Akikre büszkék lehetünk… Interjú Kocsmár Gergellyel

A korrekciós osztályok lehetőséget adnak az olyan tanulók felzárkóztatására, akik nem képesek együtt haladni kortársaikkal. Ezek a gyerekek legtöbbször a társadalom perifériájára sodródott, nehéz körülmények között élő, nem ritkán roma családok tagjai. Fejlődésükben, előrehaladásuk mértékében nagy szerepet játszanak a pedagógusok, akiknek nagyfokú toleranciával és elkötelezetten kell támogatniuk a problémás osztályok tanulóit. Kocsmár Gergely a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RFKMF) tanítói szakán szerzett diplomát, majd hat éven keresztül a csapi 2. számú magyar tannyelvű középiskola korrekciós osztályának volt az osztályfőnöke. Az évek során összegyűjtött tapasztalataiból tantervet dolgozott ki a 6—12 év közötti problémás osztályok tanulói számára. Mára az intézmény igazgatóhelyetteseként tevékenykedik, így nem lehet a korrekciós csoport osztályfőnöke, de továbbra is figyelemmel kíséri a tanulmányi eredményüket, mindennapjaikat.

− Mondjon pár szót gyerekkoráról, középiskolai tanulmányairól!
− Csapon születtem 1981. július 30-án. Tanulmányaimat a Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskolában végeztem. Elég aktív gyerek voltam, az iskolában is mindenben részt vettem: rendezvények, műsorok, ünnepi előadások. Bár nem voltam kitűnő tanuló, mert nem voltam maximalista, de az igyekezet mindig megvolt bennem. Közben táncot tanultam, és elvégeztem a zeneiskolát klarinét-szaxofon szakon.

− Miért döntött a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola mellett?
− A kilencedik osztály elvégzése után tánc szakirányban szerettem volna tovább tanulni, de a szüleim lebeszéltek róla. Aztán, mivel úgy éreztem, hogy van hozzá tehetségem, színész akartam lenni, de ez a lehetőség sem jött össze. Feltétlenül felsőfokú diplomát akartam szerezni, így hát a beregszászi főiskolára felvételiztem a magyar nyelvű oktatás miatt. Be is jutottam tanítói szakra, ez illett hozzám. Akkor rögtön még nem döntöttem el, hogy tanár leszek, de harmadik évfolyamos koromban, az első szakmai gyakorlat alkalmával felfedeztem magamban a tanítói hajlamot.

− Mi történt a főiskola után?
− A diploma megszerzését követően állást kaptam egykori iskolámban, a csapi középiskolában. Itt rögtön a mély vízbe kerültem, mert csak a korrekciós osztályban volt üresedés, így hát velük, a problémás gyerekekkel kezdtem el foglalkozni. Mindegyikük roma gyerek volt, nehéz körülmények között élő, problémás családból. Először csak néhányan voltak, de egy-két év alatt több gyereket is beültettem a padok mögé. Olyanokat is, akik 10-12 éves korukban még egyáltalán nem jártak iskolába. Munkámnak és jó előmenetelemnek köszönhetően az Ungvári Megyei Továbbképző Intézet alsó tagozatos vezetője felkért, hogy dolgozzak ki egy tervezetet a korrekciós osztályok részére. Hat évig tanítottam őket, és az évek során összeírtam azokat a dolgokat a tanmenetből, amelyeket a gyerekek képesek elvégezni. Az általam írt tantervet már hivatalosan is elfogadták.

− Jelenleg is a problémás gyermekekkel foglalkozik? Igazgatóhelyettesként nyilván több feladata van, mennyire jut idő rájuk?
− Hat év után felkértek az iskola nevelésért felelős igazgatóhelyettesi posztjára, melyet el is fogadtam. Ez azzal járt, hogy ezután már nem lehettem a korrekciós csoport osztályfőnöke. De jártam, járok be hozzájuk nevelni őket, valamint ének és tornaórát vezetek számukra. Mondhatjuk, hogy jelenleg az iskola összes problémás gyerekével foglalkozom, csak kicsit másképpen. Immár tizenegyedik éve.

− Van olyan főiskolás diákélménye, melyet szívesen megosztana az olvasókkal?
− Igaz, hogy akkor még nem volt annyira mozgalmas a főiskolai élet, mégis élveztem. Élmény marad számomra minden gólyabál, a tanórák közti szünetek, ismerkedések, barátságkötések és természetesen a „lógások”. Két évig albérletben laktam, több éven keresztül pedig szinte mindennap beutaztam. Nem volt könnyű, de sikerült.

− Mit köszönhet a főiskolának?
− Elsősorban azt, hogy elvégezhettem… Nem voltam kitűnő tanuló, de ettől függetlenül még lehet jó tanár egy ember. Ma sem tartom magam szuper tanárnak, de szeretem a munkám, és úgy érzem, megállom a helyem a szakmámban.

− Ön szerint miért érdemes a beregszászi főiskolát választani?
− Mindenkinek a saját döntése, hogy hol tanul tovább, de nekem tetszett az, hogy a beregszászi főiskolán a tudásért értékelnek, nem pedig a családi háttérért vagy pénzért.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma