A Velencei Bizottsághoz fordult a KMPSZ

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 2023. március 1-én tartott elnökségi ülésének határozata értelmében megfogalmazta és továbbította a Velencei Bizottság felé javaslatait és észrevételeit az Ukrajna nemzeti kisebbségeiről szóló 2022. évi törvény kapcsán.

Az ukrajnai magyar kisebbség jogai a 2023. január 27-ei állapot szerint és javaslatok a problémák megoldására

A folyamat fő állomásai 1991-től 2017-ig

1991. november 1-jén az ukrán Legfelső Tanács elfogadta az Ukrajnában élő nemzetiségek jogairól szóló nyilatkozatot, amellyel az állam minden népnek és nemzeti csoportnak garantálta anyanyelvének szabad használatát a közélet minden területén, beleértve az oktatást, a termelést, információk fogadását és terjesztését.

1991. december 1-jén az országos népszavazáson részt vevő kárpátaljaiak 92,59%-a támogatta Ukrajna függetlenségének kikiáltását. Ukrajnában megtartották az első elnökválasztást, amelyet Leonyid Kravcsuk nyert meg. Kárpátalján a többi jelölthöz képest szintén L. Kravcsuk kapta a legtöbb szavazatot, 270 621-et. A megyei népszavazáson 546 540-en (a régió felnőtt lakosságának 78%-a) vettek részt, ami annak is köszönhető, hogy a megyei tanácsülésen, amelyen a népszavazást jóváhagyták, az elnök személyesen ígéretet tett arra, hogy támogatja Kárpátalja önkormányzati (autonóm) státuszát a független Ukrajna részeként. 1991. december 1-jén az Ukrajna függetlenségének kikiáltásáról szóló népszavazással párhuzamosan megtartott helyi népszavazáson a térség felnőtt lakosságának 78%-a támogatta az önkormányzati státusz megadását Kárpátalja részére. Ráadásul a Beregszászi járásban akkor még a Magyar Autonóm Területi Körzet megalakulására is szavaztak. A szavazáson részt vevők 81,4%-a a független Ukrajna részeként működő Kárpátaljai Önkormányzati Terület státuszára, 87,3%-a pedig a Magyar Autonóm Területi Körzetre szavazott.

Ezen események alapján megállapítható, hogy Ukrajna társadalmi megállapodást kötött a kárpátaljai magyarsággal, amelyben a független Ukrajna garantálja a magyarság megszerzett jogainak megőrzését, vagyis az anyanyelv szabad használatát a közélet minden területén, beleértve az oktatást, a termelést, információk átvételét és terjesztését stb., a térség magyarsága pedig támogatja Ukrajna függetlenségét. A kárpátaljai magyarság ezt erősítette meg szavazataival a választásokon. Kárpátalja megye; független Ukrajna.

1991. december 3-án Magyarország harmadikként, Lengyelország és Kanada után elismerte a független Ukrajnát. 1991. december 4-én megnyílt az első külföldi nagykövetség Kijevben – a Magyar Köztársaság Nagykövetsége.

1991. december 6-án Magyarország miniszterelnöke, Antall József rövid hivatalos látogatást tett Kijevben. Tárgyalásokat folytatott Leonyid Kravcsuk ukrán elnökkel. Aláírták az „Ukrajna és a Magyar Köztársaság jószomszédi viszonyának és együttműködésének alapjairól” szóló megállapodást, amely 1996. június 16-án lépett hatályba.

A megállapodás 2. cikkében a felek tiszteletben tartják egymás területi integritását és kijelentik, hogy nincsenek és nem is lesznek területi követeléseik egymással szemben. A 15. cikkben a felek kölcsönösen hozzájárulnak a másik fél kulturális és művészeti örökségének megőrzéséhez és megismeréséhez, beleértve a történelmi és kulturális emlékek védelmét, valamint a két ország történetéhez kapcsolódó archív anyagok felderítését és tanulmányozását. A 17. cikkben az 1991. május 31-én aláírt „Nyilatkozat az Ukrán SZSZK és a Magyar Köztársaság együttműködésének elveiről a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása terén” (348_322) elnevezésű dokumentum és a hozzá tartozó Jegyzőkönyv szerint a felek nemzetközi kapcsolataikban önállóan és közösen szorgalmazzák a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos nemzetközi dokumentumok végrehajtását.

1992. június 25-én Ukrajna Legfelső Tanácsa elfogadta az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségekről szóló törvényt, amely kimondja, hogy az állam minden nemzeti kisebbségnek garantálja a nemzeti és kulturális autonómiához való jogot. A törvény biztosítja a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatának jogát. A 6. cikkben az állam minden nemzeti kisebbség számára biztosítja a nemzeti és kulturális autonómiához való jogot: anyanyelvének használatát és az anyanyelven történő oktatást, illetve anyanyelvének állami oktatási intézményekben vagy nemzeti kulturális társaságokon keresztül történő tanulását, a nemzeti kulturális hagyományok fejlesztését, a nemzeti jelképek használatát, a nemzeti ünnepek megünneplését, vallásuk tiszteletét, szükségletek kielégítését az irodalomban, a művészetben a tömegtájékoztatásban, nemzeti kulturális és oktatási intézmények létrehozását és minden olyan tevékenységet, amely nem ütközik a hatályos jogszabályokba. A nemzeti kisebbségek Ukrajna területén található történelmi és kulturális emlékműveit törvény védi.

