Kárpátaljára került idén a Hit pajzsa díj
Huszonkettedik alkalommal adták át a Parma fidei – Hit pajzsa díjat február 25-én Budapesten. A kuratórium döntése alapján idén az Ortutay Elemér kárpátaljai görögkatolikus lelkész hagyatékát őrző intézmény vezetése kapta a díjat.
A kitüntetést a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából azoknak az élő egyházi személyeknek ítélik oda évről évre, akik a diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz, magyarságukhoz.
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter ünnepi beszédében kifejtette: a mindenható és végtelenül szerető Isten a maga képére teremtette az embert, aki ezért értelemmel bír, különbséget tud tenni a jó és a rossz között. A személy szabadságot is kapott, hogy eldönthesse, melyiket választja. Minden szabadság- és értelemellenes rendszer, mozgalom istentelen és embertelen. Ilyen volt a náci, a kommunista diktatúra, és ma is vannak efféle irányzatok. Annak záloga, hogy a személy túlélje az ilyen rendszereket, a legnagyobb Istentől kapott ajándék, a szeretet képessége, ami a hitünkön és a reményen alapszik.
A miniszter emlékeztetett rá: Ortutay Elemér görögkatolikus lelkész olyan korban szolgálta Istent és az embereket, amikor az Egyház és a hívek a legkegyetlenebb üldöztetéseknek voltak kitéve Kárpátalján, de az egész Kárpát-medencében is.
Csák János idézett Ortutay Elemér Holnap is felkel a nap című önéletírásából: „Gyűlölet szívemben nincs senki iránt. Akik megbántottak, nem haragszom rájuk. Akiknek esetleg személyem volt az oka, hogy nehezteljenek rám, azoktól bocsánatot kérek, hogy nem volt erőm vagy türelmem, hogy szeretetüket megnyerjem. Csak a szép dolgokra emlékezem. És hálát adok a Jóistennek, hogy a bajban nem roskadok össze, hogy erőm legyen hinni, kitartani, a reménytelennek látszó sötét éjszakában is.”
A díjat Marosi István, az Ortutay Központ vezetője vette át.
Marosi István elmondta, hogy az általa vezetett központ a kárpátaljai görögkatolikus magyarság lelki és szellemi központja. Remélik, hogy a háború nem pusztítja el. Ortutay Elemér hite, lelki és szellemi ereje különleges példa minden kárpátaljai és minden istenkereső magyar ember számára.
Az ünnepségen részt vettek Ortutay Elemér családtagjai, gyermekei, unokái.
A díjátadó ünnepség végén Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök megáldotta a jelenlévőket.
Ortutay Elemér a Huszt környéki Kövesligeten született, 1916. június 2-án. Édesapja, Ortutay Jenő görögkatolikus lelkész volt. A gimnáziumot 1936-ban végezte, Beregszászon, majd teológiát tanult Ungváron, Olmützben, Budapesten. 1941-ben. Ungváron szentelték pappá, ahol feleségével, Vitéz Gabriellával és gyermekeivel élt. 1945-ben teológiai tanár lett. Mivel a Görögkatolikus Egyház működésének betiltásakor nem hagyott fel hitével, a szovjet hatóságok 1949-ben 25 év börtönre ítélték. Vorkután dolgozott előbb szénbányában, majd elgyengülése miatt felszíni építkezéseken az 1956-os szabadulásáig. Otthonában nem engedték papként működni, ezért 17 éven át kályhagyárban dolgozott, majd két évig raktáros volt. Ez idő alatt folyamatos rendőri megfigyelés alatt állt, és állandóan berendelte a Belügyi Népbiztosság, az NKVD. Ennek ellenére titokban naponta misézett, valamint esketett és keresztelt, gyóntatott, temetett és betegeket látogatott. Miután 1989-től visszaállították jogaiba a Görögkatolikus Egyházat, Ortutay Elemér ismét hivatalosan is papként tevékenykedett. 1993-ban megjelentette visszaemlékezéseit Holnap is felkel a nap címmel. 1997-ben, életének 81. évében hunyt el Ungváron. 2007-ben Beregszászban emléktáblát avattak tiszteletére. 2015-től a nevét viseli Beregszászon az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ.
Magyar Kurír nyomán