád-vonal mögött, s 1944 őszén, az erődrendszer áttörése után kerültünk harci érintkezésbe az előrenyomuló szovjet csapatokkal. Egy nap éppen védőállást foglaltunk el az egyik völgyben – én a rajta keresztül kanyargó út mellett ástam be magam –, amikor észrevettük a felénk dübörgő orosz tankoszlopot, s már célba is vettem az élen haladó harckocsit, ám az még lőtávolon kívül megállt, így csak vártam, mikor húzhatom meg a ravaszt. Azután hirtelen észrevettem, hogy valami felrobban mellettem, majd rám szakadt a sötétség. A tábori kórházban tértem magamhoz, miután életmentő műtétet hajtottak végre rajtam, kioperálva belőlem a testembe csapódott aknaszilánkokat (nem a harckocsikból, hanem valahonnan oldalról, a hegyoldalból, aknavetővel lőhettek ránk), majd a Vérke-parti Beregszászi Gimnáziumban kialakított hadikórházba szállítottak utókezelésre. Később egy budapesti, majd egy soproni kórházban folytatták a gyógyításomat, s már a front is átvonult Sopronon, mire felépültem.
1945 tavaszán hazajöttem, egy ideig még a szüleim gazdaságában dolgoztam, a kollektivizáláskor azonban – a földünk mellett – a négy nagyszarvú szürkemarha ökrünket meg a teheneinket is elvették tőlünk, majd a kolhozban kaptam munkát, ahol hegesztőként dolgoztam. Közben megnősültem, de a házasságunkból nem születtek gyermekek, kilenc éve pedig meghalt a feleségem, s azóta egyedül élek. Kényszerűségből, egy szakácskönyvből megtanultam sütni-főzni, de a rokonaim is szoktak készételeket hozni a különböző élelmiszerek mellett, ezenkívül pedig gondozzák a kertemet. Fával fűtök, s tavalyelőtt még magam hasogattam a tűzifát, a múlt ősszel azonban már a községháza szervezésében munkások vágták fel azt. Jószágot már nem tartok, csak egy macskám van, vele osztom meg a magányomat.
Emlékmű, karácsonyi ajándékosztás, gyermeknapok
– A KMKSZ Halábori Alapszervezete az elsők között jött létre 1989-ben, s jelenleg 200 tagunk van – tájékoztat Kádár Szilvia alapszervezeti elnök. – Még megalakulásunk évében kopjafát állítottunk a temetőben a sztálinizmus áldozatainak a tiszteletére (1944 őszén a szovjet katonai hatóságok 112 helybeli férfit hurcoltattak el a Gulagra, akik közül 33-an odahaltak), 1998-ban pedig, ugyancsak a temetőkertben, felavattuk a lágerekben elhunytak emlékművét. Négy éve minden nyáron megrendezzük a gyermeknapot, melyet az első három esztendőben az óvodában, tavaly pedig a Tisza-parton bonyolítottunk le ünnepi műsorral, játékos vetélkedőkkel, sportversenyekkel, tombolával. Ezen a napon nem akadt olyan résztvevő, aki ne kapott volna valamilyen ajándékot – játékokat, írószereket, kifestőkönyveket – melyeket a Dorcas Segélyszervezet, a hollandiai székhelyű Kelet-Európa Misszió, illetve a Kárpátaljai Református Egyházkerület diakóniai központja bocsátott a rendelkezésünkre. Üres hassal sem engedjük el a gyerekeket, mindig megszervezem az étkeztetésüket, amihez a helybeli vállalkozók biztosítják a pénzeszközöket. Tavaly a Mezőgecsei Művelődési Ház tánccsoportjának a fellépése is színesítette a rendezvényt, s úgy tervezzük, hogy az elkövetkezendőkben is meghívunk egy-egy művészeti csoportot a közelebbi-távolabbi településekről.
A múlt évben, a szentestei istentiszteletet követően a Dorcas Segélyszervezettől származó ajándéktárgyakat osztottuk szét a gyermekek között, s ezt a jövőben is, minden karácsonykor meg szeretnénk ismételni.
Emellett a helybeli általános iskola közreműködésével rendszeresen megtartjuk a március 15-i, illetve az október 6-i ünnepségünket, míg novemberben – a református egyházközséggel együtt – fejet hajtunk a szovjet munkatáborokban elpusztult falubelijeink emléke előtt. Tavaly anyagi támogatást kértünk és kaptunk a KMKSZ megyei szervezetétől két beteg tagtársunk gyógyszereinek a beszerzéséhez, a közeljövőben pedig szeretnénk megnyitni a teleházunkat.
