Akikre büszkék lehetünk… Interjú Berghauer Sándorral

A kárpátaljai magyar fiatalok közül egyre többen döntenek úgy, hogy doktori képzésben vesznek részt a munkahelyi elvárások, szakmai előmenetel vagy egyéb motivációs tényezők hatására. Nincsenek könnyű helyzetben azok a külföldön, legtöbbször Magyarországon fokozatot szerző személyek, akik itthon szeretnének érvényt szerezni címüknek, hiszen kétszeresen is bizonyítaniuk kell tudásukat: honosítás helyett gyakorlatilag újra meg kell védeniük fokozatukat Ukrajnában, hogy elismerjék azt, és megkapják a tudományok kandidátusa címet. Ez az eljárás szinte példa nélküli Európában.
Berghauer Sándor a középiskola elvégzése után a kárpátaljai lehetőségek hiánya miatt autószerelő képzésben vett részt Esztergomban, majd gépjárműtechnikus képzésre is felvételt nyert, de miután tudomást szerzett arról, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) történelem-földrajz szakpárosításban hirdet felvételt, hazatért Kárpátaljára, és a főiskolát választotta, majd Pécsett szerzett PhD-fokozatot, melyet már Ukrajnában is honosított. Jelenleg a Rákóczi-főiskola Földtudományi Tanszékének megbízott docenseként tevékenykedik.

– Mikor és hol születtél? Hogyan telt a gyermekkorod, a tanulmányaid időszaka?
– 1978-ban születtem Técsőn, a helyi magyar közösség tagjaként. Magyar iskolát végeztem, soha nem voltam kitűnő tanuló, bár az erősebb diákok közé tartoztam.
Ebben az időszakban a lakosság 90-98%-a igencsak nehéz körülmények között élt, s ezalól a mi családunk sem volt kivétel. Ennek ellenére megpróbálkoztunk a továbbtanulással. Először a nővérem jelentkezett a beregszászi főiskola angol-történelem szakára. Amikor érettségiztem, csak angol-földrajz párosításban lehetett földrajz szakon tanulni, de én németet tanultam az iskolában. Ezért autószerelést tanultam két évig Esztergomban. Utána jelezte a nővérem, hogy indítottak történelem-földrajz szakot a beregszászi főiskolán, amelyre sikeresen felvételt nyertem. Történelemből a nővérem készített fel, földrajzból pedig önállóan néztem át a kérdéseket. 1998 óta, amióta bekerültem a főiskolára, Beregszászban élek.

– Tehát kezdetben inkább Magyarország felé orientálódtál?
– Nem igazán orientálódtam, valójában nem voltak lehetőségek. Nem éreztem elegendőnek az ukrán nyelvtudásomat, hogy itteni felsőoktatási intézménybe felvételizzek, Magyarországra pedig jóval több kellett, főként az anyagiak tekintetében, s nem voltunk túl jártasak sem a felvételi rendszerben. A nyelvtudással kapcsolatban annyit hozzátennék, hogy a szovjet időszakban végeztem magyar iskolát, így oroszt tanultam, ezért jobban tudtam oroszul, mint ukránul. Miután Esztergomban elvégeztem az autószerelést, gépjármű-technikusi szakra jelentkeztem, ahová fel is vettek. Ebben az évben felvettek a főiskolára is, s én a beregszászi intézmény mellett döntöttem. Kifejezetten jónak bizonyult ez a választás.

– Mi történt a főiskola után?
– Már a főiskolán szerencsés helyzetbe kerültem, hiszen korán megízlelhettem a tudományos tevékenység kihívásait. Az intézményt, ahol szakkollégista voltam, ma Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégiumnak nevezik. Ide egy kutatási témával pályáztam, publikáltam, így amikor végzős lettem, és specialist minősítésű diplomát szereztem, automatikusan felmerült a továbbtanulás lehetősége, név szerint az, hogy magyarországi doktori képzésre jelentkezzem. A PhD-ösztöndíj megítélésekor ugyanazokat az eredményeket számították be, melyeket előzetesen a szakkollégiumban kellett teljesítenem, ezért éltem a doktori képzés lehetőségével. Így kerültem a Pécsi Földtudományok Doktori Iskolába, ahol mostani kollégám, egykori témavezető tanárom javaslatára turizmussal kezdtem foglalkozni.
Amikor 2003-ban felvételt nyertem a doktori iskolába, munkahelyet kínáltak a főiskolán, de ekkor főállásban még tördelő voltam, másodállásban oktattam néhány tárgyat. Ekkor még nem volt külön Földtudományi Tanszék, az akkori Matematika és Természettudományi Tanszéken tevékenykedtem. Főként gyakorlati órákat tartottam, majd lépésről lépésre haladtam előre, jelenleg megbízott docens vagyok a Földtudományi Tanszéken.

