A nap verse: Czébely Lajos: Eleitől fogva

Ne sajnáld, hogy nincs nyoma már
gyermekkorod lábujjainak
az utca meleg porában,
hogy borzong az emlékezeted,
s a szerelmed jó szó már, nem csak ölelés,
és érzed, reményeid kormosan magasodnak.

Nem remény ez. Ijedelem.

Ne sajnáld, hogy álmaid ólmosak, s belebetegszel,
nappalaidat hol az ész, hol az ösztön dönti le,
hogy tüdőd harmonikája már kövek csikorgása,
és nem zeng sem itt, sem odaát ideát.
Ha már-már ott tartasz, hogy nincsenek halottaid,
mert temetőinkből kigyomlálta őket a kordivat,
s lassul, megmerevedik látásod is,
és szemöldököd alól csordogálni kezd a csönd,
örülj, ha néha egy tiszta hegedűhangra
felfűzve halk dallammá változol.

Ne sajnáld, ha azt választottad,
hogy ez a világ nem a te világod,
s úgy döntöttél, hogy neked nem világol,
de tudd és hidd: él az „eleitől fogva”.

Választott szenvedéseid polipjaitól
csak így szabadulhatsz már.
Forrás: hhrf.org