1992. december 7-én a megyei tanácsban működő magyar KMKSZ frakció kezdeményezésére Ukrajna elnökének kárpátaljai képviselője rendeletet adott ki Ukrajna alábbi törvényeinek végrehajtásáról a megyében; „A nyelvekről az Ukrán SZSZK-ban” és „Az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségekről”, amely a nemzeti kisebbségek képviselőinek lakóhelyein biztosította a vállalkozások, állami intézmények, szervezetek kétnyelvű megnevezéseinek használatát, valamint a települések, közigazgatási egységek, utcák, terek megnevezéseinek használatát. Előírták azt is, hogy a nemzeti kisebbségek képviselői által lakott településeken található állami szervek alkalmazottainak hivatali feladataik ellátásához az államnyelv mellett az adott nemzeti kisebbség nyelvét is megfelelő szinten kell ismerniük. Ilyen helyeken az ukrán állami jelképek mellett megengedett a nemzeti kisebbségek jelképeinek használata is. A rendelet ezzel megteremti a jogalapot arra, hogy a magyar lakosság az állam kék-sárga zászlaja mellett a magyar nemzeti trikolórt is kihelyezze a közigazgatási épületekre.

2003. május 15-én L. Kucsma ukrán elnök aláírta és ezzel ratifikálta az Ukrán Legfelső Tanács által elfogadott, az 1996. május 2-án Strasbourgban Ukrajna nevében aláírt Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájáról szóló törvényt. A Charta rendelkezései Ukrajna következő nemzeti kisebbségeinek nyelveire vonatkoznak: fehérorosz, bolgár, gagauz, görög, zsidó, krími tatár, moldáv, német, lengyel, orosz, román, szlovák és magyar.

Ukrajna alkotmányát az ukrán Legfelső Tanács ötödik ülésszakán fogadták el 1996. június 28-án. Az Alkotmány, elsősorban a 10. cikk 3. §-a garantálja a nemzeti kisebbségek nyelveinek szabad fejlődését és használatát, valamint az 53. cikk 5. §-a biztosítja az anyanyelvi oktatás jogát; a 22. cikk 3. §-a szerint a meglévő jogok és szabadságok tartalmának és körének szűkítése megengedhetetlen új törvények elfogadásakor, valamint a 24. cikk 2. §-a tiltja az etnikai származáson és nyelvi sajátosságokon alapuló kiváltságokat vagy korlátozásokat.

Bár az Alaptörvény biztosítja a nemzeti kisebbségek jogait, és Ukrajnát monolitikus államként jellemzi, a nemzeti kisebbségek nem Ukrajna államalkotó közösségei.

A változástatások alapjául szolgált Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma által 1998-ban kidolgozott Nemzeti Kisebbségek Oktatási Koncepciója, amelynek célja a nemzeti kisebbségek oktatásáról szóló törvény előkészítése volt. Ebben a koncepcióban a nemzeti kisebbségek számára az elemi iskolai osztályokban ajánlották az anyanyelvi oktatást, az 5. osztálytól pedig már az államnyelvű oktatást. A koncepciót a nemzeti kisebbségek nem fogadták el, és ez a törvényhozási folyamat leállt.

Milyen lehetőségeket adott a törvényalkotási folyamat az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségeknek az 1991-2017 közötti időszakban

• Az alkotmány és a nemzeti kisebbségekről szóló törvény, valamint az ukrajnai oktatási törvény értelmében minden állampolgárnak joga volt megválasztani az oktatás nyelvét. A nemzeti kisebbségek számára olyan intézményeket hoztak létre, amelyekben minden tantárgyat anyanyelven oktattak, és az anyanyelven kívül az államnyelvet és egy általuk választott idegen nyelvet is tanultak. A magyarság történelmét 1989 óta külön tantárgyként oktatják a magyar nyelvű iskolákban és osztályokban a tanulók identitásának megőrzése érdekében.

• Az iskola megnevezése két nyelven szerepelt a nemzeti kisebbségi iskolák alapszabályaiban, bélyegzőin és a hirdetőtábláin.

• A nemzeti kisebbségek iskoláiban a dokumentáció részben anyanyelven történt. Ilyen például az órarend, szemléltetők, az osztálysarkok, információs standok a tanulók és a szülők számára, az iskola hivatalos honlapja, az osztálynaplók, amelybe az anyanyelv helyesírása szerint írták be a tanuló vezeték- és keresztnevét, az óra témáját, a szülői értekezletek, sőt a pedagógiai tanács üléseinek jegyzőkönyve is az oktatás nyelvén íródhatott.

• A nemzeti kisebbségek iskoláiban az iskolai ünnepségeken, a szülői értekezleteken, a pedagógiai és módszertani értekezleteken mindenkinek lehetősége volt a számára legmegfelelőbb nyelven beszélni, a személyes érintkezésben a személyek közös nyelvét használták, ami lehetett magyar, ukrán, orosz stb.

• Az egyes oktatási szintek végén, a 4., 9. és 11. osztály végén nemcsak az államnyelvből, hanem az oktatás nyelvéből is ellenőrizték a tanulók tudását, vagyis minden végzősnek kötelezően vizsgát kellett tennie az ukrán nyelv mellett az oktatás nyelvéből /anyanyelvből. Ezzel ellenőrizték, hogy egy végzős milyen szinten tudja kifejezni gondolatait azon a nyelven, amelyen tanult.

• A kárpátaljai felsőoktatási intézményekbe (UNE és KMF) történő felvételkor minden felvételi vizsgát az oktatás nyelvén (ukrán, magyar, orosz, román) lehetett letenni, az államnyelv ismeretét pedig egy interjú során mérték fel.

Új időszak az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségekkel szemben

2017. szeptember 5-én elfogadták az oktatásról szóló kerettörvényt. Az oktatás nyelvét szabályozó 7. cikk az Alkotmánnyal ellentétben jelentősen csökkenti a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatának jogát az oktatás területén Ukrajnában, megsértve az ország korábbi nemzetközi kötelezettségeit és kétoldalú szerződéseit.

