127 éve született Várkonyi Nándor

Százhuszonhét éve, 1896. május 19-én született Pécsett Várkonyi Nándor irodalom- és tudománytörténész, író, szerkesztő.    

Hétgyermekes családból származott, apja kataszteri mérnökként dolgozott.

1899-ben Nyitrára költöztek, Várkonyi itt végezte az elemi iskolát és a gimnáziumot is.

Gimnáziumi rajztanára, ahogy később mondta, „első és egyetlen mestere” a helyi múzeum vezetője, Höllrigl József volt, aki régészetre és néprajzra is oktatta. Irodalmi érdeklődése is ebben az időben bontakozott ki, az iskola önképzőkörben a modern líráról, Ady verseiről tartott előadást.

1914-ben leérettségizett, nem sokkal később családjával Budapestre költözött, s beiratkozott a bölcsészkarra. Tanári szaknak a magyart és a franciát választotta, s emellett művészettörténeti, ókori és orientalisztikai kollégiumokat is felvett. 1916-ban behívták katonának, egy ideig a galíciai fronton szolgált, de miután bal
fülére megsüketült, rokkantként leszerelték. 1918-ban lediplomázott, s gróf Révay Simon fiának házitanítója lett, jobbára Révayék tajnai birtokán tartózkodott.

Szabadidejében francia nyelvből fordított, Anatole France-ról és Flaubert-ről, valamin Walt Whitmanről írt tanulmányokat.

Első írásait a nyitrai A Hír és a pozsonyi Tavasz folyóirat közölte.

1921-től a Pappenheim-család gyerekeinek házitanítója volt, ám a tanári pályától egy év múlva vissza kellett vonulnia, mert teljesen elvesztette hallását. Az írás és fordítás, valamint az önművelés mellett a szőnyegszövés foglalta le idejét és energiáit.

1924-ben visszaköltözött Pécsre, ahol tudós öccse, Várkonyi Hildebrand Dezső segítségével a Pécsi Egyetemi Könyvtár munkatársa lett, s 1956-os nyugdíjazásáig az is maradt, előbb osztályvezetőként, majd 1950-51-ben megbízott igazgatóként.

Könyvtári munkája során elsősorban a szakozással és tájékoztatással foglalkozott.

1925-től jelentős szerepet játszott Pécs kulturális, irodalmi életének megszervezésében, 1925-26-ban társszerkesztője és kiadója volt a rövid életű Symposion című kiadványsorozatnak, 1931-ben pedig egyik alapítója a Janus Pannonius Irodalmi
Társaságnak, amelynek 1941-es átszervezését követően alelnökké választották, s a társaság folyóiratát, a Sorsunkat is ő szerkesztette. A társaság 1945-ben megszűnt, a helyette megalakuló Batsányi János Társaságnak ő lett az elnöke.

1928-ban megjelent első jelentősebb munkájával, A modern magyar irodalom 1880-1920 cíművel magára vonta a szakma figyelmét. 1929-ben magyar, francia és német irodalomból doktorált a pécsi egyetemen, ahol 1935-ben magántanárrá nevezték ki „a magyar és a külföldi irodalmak kapcsolatai” tárgykörrel. 1940-ben megszűnt a bölcsészkar, ekkor a jogi kar, majd 1945-ben a rövid időre újra induló bölcsészkar magántanára volt.

1937-ben jelent meg a magyar és a világirodalom nagy íróinak életművét elemző tanulmánykötete, az Elmék, eszmék, s ekkor kezdte írni mindmáig legismertebb, legvitatottabb művét, a Sziriat oszlopait. 1940-ben adták ki Petőfi arca című tanulmányát, amely Petőfi egyetlen hiteles arcképének, az azóta is jól ismert dagerrotípiának történetét tárta fel. 1941-től a Sorsunk szerkesztőjeként először közölte Csorba Győző, Weöres Sándor, Rákos
Sándor verseit, s ekkor került barátságba Kodolányi Jánossal is.

1942-ben jelent meg először a Sziriat oszlopai, amely később az ugyanezt a címet viselő eszme- és kultúrtörténeti tetralógiájának lett első része Elsüllyedt kultúrák címmel. A mű több kiadást is megélt, 1972- és 1984-ben azonban csak erősen cenzúrázva jelenhetett meg. A könyv az emberiség ősi mítoszai, legendái nyomán folytatott szellemi expedíció a történelem előtti időkbe, ahogy Várkonyi írta előszavában „olyan területekre vezeti olvasóit, melyeket az egzakt tudomány nem tud, olykor nem is kíván bejárni”. A tetralógia másik három része, az Elveszett paradicsom, a Varázstudomány és Az ötödik ember csak a rendszerváltást követően került az olvasók kezébe.

A háború utáni időszakban, 1948 után az irodalomszervező Várkonyi háttérbe szorult, s 1956-os nyugdíjazását követően is jobbára tetralógiája darabjain dolgozott, az addig összegyűjtött anyagait rendszerezte.

1961-ben nyugdíjasként félnapos könyvtárosi állást vállalt, s a Pécsi Orvostudományi Egyetem.

Ezt követően a Janus Pannonius Múzeum könyvtárában végzett katalogizálási munkát 1968-ig. Közben részt vett a Magyar és a Világirodalmi Lexikon szerkesztésében, s elkészítette Az írás és a könyv története című munkáját, amely csak 2001-ben jelenhetett meg.

Várkonyi Nándor 1975. március 11-én hunyt el Pécsett, barátai, Weöres Sándor és Csorba Győző versben búcsúztak tőle. Egy évvel halála után látott napvilágot önéletrajzi könyve, a Pergő évek – erősen cenzúrázott kiadásban –, a teljes művet csak 2004-ben ismerhették meg az olvasók. Születésének 85. évfordulóján a Pécsi
Városi Könyvtár legnagyobb fiókkönyvtárát róla nevezték el.

Forrás: MTI