297 éve hunyt el Bercsényi Miklós

297 éve, 1725. november 6-án hunyt el gróf székesi Bercsényi Miklós főgenerális.

1665. szeptember 24-én látta meg a napvilágot a felvidéki Temetvény várában, Pöstyén közelében (ma Tematin, Szlovákia). A nagyszombati jezsuitáknál, majd egy ideig a nagyszombati egyetemen tanult. Ezután a nádor, Esterházy Pál szolgálatába lépett, 1683-ban meghódolt Thököly Imrének, de a török Bécs alatti veresége után visszatért a császár hűségére s részt vett a törökellenes felszabadító harcokban. 1685-ben lett vágsellyei kapitány, Buda 1686-os ostroma után ezredessé léptették elő, s Szeged és környéke kapitánya lett. Drugeth Krisztina grófnőt vette feleségül.

1688-93 közt a bányavidék helyettes főkapitánya, 1689-ben grófi címet kapott és aranysarkantyús vitéz lett. 1691-ben Ung vármegye főispánja, 1696-97-ben felsőmagyarországi főhadbiztos, majd a vármegyék panaszait kivizsgáló vegyesbíróság polgári főhadbiztosa lett. Részt vett Tokaji Ferenc 1697-es hegyaljai fölkelésének leverésében.

Egyre inkább érzékelte azonban a rendek elégedetlenségét a bécsi udvar elnyomó politikája miatt, s lassan szembefordult azzal. Terveinek megnyerte II. Rákóczi Ferencet, akivel a Habsburgok magyarországi-uralmának megdöntését francia segítséggel tervezték. “Minden tanácskozásunk arra irányult, hogy hazánk hasznára fordítsuk az Európát fenyegető nagy háború körülményeit” – írja Emlékirataiban Rákóczi. Bercsényi részt vett a francia és svéd kapcsolatok megteremtésében, XIV. Lajoshoz írt emlékirata már 1700-ban említi a fölkelés lehetőségét. (Kéréseiket a Napkirály először elutasította, de a spanyol örökösödési háború nehézségei miatt 1703-ban elismerte Rákóczi fejedelemségét s havi pénzügyi támogatást is küldött.) 1701. májusában a császáriak elfogták Rákóczit, Bercsényi a lengyelekhez menekült, megszerezte II. Ágost és a varsói francia követ támogatását s a felkelés előkészítéséhez kezdett. Rákóczi szökése után Varsóban találkoztak, 1703. májusában együtt adták ki a brezani kiáltványt.

Az ezután kitört tiszaháti felkeléssel kezdődött a szabadságharc. Bercsényi lengyel csapatokkal álépte a határt, s a sikeres felső-magyarországi hadjáratot irányította. A küzdelem fő katonai vezetője, generális lett. 1704. októberében ő vezette az udvarral Selmecbányán folyt – eredménytelen – béketárgyalásokat. 1705. szeptemberben a szécsényi országgyűlésen országos főtábornok és első szenátor lett. 1705-06-ban Nagyszombatban szintén kudarccal tárgyalt a békéről.

Nézetei sokban különböztek Rákócziétól. Igyekezett a protestáns köznemesség befolyását szűkíteni az államigazgatásban, nem értett egyet a fejedelemmel a reguláris katonaság szükségességéről, s a külpolitikai orientáció kérdéseit is eltérően ítélték meg, de végig kitartott a rendek konföderációjára tett esküje mellett. Rákóczi így ír: `Bercsényi szelleme, amely nem tudta elviselni az egyenlőséget, a nála alacsonyabbak szemében keménynek és tűrhetetlennek látszott… Konokul tisztelte a saját véleményét, de többnyire megvetette a másokét. Beszédben ékesszóló volt, cselekvésben tétovázó, kétes esetekben ingadozó, tanácsa, elméjének nagy kiterjedése miatt határozatlan és bizonytalan volt, szerencsétlen körülmények miatt mindig másokat okolt. Bercsényi szeretetből és kényszerűségből ragaszkodott hozzám, így… sok mindenben támogattam… Ezért a többiek hallgatólagosan azzal vádoltak, hogy gyenge vagyok vele.` Rákóczi hasonlóan marasztalja el többi hívét is, Bercsényit hűségében és szellemileg fölibük helyezi, s megvédi a kapzsiság vádjai ellen. Másutt leghívebb barátjának és titkai egyedüli ismerőjének nevezi.

Bercsényi 1706-ban érsekújvári főkapitány lett, 1707-ben Varsóban I. Péter cárral kötött szerződése Rákóczi tervezett lengyel királyságának előkészítését célozta. 1707. júniusában az ónodi országgyűlés kimondta a Habsburgok (második) trónfosztását, Bercsényi megfogalmazásában: `Eb ura fakó, József császár nem királyunk többé!` Ekkor kapta a fejedelmi helytartó címet.

Az 1708-as trencséni vereség után már nem tudta a szétzilált kuruc sereget ütőképes erővé tenni. 1710. novemberében a pestis elől ide-oda menekült, ezért Rákóczi, hogy eltávolítsa, Lengyelországba küldte orosz segítségért, de nem ért el eredményt. Itt érte a szatmári béke híre, a felkínált hazatérési feltételeket nem fogadta el. 1711-16 közt a lengyel Brezanban élt, majd az újabb osztrák-török háború hírére híveivel a nagyvezír táborába ment, kuruc emigránsokból és törökökből álló húszezres serege Orsovánál előretört, de később visszaszorult.

Az 1718-as pozsareváci béketárgyalásokon az osztrákok hiába követelték Rákóczi és Bercsényi kiadatását. 1717-ben Drinápolyba, 1720-ban Rodostóba ment, itt 1723-ban újra megnősült, Kőszeghy Zsuzsannát, Mikes Kelemen szerelmét vette feleségül.

1725. november 6-án halt meg. Hamvait – Rákóczival együtt – 1906-ban hozták haza, s a kassai dómban helyezték nyugalomra. Fia Bercsényi László (1689-1778) Rákóczi alatt kapitány volt, majd Franciaország marsallja lett, ő szervezte meg magyar mintára a francia huszárságot. Az ő fia, Michel Francois de Berchény is francia katonatiszt volt.

Forrás: Múlt-kor/MTI/Panoráma

Nyitókép: Bercsényi Miklós szobra az ungvári várban (Fotó: www.szadvar.hu)