A nap verse: Finta Éva: Ellenállás

„Tudom”- így kezdtem volna rég.
„Lehet”- se mondanám.
Kikoptak számból igenek
s nem lett több a talány.
„Megtölt a világ, s mint a tej
ha forr, kifut veled
majd tolladon, nem bújhatsz el,
kimond az ismeret” –
ez volt a jóslat. S koponyám
körül a rátapadt
világmaszaton dolgozom:
sikálom magamat.
Nem bosszúság ez. Rég nem az.
A virgonc képzelet
még mindig tölti titkait,
hiába fékezed.
S csutakol, tisztít, poliroz,
hiába inteném.
Remél valamit tőlem is.
Talán, hogy érteném.
Már visszavonni magamat tőle:
érvénytelen.
Mosom, mint saját piszkomat,
viselem, mint nevem.
Úgy adta rám pedig magát:
erőszakos, makacs
tukmálás közt, s épp ily konok
most rajtam a ragacs.
1997

Forrás: extra.hu