Beregszászi egyházi ingatlanok: adalékok a pereskedés történetéhez

A római katolikus egyház beregszászi ingatlanjai körül folyó pereskedés kapcsán Tarpai József kurátorral nemrég megjelent interjúnk után több olvasónk kérte, hogy foglalkozzunk részletesebben az ügy előzményeivel és hátterével.

Előrebocsátanánk, hogy az alábbiak semmilyen vonatkozásban nem tükrözik az egyházközség elöljáróinak véleményét. Szerkesztőségünk azonban úgy vélte, hogy nem hagyhatjuk feledésbe merülni egy közösség immár évtizedes küzdelmét jogaiért. Meggyőződésünk szerint a homo sapienst többek között az teszi emberré, hogy emlékszik, honnan jött, s képes tanulni a múltjából. Tartozunk ennyivel Bohán Bélának, a város előző plébánosának is, aki egy oroszlán rettenthetetlenségével, ugyanakkor egy bárány szelídségével küzdött az egyházi ingatlanokért éveken át, a legnehezebb pillanatokban is. Mivel Béla atyát hivatása azóta elszólította Kárpátaljáról, a korabeli sajtóhírek alapján igyekszünk rekonstruálni a történteket.

Mint ismeretes, Beregszász város önkormányzata még a rendszerváltás után, a kilencvenes évek közepén visszaadott néhány ingatlant az egyháznak. Ugyanakkor a városvezetés nem biztosított a Rákóczi téri épületekben bejelentett lakóknak cserelakást, holott mivel a szovjetkorszakban utalták ki számukra ezeket a lakhelyeket, így mérvadó vélemények szerint az önkormányzatnak ez kötelessége lett volna. Cserelakások híján a római katolikus egyházközség az ingatlanokkal együtt az abban lakó bérlőket is „megörökölte”. A bérlők egy része megtagadta, hogy lakbért fizessen az „új” tulajdonosnak, miközben egyik pert indították a másik után annak érdekében, hogy privatizálhassák lakásaikat.

A perek eredményeként a beregszászi városi-járási bíróságot követően 2007-ben az ungvári fellebbviteli bíróság is az egyházi tulajdonjog ellen döntött, megállapítva, hogy a beregszászi önkormányzat korábban nem teljesen szabályosan adta át az egyháznak a Rákóczi téri ingatlanokat.

A Kárpátalja hetilap 2007 áprilisában így írt a kialakult helyzetről annak kapcsán, hogy a bírósági ítélet nyomán a Beregszászi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága napirendjére tűzte az egyházi ingatlanok ismételt városi tulajdonba vételét.

„Az egyház időközben többször kérte a város aktuális vezetését, biztosítson cserelakást az évek folyamán egyébként lassan a szó szoros értelmében kihaló lakóknak, segítsen megoldani ezáltal a konfliktust, az illetékesek azonban ugyancsak érthető módon igyekeztek szabadulni a terhes kötelezettségtől, hiszen egy-egy kommunális lakás kincseket ér – már ha egyáltalán van. Időközben problémák adódtak azoknak a telkeknek egyházközségi tulajdonba vételével is, amelyeken a szóban forgó ingatlanok állnak, holott a földterület úgyszintén egyházi tulajdonban volt a szovjetrendszert megelőző időkben.

»Mi nem adományt kértünk az államtól, amikor a lakásainkat, a telkeket követeltük, hanem azt kértük, hogy adják vissza azt, ami az egyházé volt« – mondja a plébános (Bohán Béla – a szerk.), aki hitéhez és hivatásához méltó, már-már angyali türelemmel viseli el a hivatalok packázását, a végeérhetetlen pereket, ám következetesen kitart egyházközsége jogai mellett. Tisztában van vele: a jogszabályok dzsungelében ugyancsak sok fogódzót találhat, aki keres.

Éppen a legutóbbi peres eljárás végén született az a másodfokú bírósági ítélet, mely ismét városi tulajdonba adná az említett ingatlanokat, miáltal azok, szakértők szerint, a jelenlegi jogszabályok értelmében privatizálhatókká válnának lakóik számára annak ellenére is, hogy egyházi tulajdonról van szó. Az eset furcsaságai közé tartozik, tudtuk meg Béla atyától, hogy az egyházközség nem tudott arról, miszerint ingatlanjai sorsáról kíván határozni a város.