A kisebbségi gyerekek már csak az elemi iskolában (1-4. osztály) tanulhatnak anyanyelvükön; a kisebbségi tannyelvű iskolák megszűnnek, mert a törvény 1. cikke szerint minden oktatási intézmény ukrán tannyelvű intézmény, amelynek keretében egyes osztályok (csoportok) kisebbségi nyelvű oktatással működhetnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy az iskolán belül csak a magyar osztályokban és tanórákon lehet magyarul beszélni, a szünetben, valamint a megbeszéléseken, iskolai szünetekben pedig ukránul kell beszélni, naplót írni és vezetni, a levelezés csak ukrán nyelven történhet, megszűnt az anyanyelvi oktatás jogszabályi alapja és lehetősége a szak- és felsőoktatásban ott is, ahol a lehetőségek függvényében szükség szerint kisebbségi nyelvű oktatás is kialakítható.

Az ország lakosságát az anyanyelvi oktatáshoz való hozzáférés biztosítása szempontjából 4 kategóriába sorolták:

1) ukránok, akik az oktatás minden szintjén és formában tanulhatnak az anyanyelvükön,

2) bennszülött népek (amelyekhez csak a krími tatárok tartoznak), akik az elemi, általános és középiskolai oktatás keretében teljes mértékben tanulhatnak anyanyelvükön,

3) azon kisebbségek, amelyek nyelve az EU egyik hivatalos nyelve, és akik a középiskolai oktatásban a tanterv tárgyainak egy részét anyanyelvükön tanulhatják,

4) egyéb kisebbségek (például oroszok), akik anyanyelvüket csak az elemi oktatásban, azaz a 4. osztályig használhatják.

Ez ellentmond Ukrajna alkotmányának, amelyet az Ukrajna Legfelső Tanácsa ötödik ülésszakán fogadtak el 1996. június 28-án, elsősorban a 10. cikk 3. §-ának, amely garantálja a nemzeti kisebbségek nyelveinek szabad fejlődését és használatát, valamint az 53. cikk 5. §-ának, amely biztosítja az anyanyelvi oktatás jogát; a 22. cikk 3. §-a szerint pedig a meglévő jogok és szabadságok tartalmának és körének szűkítése megengedhetetlen új törvények elfogadásakor, valamint a 24. cikk 2. §-a tiltja az etnikai származáson és nyelvi sajátosságokon alapuló kiváltságokat vagy korlátozásokat.

2018 februárjában az Alkotmánybíróság 2-p/2018. számú határozata a törvény elfogadásával kapcsolatos formai jogsértésekre hivatkozva (pl. egy személy szavazott a többi frakciótag helyett, ami bevett gyakorlat az ukrán parlamentben) eltörölte a 2012-es „Az állami nyelvpolitika alapelveiről szóló törvényt”, amely a nyelvpolitika alapjait tartalmazta, ezzel „megtisztítva” az utat a fogalmilag eltérő nyelvi rendszer felé.

A parlament 2019 áprilisában elfogadta az ukrán nyelv államnyelvként való működésének biztosításáról szóló törvényt (a továbbiakban: az államnyelvről szóló törvény), amelynek 21. cikke szó szerint átveszi az oktatási törvény 7. cikkét, kiegészítve azt kettő, a kisebbségi nyelvet korlátozó rendelkezéssel: 1) az egyetemi felvételi vizsgákat kizárólag ukrán nyelven tehetik le a felvételizők, 2) idegen nyelv oktatása csak az ukrán nyelv alapján történhet. 2019 júliusában az Alkotmánybíróság a 10-р/2019 számú határozatával kimondta, hogy az oktatási törvény 7. cikke megfelel Ukrajna alkotmányának, és ezzel – legalábbis a hazai jogszabályok szintjén – lezárta az ezen jogszabályi újításokat érintő alkotmányossági  (törvényességi) vitát. A döntés érdekessége, hogy a törvény alkotmányos felülvizsgálatát egy képviselőcsoport követelte részben ugyanazon formai és eljárási hibák miatt, mint a regionális nyelvekről szóló törvény hatályon kívül helyezéséről szóló határozatban, például egy személy szavazott több képviselő helyett, stb. Ez azt mutatja, hogy az Alkotmánybíróság nem jogi, hanem politikai döntést hozott.

Az elnök 2022. december 13-án írta alá az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségekről (közösségekről) szóló törvényt, amely hat hónappal a kihirdetése után lép hatályba és az 1992-ben elfogadott törvényt váltja fel. A törvény a leírás szerint Ukrajna alkotmányából, Ukrajna egyéb törvényeiből, valamint Ukrajna nemzetközi szerződéseiből áll, amelyekhez az ukrán Legfelső Tanács hozzájárulását adta. Amennyiben Ukrajna nemzetközi szerződése, amelyhez az ukrán Legfelső Tanács kötelező erejű hozzájárulást adott, a jelen törvényben meghatározottaktól eltérő szabályokat állapít meg, úgy a nemzetközi szerződés szabályait kell alkalmazni.

A törvény (3.) bekezdésében „Az állam szavatolja a nemzeti kisebbséghez (közösséghez) tartozó személyek számára jogaik, szabadságaik és törvényileg védett érdekeik törvény szerinti védelmét.” A nemzeti kisebbség (közösség) nyelvhasználatának jogát a 10. cikk írja le:

„1. A nemzeti kisebbséghez (közösséghez) tartozó személynek joga van nemzeti kisebbsége (közössége) nyelvének szabad és akadálytalan magán- és nyilvános, szóbeli és írásbeli használatához, a jogszabályokba nem ütköző keretek között.

2. A nemzeti kisebbségekhez (közösségekhez) tartozó személyek által szervezett és tartott nyilvános rendezvények (találkozók, konferenciák, gyűlések, kiállítások, továbbképzések, szemináriumok, tréningek, beszélgetések, fórumok, egyéb nyilvános rendezvények) az adott nemzeti kisebbség (közösség) nyelvén tarthatók.” Ezek a jogok ellentmondanak Ukrajna „Az ukrán nyelv államnyelvként való működésének biztosításáról” szóló törvényének.

