Nem volt meglepetés a női kézilabda Szuperligában

A játéknap többi mérkőzésén is jelentős különbségek alakultak ki. Az ungváriak legnagyobb riválisának számító Halicsanka saját közönsége előtt 37:22-re ütötte ki az egykor szebb napokat látott Szpartát, míg a harmadik helyen álló Dnyiprjanka Herszonban verte 31:24-re az újonc REAL-t.
A másnapi visszavágón a Szpartak igen magabiztosan kezdett, a fővárosiaknak az első negyedórában sikerült tartania a lépést a Kárpátival. Azonban a játékrész derekához közeledve Turkalóék feljavultak védekezésben és támadásban is, aminek köszönhetően a szünetig tetemes nyolcgólos előnyt (18:10) sikerült kialakítaniuk. A második félidőben megyeszékhelyünk csapata továbbra is uralta a játékot. A lányok a hazaiakat teljesen szétzilálva fölényes 37:20-as győzelmet arattak az összecsapáson. Meg kell említenünk, hogy a Kárpátiban ismét játéklehetőséget kapott Balogh Judit. A fiatal magyar hálóőr háromból két hétméterest is hárított a találkozón.
A Halicsanka a második játéknapon sem adott sok esélyt a Szpartának. A lembergi lányok már fél óra játék után 18:7-re vezettek, és ezzel gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést is. A második félidőben a megszerzett előnyhöz három gólt hozzárakva 32:18-ra nyerték a meccset. Az utolsó találkozón a hazai pályán játszó Dnyiprjanka igencsak megszórta a sereghajtó mikolajiviakat, a herszoniak 41:28-ra átgázoltak ellenfelükön.
A bajnokságot a 30 pontos Kárpáti vezeti, második egyetlen ponttal lemaradva a Halicsanka, míg a Dnyiprjanka 21 ponttal a dobogó legalsó fokán áll.
