Az SZBU elismerte a honosítást kérő ukrán állampolgárok kihallgatását

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) elismerte, hogy kihallgattak olyan ukrán állampolgárokat, akik a gyanú szerint az egyszerűsített honosítási eljárás keretében magyar állampolgársághoz jutottak – adta hírül a Szabadság Rádió ukrajnai hírportálja. Marina Osztapenko, a szolgálat szóvivője ezzel a bejelentéssel gyakorlatilag megcáfolta Jurij Muska budapesti ukrán nagykövet kijelentését, aki szerdán még képtelenségnek nevezte a kihallgatásokról szóló híreket.

Az SZBU szóvivője a Szabadság Rádiónak elmondta, hogy igazak azok az állítások, amelyeket a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség az ukrán elnökhöz intézett nyílt levelében említ, vagyis a biztonsági szolgálat valóban foglalkozik a kettős állampolgárság kapcsán kialakult helyzettel, és vannak olyan állampolgárok, akiket a honosítás ügyében kihallgatnak. Azt viszont tagadta, hogy bármilyen kínzást vagy más kényszerítő eszközt alkalmazott volna az SZBU. Ezek az intézkedések Marina Osztapenko elmondása szerint egyértelműen Ukrajna nemzetbiztonságának érdekeit szolgálják. A kihallgatások során messzemenően betartják a törvényi előírásokat, és tiszteletben tartják az állampolgárok jogait.

„Magyarország, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséghez hasonlóan, érdeklődéssel várja az ukrán állam magyarázatát, hogy az ukrán biztonsági szolgálat miért zaklatott Kárpátalján élő magyar nemzetiségű polgárokat” –

mondta Semjén Zsolt szerdán a parlamentben. Martonyi János külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a tárca csak a tények teljes ismeretében teszi meg a szükséges lépéseket. Az Emberi Méltóság Tanácsa pedig felszólította az ukrán állam vezetését, hogy tegyen meg mindent a magyar nemzetiségű ukrán állampolgárok jogainak biztosítása érdekében.

Nemrég az egyik videó-megosztó portálon rejtett kamerás felvétel jelent meg ukrajnai állampolgárok egy csoportjáról, akik a magyar állampolgársági eskü-, illetve fogadalomtétel után elhagyták az ungvári főkonzulátus épületét. Az egyik kárpátaljai ukrán hírportálon pedig még órákkal az esemény előtt megjelent az eskütétel pontos címe, és az időpontja

Forrás: boon.hu