Ennek a törvénynek a 11. cikke az alábbiakat írja elő az oktatáshoz való jogról: „A nemzeti kisebbségek (közösségek) nyelvhasználatának sajátosságait az oktatási folyamatban Ukrajna oktatási törvénye és a megadott területet szabályozó speciális törvényei határozzák meg”, vagyis nem veszi figyelembe az anyanyelvi tanuláshoz való jogot, amelyet Ukrajna alkotmánya, Ukrajna azon nemzetközi kötelezettségei írnak elő, amelyekhez az ukrán Legfelső Tanácsa kötelező érvényű hozzájárulását adta, bár e törvény szerint, ha Ukrajna nemzetközi szerződései, amelyhez a Legfelső Tanács kötelező erejű hozzájárulást adott, más szabályokat állapítanak meg, a nemzetközi szerződés szabályait kell alkalmazni.

Megállapíthatjuk, hogy 2017 óta olyan törvények születtek, amelyek az Alkotmánnyal ellentétben korlátozzák a nemzeti kisebbségek jogait, így az oktatási törvény, az ukrán nyelv mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvény, alkotmányos normákká váltak, amelyek alapján a hatályos törvényeket is módosították, és amelyek alapján elfogadták az ukrán nemzeti kisebbségekről (közösségekről) szóló új törvényt. Népiesen ezt a megközelítést a következőképpen írják le: a gombhoz varrták a bundát.

Ennek a módszernek szemléletes példája az, ahogyan a Méltóság forradalma után 2014-ben elfogadott felsőoktatási törvényt módosították.

A „Felsőoktatásról szóló törvény” 2014-ben elfogadott változatában a 48. cikk (3.) bekezdése kimondta: „… Ukrajna magántulajdonban lévő felsőoktatási intézményeinek joga van szabadon megválasztani az oktatás nyelvét…” . Tehát a 2014-ben, a Majdan eseményei után elfogadott törvény lehetővé tette a magánegyetemek és főiskolák számára, hogy a Velencei Bizottság határozatával összhangban megválasszák oktatási nyelvüket. 2019-ben ugyanaz a parlament, amely ezt a törvényt elfogadta, határozatot fogadott el a magán felsőoktatási intézmények oktatási nyelvének szabályozásáról. Vagyis a felsőoktatásról szóló törvény jelenlegi változatából ezt a rendelkezést már eltávolították, és a következő pontok maradtak:

„1. A felsőoktatási intézményekben az oktatási folyamat nyelve az államnyelv.”

„3. A nyelvhasználatot a felsőoktatási intézményekben Ukrajna  „Az ukrán nyelv államnyelvként történő működésének biztosításáról” és „Az oktatásról” szóló törvényei határozzák meg.

Az új felsőoktatási törvény a nemzeti kisebbségek felsőoktatási képzését is lehetetlenné teszi, még a magánegyetemek esetében is. A külső tesztelési rendszer csak az ukrán nyelvű tudásfelmérést teszi lehetővé. Vagyis hiába tanult valaki magyar nyelven egy felsőoktatási intézményben, ukrán nyelven kell záróvizsgát tennie, ami rendkívül kedvezőtlen helyzetbe hozza a magyar felsőoktatási intézmények végzőseit.

A magánegyetemek munkáját nehezíti a külföldön szerzett oklevelek és tudományos fokozatok honosításának folyamata is. A honosítás során tulajdonképpen megismétlődik a tudományos fokozatszerzés eljárása. Hiszen a tudományos értekezés szövegét le kell fordítani az államnyelvre, amelyet aztán eljuttatnak a bírálóknak. Pozitív eredmény esetén a munkát megküldik az Oktatási és Kulturális Minisztérium által kijelölt tudományos tanácsnak, amely a dolgozat ismételt védését kérheti, majd titokban kell szavaznia a tudományos fokozat odaítéléséről.

Hogyan szűkítette Ukrajna törvényalkotási folyamata a nemzeti kisebbségek jogait az 1991 és 2017 közötti időszakban, amit a korábbi törvényekre hivatkozó nemzeti kisebbségekről (közösségekről) szóló törvény tett teljessé

• Az államnyelv működéséről szóló törvény elfogadása és az államnyelvvédelmi biztos intézményének létrehozása negatív hatással van a magyarság életére és a magyar nyelvű iskolai oktatás folyamatára. Az államnyelvvédelmi biztos felszólításai fokozatosan érkeznek az iskolákhoz a törvényi normák betartására vonatkozóan. Az aknaszlatinai iskola igazgatóját például azért figyelmeztették, mert magyar nyelvű interjút adott egy magyar nyelvű televíziónak, amikor a törvény szerint egy kommunális tulajdonú iskola igazgatójaként kizárólag ukrán nyelven beszélhet. A biztos írásban szólította fel a Nagydobrony községben működő magyar tannyelvű iskola, a beregszászi 3. és 6. számú iskola alapítóit, mert az állami és kommunális intézmények honlapjai nem államnyelvűek. Ugyanezzel a levéllel fordult a biztos a Kárpátaljai Magyar Főiskolához is a főiskola nem hivatalos Facebook-oldalával kapcsolatban, amelyet az intézmény egykori végzősei hoztak létre.

• Megszűntek a jogi keretek és az anyanyelvű oktatás lehetősége a szakmai és felsőoktatásban, akár a magániskolákban is.