– Már Ukrajnában is sikerült honosítanod a doktori fokozatodat?
– Pécsett egy éve védtem meg a doktori értekezésemet, ez év január 23-án pedig az Ukrán Tudományos Akadémia Földrajzi Kutatóintézetében sikerült nosztrifikálni a tudományos fokozatot. A hivatalos oklevelet még várjuk, de ez már csak formaság, a nehezén túlvagyunk.

– Hogyan zajlott a honosítás? Akadtak nehézségek?
– Eleve problémás az egész folyamat, hiszen nehéz felfogni s megemészteni azt, hogy Ukrajnában újra bizonyítanunk kell a tudásunkat, pedig egy olyan országban védtük meg a tudományos munkánkat, melynek PhD-fokozatát Európa-szerte elismerik és elfogadják. Az előírt dokumentumok benyújtása után a minisztérium által kijelölt fogadóintézetben egy 15 tagú bizottságot hívtak össze. A védés a jelenlegi ukrán protokoll szerint zajlott: 20 perces előadás, pótkérdések, titkos szavazás. Mindez ukrán nyelven, ami magyar környezetből kikerülve meglehetősen nagy kihívásnak számít. A fogadóintézet hozzáállása a védéshez viszont pozitív volt, így nem akadtak különösebb problémák.

– A turizmus gyakorlati részével is foglalkozol?
– Amellett, hogy a főiskolán turizmussal kapcsolatos tárgyakat oktatok, túrákat szervezek, valamint idegenvezetéssel is foglalkozom. Ukrajnában törvény írja elő, hogy csak engedéllyel lehet idegenvezetést vállalni. 2008 óta rendelkezem ilyen engedéllyel, azonban az idegenvezetés főként a nyári időszakban aktuális.

– Szerinted miért érdemes a Rákóczi-főiskolát választani?
– Több szempontból is jó lehetőség. Egyrészt azért, mert a kárpátaljai magyar lakosság zöme falvakban él. Ilyen közegből egy idegen nyelvű államban kitörni, valljuk be, meglehetősen körülményes és nehéz. A főiskola épp ezért kiváló lehetőség, hiszen a diákok anyanyelvükön tanulhatnak. Másrészt az intézmény anyagiak viszonylatában szintén jó feltételeket biztosít a jelentkezők számára, így az egyszerű emberek gyerekei is tovább tanulhatnak. Az én szüleim sem végeztek egyetemet, egyszerű, becsületes munkások. Harmadrészt ma már nem feltétlenül kell itthon „leragadni”. A Rákóczi-főiskola ugródeszkaként szolgálhat azok számára, akik már belejöttek a tanulásba, kutatómunkába. Részképzésben külföldön is lehet féléveket teljesíteni, s akinek van tehetsége, kreativitása és energiája, biztosan megtalálja helyét a világban. Tanári diplomával sem feltétlenül csak tanári szakon lehet elhelyezkedni. A helyi magyarság számára a főiskola az önmegvalósítás lehetőségét kínálja.

– Mit adott neked a főiskola?
– Sok mindent, ahogy ez a fentiekből is kiderül. A feleségemet is itt ismertem meg, aki évfolyamtársam volt a főiskolán, és ma már két szép gyermeket nevelünk. Emellett a főiskola jövőképet, egyfajta világnézetet, tartást és erős identitástudatot is adott. Úgy gondolom, a helyi magyarságnak minderre nagy szüksége van.

– Tervek a jövőre nézve?
– Szeretném minél hamarabb átvenni az ukrán állam által hivatalosan kiállított kandidátusi oklevelet. A távolabbi terveket tekintve továbbra is tudományos munkával és oktatással kívánok foglalkozni, jelenleg egy főiskolai jegyzeten dolgozom. A feleségem most írja a disszertációját, s bízunk benne, hogy a közeljövőben ő is tudományos doktori fokozatot szerez.