A tejeladástól a húskimérésig
– A lakosság többsége a mezőgazdaságból él, ám a község határában húzódó földterületeket a Kárpátaljai Mezőgazdasági Kísérleti Állomás műveli meg, mely állami gazdaságnak számít, ezért a hozzá tartozó földeket nem osztották szét a helybeli gazdák között, akik így csak a háztájiban megtermelt javakat tudják áruba bocsátani – vált témát beszélgetőtársam. – 1996 és 2004 között a kísérleti állomás adott ugyan bérbe 50 ártól két hektárig terjedő parcellákat az azokat igénylő halábori lakosoknak (a bérleti szerződéseket egy évre kötötték), ám már ennek is vége szakadt. Elég sokan tartanak viszont tehenet – jelenleg 155 szarvasmarhából áll a falusi csorda –, s a zöldségfélék, illetve a krumpli mellett többen tejet, túrót, tejfelt is hordanak a beregszászi piacra. Szerencsére jó a tömegközlekedési helyzetünk, reggel háromnegyed hat és este hat óra között minden órában iránytaxi indul a járási központ felé, a beregszászi körjárat autóbusza pedig napi 4-5 alkalommal érinti a falunkat. Korábban tejfelvásárló központ is működött a községben, melynek üzemeltetője a Császlóci Konzervgyár számára gyűjtötte a gazdáktól a tejet, de ennek már két éve vége szakadt, s az üzem még mindig mintegy 8000 hrivnyával tartozik a halábori lakosoknak az általuk leadott áruért. A hízókat beregszászi hentesek vásárolják fel, újabban viszont divatba kezd jönni, hogy a gazdák a helybeliek számára mérik ki a levágott disznók és tinók húsát. Farmergazdaság viszont csak egyetlenegy működik a faluban, melynek tulajdonosa a környező községekben értékesíti a tízhektáros birtokán megtermelt szemeseket.
Viszonylag kevesen dolgoznak az iparban, akadnak, akik a járási központ könnyűipari üzemeiben, továbbá a Bereg Kábel Kft.-nél, illetve a Beregszászi Rádiógyár Rt.-nél helyezkedtek el, míg mások korábban a magyarországi építkezéseken vállaltak munkát, 3-4 éve viszont többnyire már Kijevben vagy Moszkvában kőműveskednek.
Az egyházközség jubileumra készül
– A község 750 lakosából 530-an reformátusok, a többiek különböző kisegyházakhoz tartoznak, s csekély számban pravoszláv vallású, betelepült ukránok is élnek a településen – tudom meg Strom Gyulától, a református gyülekezet gondnokától. – A korábbi években általában 6-8 keresztelőre és ugyanennyi temetésre került sor, bár olyan esztendő is akadt, amikor 14 testvérünket kísértük ki a temetőbe, 2009 óta viszont a születések száma egy–két fővel mindig meghaladja az elhalálozásokét. Évente 3-5 fiatal pár esküszik egymásnak örök hűséget, s érdekes, hogy a fiatalemberek a párválasztás során a helybeliekkel szemben előnyben részesítik a környező falvakban élő lányokat, általában Badalóból, Mezőváriból, Nagyborzsováról hoznak maguknak feleséget, több halábori lány pedig a szomszédos településekre megy férjhez.
A hitoktatás 1991-ben indult újra, s a négy vallástanárunk jelenleg 59 gyermekkel ismerteti meg hitünk alapjait az óvodában, az iskolában, valamint a parókián. A régi paplakot már nem kaphattuk vissza, mert azt még az 1960-as években lebontották, ám 2001-ben vásároltunk és felújítottunk egy lakóházat (a költségeket felerészben a gyülekezet, felerészben az Ír Presbiteriánus Egyház állta), s abban alakítottuk ki a parókiát, melyben gyülekezeti terem is található. Saját lelkészünk viszont most nincs, Szanyi György nagyborzsovai lelkipásztor végzi az egyházi szolgálatokat, köztük a hétközi, illetve a vasárnapi istentiszteleteket.
Jelenleg a kőtemplom felépülésének a százéves évfordulójára készülünk, öt éve láttunk hozzá a szentegyház felújításához, s a közadakozásból összegyűlt pénzek mellett az Illyés Közalapítványhoz, majd a Szülőföld Alaphoz benyújtott pályázatok eredményeként megnyert összegekből végeztük, illetve végezzük el a munkálatokat, melyeknek hamarosan a végére is érünk. A tervek szerint augusztus 14-én tartjuk meg a templomszentelést.
Végezetül pedig ejtsünk szót a diakóniai munkáról. A gyülekezet aktív tagjai spontán módon is támogatják a közelükben lakó rászoruló hittestvéreiket, egyebek mellett lelki gondozásban részesítik a betegeket, valamint az egyedülálló idős embereket, az egyik vallástanárunk pedig időnként élelmiszert, ruhaneműt, lábbelit szerez be néhány általa oktatott, rossz anyagi helyzetben lévő gyermek számára, de természetesen szervezett diakóniai tevékenység is folyik az egyházközségben. Közadakozásból fedeztük a gyülekezet egyik szegény sorsú tagja kórházi kezelésének a költségeit, hozzájárultunk a gáti református gondnok szívműtétjének a finanszírozásához, 2001-ben pénzt, élelmiszert és ruhaneműt juttattunk el a vári árvízkárosultakhoz, míg a múlt évben a tavalyi magyarországi árvíz áldozatainak a megsegítésére helyeztük ki a perselyeket. Karácsonykor élelmiszercsomagokat osztunk szét a rászorulók között (ez a tavaly, sajnos, elmaradt), emellett pedig rendszeres jelleggel részt veszünk egyházkerületünk lepramissziójában, melynek során pénzt gyűjtünk az Ukrajnában működő Kucsorgani Lepratelep támogatására, s a pénzeszközök mellett élelmiszerrel is segítjük a Nagyberegi Református Líceumot.
Lajos Mihály
Kárpátalja