• 2023. szeptember 1-től az új tanévben a tantárgyak 40%-át államnyelven kell oktatni az 5.-tól 9. osztályig minden évfolyamon a magyar tannyelvű osztályokban. Ez egyrészt azonnali nyelvváltást igényel az elemi oktatásból az általános iskolai oktatásba való áttérés során, ami a tantárgyak túlnyomó többségénél pedagógiai nonszensz. Vagyis ha egy gyerek például elemi iskolai szinten magyarul tanult természettudományokat, hogyan lehet neki a következő évtől ukrán nyelvű földrajzot vagy biológiát tanítani? Abszurd az is, hogy egy szaktanár készíti fel a tanulókat a nyelvváltásra, mert a tantárgyat kellene tanítania, nem a nyelvet, ráadásul azonos óraszámmal. Vagyis egy ilyen váltás csak az oktatás minőségének romlásához vezet. Ez totális diszkrimináció, amely lehetetlenné teszi az alapvető tantárgyak minőségi oktatását.

• Szeptember 1-től a 2023/2024-es tanévben a tantárgyak 60%-ának ukrán nyelvű oktatását tervezik a középfokú oktatás szintjén (10-12. évfolyam) a magyar tannyelvű osztályokban. Az oktatási törvény értelmében a középfokú oktatás azokban az iskolákban marad, amelyek 3 párhuzamos osztályt nyithatnak különböző szakirányból. Ezzel megszűnnek a magyar tannyelvű líceumok, amelyekben a tantárgyak 60 százalékának oktatása ukrán nyelven folyik. Középiskolai szinten ezzel a megközelítéssel egyáltalán nem értünk egyet, és határozottan elutasítjuk, a meglévő jogok teljes korlátozásaként és az asszimiláció kényszerítő eszközeként értelmezzük.

• 2022-től az érettségizők iskolai teljesítményének mérése többszörös teszt formájában kizárólag államnyelven történik, ami ellentétes a teljes középfokú végzettség elsajátítására vonatkozó egyenlőség elvével, illetve Ukrajna összes polgárának az alkotmányos jogaival, Ukrajna nemzetközi kötelezettségeivel, valamint megszünteti a 150 éves kárpátaljai anyanyelvi oktatás gyakorlatát a térségben élő összes közösségben.

• A Tudásminőség-értékelő Központban nincs központosított anyanyelvi értékelés a nemzeti kisebbségek számára, ami sértő és diszkriminatív.

• A négy EU-nyelven (angol, német, francia, spanyol) kívül más EU-nyelveken (például: bolgár, görög, lengyel, román, szlovák, cseh, magyar) nem végeznek felmérést, bár ezek a nyelvek is az EU nyelvei, amelyhez Ukrajna csatlakozni kíván, és mely nyelvek tanulhatók idegen nyelvként a jelenlegi tantervek szerint.

• Továbbra sem opció, hogy a nemzeti kisebbségek oktatásának nyelve az érettségi/felvételi vizsgarendszer része legyen. Egyetemi felvételi eljárásban anyanyelvi vizsgára jelentkezni nem lehet. Angolul, németül, franciául, spanyolul lehet vizsgázni, de románból, szlovákból és magyarból nem, bár ezek is mind az EU hivatalos nyelvei.

• A jelenlegi elemi iskolai szabvány nem teszi lehetővé, hogy a nemzeti kisebbségek iskoláiban az ukrán iskolákkal azonos szinten oktassanak idegen nyelvet, mert nincs rá külön óraszám. Az eddigi gyakorlat szerint az óraszám leírásánál konkrétan feltüntették, hogy hány óra adható ukrán, anyanyelv/magyar (ha eltér az államnyelvtől) és a választott idegen nyelv tanítására. A 2019-2020-as tanévben ez úgy valósult meg, hogy a nyelvi ciklus tantárgyainak tanulmányozására egy bizonyos óraszámot különítettek el, majd később szabályozás született az ukrán nyelv tanulásához szükséges óraszámra vonatkozóan, amely többet foglal el a teljes óraszám felénél. A fennmaradó órákat magyar és idegen nyelvek között lehet felosztani. Kiderült, hogy, vagy csak az anyanyelvet, vagy csak egy idegen nyelvet lehet megfelelően tanítani. Az Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel folytatott levelezése során egyértelművé tette, hogy a magyar tannyelvű iskolák az angol mellett a magyart is választhatják idegen nyelvként, hiszen mindkettő európai nyelv. Ez megkérdőjelezi a kisebbség anyanyelvének jogi státuszát, hiszen az idegen nyelvek kategóriájába való besorolása olyan, mintha a magyar nemzeti közösség bevándorlóvá válna saját hazájában. A KMPSZ azt javasolta, hogy növeljék a nemzeti kisebbségek iskoláiban a nyelvtanításra szánt óraszámot annyival, mint amennyi az ukrán iskolákban az idegen nyelvek tanulására rendelkezésre áll. Ez heti 2-3 plusz órát jelent. Így az ukránt, az anyanyelvet és idegen nyelvet ugyanolyan óraszámban tanítanák, mint az ukrán iskolákban. Ugyanakkor, egy magyar nyelvű osztályban hetente 2-3 órával több lesz a tanulók leterheltsége, de ezt a szülők is támogatják. Az Oktatási és Tudományos Minisztérium válasza az volt, hogy ennek a kérésnek az egy tanulóra jutó maximális terhelés megsértése, valamint az állami költségvetésből biztosított források gyermekenkénti egyenlőségének elve miatt nem lehet helyt adni. Ennek a kérdésnek a megoldása nélkül azonban nem teljesül a nemzeti kisebbségek oktatáshoz való egyenlő hozzáférésének joga, hiszen nem tanulhatják meg anyanyelvüket és egy idegen nyelvet olyan szinten, mint az ukrán tannyelvű diákok – ez a gyerekekkel szembeni diszkriminatív hozzáállás.

• Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma nem tett intézkedéseket az államnyelv oktatásának megreformálása érdekében, és a jelenlegi rendszer lényegében nem biztosítja az államnyelv elsajátítását a nemzeti kisebbségek iskolarendszerében az állami szabvány szintjén. A jelenlegi államnyelv-oktatási terv egyáltalán nem a nyelvi kompetenciák és a kommunikációs készségek fejlesztését szolgálja, hanem szinte kizárólag a nyelvtani szabályokra és azok olyan szintű alkalmazására koncentrál, mintha a hallgatók már folyékonyan beszélnék az ukrán nyelvet.

• Ukrajna függetlenné válása óta egyetlen tudományos vagy iskolai szótár sem készült és nem jelent meg állami költségvetésből. A szótárakat, amelyekkel iskoláinkban dolgozunk, az Ungvári Nemzeti Egyetem és a Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárai állították össze és adták ki a magyar állam költségén. Emellett nem biztosítottak megfelelő didaktikai forrásokat: korszerű tankönyveket, munkafüzeteket, iskolai szótárakat, szakszótárakat stb.

• Az ukrán nyelv elfogadott szabványa a nemzeti kisebbségek nyelvén tanított osztályok számára nem veszi figyelembe a kisebbségi nyelv sajátosságait, és abszolút irreális követelményrendszert tartalmaz. Ez a szabvány az asszimilációt szolgálja és támogatja, nem pedig az integrációt.

• Az ukrán nyelv középiskolai szabványa a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató iskolák végzősei számára a nyelv C1 szintű elsajátítását javasolja. A javasolt szabványok nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy az ukrán nyelv a kisebbségek második nyelve, valamint azt, hogy a meglévő programok nem biztosítják a nyelvi készségek fejlesztését, hanem továbbra is a nyelvtan tanulmányozására összpontosítanak. Az államnyelv ismeretét jelenleg az érettségivel értékelik, amely egyben a felsőoktatás, ezen belül az ukrán filológiai képzés felvételi vizsgája, és a C1-es szintnek felel meg. A tesztek nem nyelvi kompetenciát mérnek, hanem elsősorban a nyelvtani ismereteket a leendő ukrán nyelv és irodalom tanároktól elvárt szinten.

Hogyan hatottak a 2017-2022-ben elfogadott törvények az Ukrajna és Magyarország közötti kapcsolatokra

Számos ukrajnai nemzeti kisebbség (bolgárok, moldovaiak, románok, magyarok stb.) anyanyelvi oktatáshoz való joga nemcsak az ukrán jogszabályok előírásaiból fakad, hanem egy általuk évtizedek óta megszerzett jogból, amelyet korábban más államalakulatokban gyakoroltak, amelyekhez korábban hagyományos településeik területei tartoztak, és most is gyakorolják a hatályos ukrajnai jogszabályok teljes betartásával. Vagyis folyamatban van a nemzeti kisebbségek szerzett, hagyományos jogainak eltörlése.

Ezenkívül a további intézkedések ellentmondanak Ukrajna nemzetközi jogi kötelezettségeinek a nemzeti kisebbségek védelme terén. Így az EBESZ Emberi Dimenzió Konferencia koppenhágai találkozójának dokumentuma 34. bekezdése szerint a tagállamoknak meg kell próbálniuk garantálni a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára az állam hivatalos nyelvének a tanulására vonatkozó elvárás nélkül a megfelelő anyanyelv tanulásának vagy anyanyelvi oktatás feltételeit. A nemzeti és vallási kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló ENSZ-nyilatkozat 4. cikkének (3.) bekezdése szerint pedig az államok megfelelő intézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy lehetőség szerint a kisebbségekhez tartozó személyeknek megfelelő lehetőségük legyen anyanyelvük elsajátítására vagy az anyanyelvükön történő oktatásra.

Ezenkívül ezek az intézkedések ellentmondanak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménynek és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának, valamint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201. számú ajánlásának, amelyeket Ukrajna számos nemzetközi szerződés értelmében köteles betartani.

Ukrajna számos kétoldalú nemzetközi szerződésben vállalta a kisebbségek anyanyelvű oktatását az oktatás minden szintjén, elsősorban: az Ukrán SZSZK és a Magyar Köztársaság együttműködési elveiről szóló nyilatkozatban (1992) a nemzeti kisebbségek jogainak biztosításáról, az Ukrajna és Románia közötti jószomszédi kapcsolatokról és együttműködésről szóló szerződésben, az Ukrajna és a Moldovai Köztársaság közötti, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak biztosítására irányuló együttműködésről szóló megállapodásban, valamint számos más hasonló megállapodásban.

A KMPSZ az állami intézmények különböző fórumain javasolt lehetőséget a problémák megoldására

• Ellenőrizni kell, hogy Ukrajna hogyan teljesíti nemzetközi jogi kötelezettségeit azon szervezetekkel szemben, amelyekhez Ukrajna csatlakozni kíván, és jogszabályi szintű változtatásokat követelni, ahogyan ezt más törvényekkel is megteszik, például amikor Ukrajna hitelt akar kapni az EU-tól.

• A hatályos nemzetközi egyezményeket követően – ideértve a kétoldalúakat is – az elfogadott törvényeknek figyelembe kell venniük a korábban aláírt kötelezettségek követelményeit. Ennek alapján Ukrajna állami hatóságainak meg kell találniuk a módját az Ukrán SZSZK és a Magyar Köztársaság közötti nemzetközi egyezményben (1992) vállalt kötelezettségek végrehajtásának. Ukrajnának igazolnia kell a megállapodás érvényességét. Ha Ukrajna érvényesnek fogadja el, akkor a probléma megoldását az ország jogalkotási folyamatának keretein belül kell keresni. Ebben az esetben, ha bizonyíték lesz az érvénytelenségre, a két ország között létrejött, a jószomszédi viszonyról szóló új egyezmény alapján kell végrehajtani a módosításokat.

• Az oktatási törvény elfogadása lett az Ukrajna és Magyarország közötti konfliktus alapja. Mivel Ukrajna külügyminisztere többször hangoztatta az ország álláspontját, miszerint Ukrajna oktatási törvényén nem lehet változtatni, más megközelítést kell keresni a konfliktus megoldására. A konfliktust „win-win” szituációval lehetne megoldani, ha az ukrán Legfelső Tanács határozatot fogadna el az ukrajnai őslakos népekről, amely felsorolná azokat a nemzeti kisebbségeket, amelyek nemzetközi mércével is ebbe a listába kerülhetnek.

A Legfelső Tanács rendkívüli ülésén elfogadták az ukrajnai őslakos népekről szóló 55506. számú törvénytervezetet. Az ukránok mellett csak a krími tatárok, karaimok és krimcsakok szerepeltek a listán.

Ukrajnában az „őslakos nép” fogalom definícióját nem úgy értelmezik, mint a nemzetközi jogrendszerekben: „Az őslakos kisebbségek között a nemzetközi jog külön kategóriát különböztet meg – az őslakos népeket. Ez a fogalom az őslakos népesség fogalma. Az ENSZ egyik szakosított szervezetének – a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek (ILO) – nemzetközi egyezményei, különösen az ILO 169. sz. egyezménye (1989) a következő definíciót tartalmazza: az őslakosok: „… független országok népei, amelyek bennszülöttnek minősülnek, tekintettel arra, hogy azok leszármazottai, akik az adott országot vagy földrajzi területet hódítása vagy gyarmatosítása, illetve a meglévő államhatárok megállapítása idején lakták, amelynek része az adott ország, és jogi státuszuktól függetlenül megtartják társadalmi… gazdasági, kulturális és politikai intézményeik egy részét vagy egészét.”

Ukrajna törvénykezésében az „őslakos népek” fogalmát először Ukrajna alkotmányának 11. cikkelye említi: „Az állam elősegíti az ukrán nemzet megszilárdulását és fejlődését, történelmi tudatát, hagyományait és kultúráját, valamint Ukrajna összes bennszülött népe és nemzeti kisebbsége etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának fejlesztését.” Az Ukrajna Legfelső Tanácsa által az elmúlt években elfogadott külön törvényekben, a nyelvi kapcsolatok szabályozását célzó szabályozásaiban (például: Ukrajna oktatásról szóló törvényei, Az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvény, A teljes középfokú oktatásról) a „bennszülött népek” fogalmát használják anélkül, hogy értelmeznék ezt a fogalmat, és annak ellenére, hogy egyes kiadványokban, valamint a tisztviselők nyilatkozataiban a krími tatár embereket ilyennek tekintik. Ezt az állítást az ukrán Legfelső Tanács 2014. március 20-án kelt, „A Legfelső Tanács nyilatkozatáról a krími tatár népek jogainak az ukrán állam részeként való szavatolásáról” című határozatára való hivatkozással támasztják alá, melynek 1. része szerint „Ukrajna garantálja a krími tatár nép mint őslakos nép és Ukrajna valamennyi nemzeti kisebbsége etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának megőrzését és fejlődését”. Annak ellenére, hogy ez a dokumentum sem tartalmazza az „őslakosok” fogalmának meghatározását, sem azokat a kritériumokat, amelyek alapján ezt a meghatározást alkalmazni lehet. Hangsúlyozni kell azt is, hogy az ukrán alkotmány 92. cikkelye szerint az őslakos népek és nemzeti kisebbségek jogait kizárólag Ukrajna törvényei határozzák meg, nem pedig nyilatkozatok. Ugyanebben a szakirodalomban és ugyanazokban az állításokban a krími tatárok megkülönböztetését más őshonos (a történelmileg Ukrajna modern területén élő) nemzeti kisebbségektől a rokon állam hiányának kritériumával magyarázzák.

Az összes bennszülött nép és nemzeti kisebbség egyenjogúságára vonatkozó alkotmányos követelmény betartásának szükségességét, amelyet különösen a fent említett Nyilatkozat rögzít, valamint a hozzájuk tartozó személyek jogainak mértékében és terjedelmében fennálló különbségek megengedhetetlenségét az anyaország hiányának kritériuma szerint, és/vagy az ilyen országok egyes nemzetközi integrációkba való belépésétől függően – hangsúlyozza a Velencei Bizottság fenti törvényekre vonatkozó véleményeiben. Így az oktatási törvény rendelkezéseiről szóló vélemény (902/2017. sz. dokumentum) 110. pontja kimondja, hogy „…az ukrán hatóságok által felhozott ok – az „anyaország” hiánya – általánosságban nem tekinthető elfogadhatónak a vonatkozó európai szabványok szerint, minden megkülönböztetésnek más okokon kell alapulnia, mint például a sérülékenység különböző szintjei vagy az állami támogatás szükségessége.” Az ukrán nyelv államnyelvként való működésének biztosításáról szóló törvényre vonatkozó vélemény (960/2019. számú dokumentum) 139. cikkének (3.) bekezdésében pedig konkrét ajánlást fogalmaznak meg: „a törvény azon rendelkezéseinek hatályon kívül helyezése, melyek eltérő bánásmódot írnak elő az őslakosok nyelveire, a nemzeti kisebbségek nyelveire, amelyek az EU hivatalos nyelvei, és a nemzeti kisebbségek azon nyelveire vonatkozóan, amelyek nem hivatalos nyelvei az EU-nak, mivel ezeknek a nyelveknek az elhatárolása nem alapul objektív és észszerű gondolkodáson (lásd a 39–44., 69–82., 87., 89., 93., 94., 99–102., 110. és 111. §-okat).

• Más oldalról is megközelíthetjük az ukrajnai magyarság elismerésének kérdését, a két állam közötti kölcsönös megállapodás alapján. Ennek az lehet az alapja, hogy Magyarország a 2011-ben elfogadott nemzeti kisebbségi törvényben az ukránokat felvette Magyarország hivatalosan elismert nemzeti kisebbségei közé. Ezen döntés alapja az a nemzetközi gyakorlat, mely szerint az adott területen legalább 100 éve élnek nemzeti kisebbségek képviselői. Annak ellenére, hogy 100 évvel ezelőtt az egyetlen ilyen etnikai közösség, amely Magyarország területén élt, a ruszinok volt, tehát ez Magyarország törvényhozó testületének Ukrajna és az ukrán nép felé tett gesztusaként fogható fel.

A KMPSZ javaslatai

Az Ukrajna legfelső Tanácsa ötödik ülésén 1996. június 28-án elfogadott Alkotmányban, különösen: a 22. cikk 3. részében foglaltaknak való megfelelés érdekében garantálja a meglévő jogok és szabadságok tartalmi szűkítésének megengedhetetlenségét új törvények elfogadásakor; a 24. cikk 2. része. meghatározza az etnikai származáson és nyelvi sajátosságokon alapuló kiváltságok vagy korlátozások megengedhetetlenségére vonatkozó előírásokat; a 10. cikk 3. része garantálja a nemzeti kisebbségek nyelveinek szabad fejlődését és használatát, valamint az 53. cikk 5. rész biztosítja az anyanyelvi oktatás jogát: Ezen rendelkezések értelmében vissza kell állítani a nemzeti kisebbségekről szóló törvényben elvont jogokat, ahogy azt az államalkotó struktúrák ígérték az állami nemzeti kisebbségek képviselőinek és szervezeteinek kritikai észrevételeire reagálva.

Ukrajna nemzeti kisebbségi törvényében az alábbi változtatásokat kell eszközölni:

1. Meg kell határozni, mely nemzeti kisebbségek (közösségek) államalkotó közösségek Ukrajnában, és vissza kell adni nekik az őshonos nemzeti kisebbség státuszát.

2. Az államalkotó nemzeti kisebbségek kulturális autonómiájának garantálása, amelyet az 1992. évi nemzeti kisebbségi törvény biztosított: „6. cikk. Az állam minden nemzeti kisebbségnek garantálja a nemzeti és kulturális autonómiához való jogot: anyanyelvének használatához és oktatásához, a nyelv oktatását állami oktatási intézményekben vagy nemzeti kulturális társaságokon keresztül, a nemzeti kulturális hagyományok fejlesztését, a nemzeti jelképek használatát, a nemzeti ünnepek megünneplését, a vallásgyakorlást, az igények kielégítését az irodalom, művészet, tömegtájékoztatás terén, nemzeti kulturális és oktatási intézmények létrehozását, és minden olyan tevékenységet, amely nem mond ellent a hatályos jogszabályoknak.”

Ennek alapján az elfogadott törvényeket módosítani kell, és leginkább az alábbi jogokat kell visszaadni:

• A magán felsőoktatási és szakképzési intézmények számára biztosítani kell az intézmény alapítója vagy tulajdonosa általi oktatási nyelvválasztást, valamint az oktatás nyelvéből tett záróvizsga lehetőségét.

• A „nemzeti kisebbségi (közösségi) oktatási nyelvű intézmények” státuszának visszaállítása a nemzeti kisebbségek iskolái számára, hogy az intézmény életének minden területén használhassák az adott nyelvet.

• Lehetőséget kell teremteni a nemzeti kisebbségek nyelvén, azaz magyarul és más nemzeti kisebbségek nyelvén, anyanyelvén történő önálló külső értékelésre és állami záróvizsgákra azok számára, akik a nemzeti kisebbségek nyelvén oktatott iskolákban/osztályokban tanultak.

• Lehetőséget kell teremteni a független külső értékelés lefolytatására az EU egyéb idegen nyelvein a jelenleg elérhető nyelveken (angol, német, spanyol, francia) kívül: bolgár, görög, lengyel, román, szlovák, cseh, valamint magyar.

• Biztosítani kell a nemzeti kisebbségek oktatási nyelvei esetében a jogot és lehetőséget, hogy az oktatás minőségét értékelő központokban az érettségi/felvételi vizsgarendszer része legyen.

• Az Oktatási és Tudományos Minisztériumnak figyelembe kell vennie, hogy a nemzeti kisebbségek többsége számára ugyanazon követelmények alkalmazása, például a minimális osztálylétszám tekintetében, mint az ukrán tannyelvű iskolák esetében, ezeknek az iskoláknak a bezárását jelenti a legtöbb településen. A pozitív európai tapasztalatok figyelembevétele és pozitív együttható alkalmazása szükséges a nemzeti kisebbségek oktatási intézményhálózatának megőrzése érdekében.

• Reális követelményeket kell kidolgozni az állami/ukrán nyelv oktatására vonatkozó állami szabványban, amely figyelembe veszi a második nyelv tanításának sajátosságait azon gyerekek esetében, akiknek ez nem anyanyelve. A nemzeti kisebbségek nyelvén oktatott iskolákban az államnyelv oktatását a második nyelv szabványai szerint kell végezni (figyelembe véve az őslakos nép, az érintett nemzeti kisebbség nyelvi sajátosságait). Ugyanakkor a CEFR (Közös Európai Referenciakeret) által meghatározott és az EU Tanácsának (2001 november) nyelvi kompetencia-értékelési rendszereket kell alkamazni az államnyelv oktatásában. Az ukrán mint második nyelv elsajátításának elméleti és gyakorlati alapjainak kialakítása új megközelítéseket, módszereket, a nyelvi jelenségek speciális értelmezését követeli meg.

• Az oktatás minőségének megőrzése érdekében meg kell őrizni a gyermekek anyanyelvi oktatáshoz való jogát, nem kell korlátozni a tantárgyak anyanyelvi oktatásának arányát. A tanórákon a tanárok megismertethetik a gyerekekkel az adott tárgyból ukrán nyelven meghatározott szakkifejezéseket, amelyek a tanítás nyelvének megőrzése mellett fejlesztik szókincsüket is.

2023.március 3.

A KMPSZ elnöksége