Ami a jövőt s az egyház kilátásait illeti, Orosz Ildikó (a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke akkor a városi tanács végrehajtó bizottságának tagja volt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) színeiben – a szerk.) kérdésünkre elmondta, javasolta az ominózus végrehajtó bizottsági ülésen, vegyék le napirendről a kérdést, majd a város jelenlegi önkormányzata és az egyház egyezzen meg az ügyben. »Ideje lenne az egyház kétségbevonhatatlan tulajdonjogának figyelembevételével rendezni a kérdést. Amennyiben ezzel ellentétes döntés születne, az precedens értékű volna, s a jövőben bárkitől, bármilyen mondvacsinált indokkal el lehetne perelni a tulajdonát képező ingatlant. Ezeknek a szovjet időkből örökölt konfliktusoknak a kezelésére civilizált megoldásokat kell keresni, amelyek tiszteletben tarják a tulajdonjogot, ugyanakkor az érintett állampolgárok, a lakók számára is kiutat jelentenek. Azt javasoltam, az egyház immár a jelenlegi tanácstól kérje újra a tulajdonjog visszaállítását, méghozzá olyan formában, hogy az erről hozandó határozat rögzítse: a cserelakások biztosítása a város feladata. A jelenlegi városvezetés (2006-tól Gajdos István lett Beregszász polgármestere az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) színeiben – a szerk.) a tavalyi kampány során a magyarság érdekeinek messzemenő figyelembevételét ígérte. Azt hiszem, éppen egy olyan esettel állunk szemben, amikor nagyszerű alkalom kínálkozik erre« – mondta végezetül Orosz Ildikó.”

Később a Beregszászi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága mégis úgy határozott, hogy ismét önkormányzati tulajdonba veszi a szóban forgó épületeket. Ekkor a beregszászi gyülekezet szokatlan, mondhatni elkeseredett lépésre szánta el magát, amelyről ismét a Kárpátalja beszámolóját idézzük 2007 májusából.

„A napokban magyar és ukrán nyelvű transzparenst helyeztek el az egyik város által visszavett épület falán: »10. parancsolat: Mások tulajdonát ne kívánd!«

A vasárnap délelőtti misét követően a hívek immár harmadik alkalommal vették körbe a templom közvetlen közelében található, nemrég ismét városi tulajdonba került épületeket, hogy elmondjanak egy csendes imát a Legfelsőbb Bíróságnak az ingatlanok ügyében hozandó igazságos döntéséért. A szóban forgó épületek lakói azonban ezúttal szóváltásba keveredtek a csendben imádkozó emberekkel, sőt, a rendőrséget is értesítették.

»A lakók szerint a hívek be nem jelentett tüntetést tartottak, míg én arról próbáltam meggyőzni őket, hogy csupán békés imádságról van szó. Válaszul elhangzott: kérni fogják, hogy az emberek csak a templomban imádkozhassanak – mondta el a történtekről Bárdos István, a beregszászi római katolikus egyházközség világi elnöke. – A helyszínre érkező rendőrök tájékozódtak a helyzetről, de intézkedésre nem került sor a részükről. Bizonyára ők is belátták, hogy szó sincs tüntetésről. Végül is a csendes ima nem zavarhatja más lelki nyugalmát. A lakók minden bizonnyal magukból ítéltek, amikor feljelentéssel fenyegetőztek, hiszen én mindenki előtt világossá tettem: nem irányul senki és semmi ellen, amit teszünk.«”

A beregszászi közvélemény akkor még azt remélte, hogy a városi tanács haladéktalanul ismét átadja az egyháznak az épületek tulajdonjogát – ezúttal a hatályos jogszabályok teljes körű betartásával –, ám nem így történt. A Gajdos István vezette UMDSZ-hez közel álló Kárpáti Igaz Szó 2008 áprilisában közölt tudósításában még mindig a fentebb vázolt áldatlan állapotokról számolt be.

„Az önkormányzatot is foglalkoztatja a probléma – teszi hozzá a lap egyebek mellett –. Gajdos István polgármester szívesen segítene, de mint mondja, a lehetőségek korlátozottak. 1994-ben még volt mód más lakásokat adni a nyolc érintett családnak. Akkor nem éltek a lehetőséggel. A polgármester és az önkormányzat most is ajánlott megoldásokat, de azokat a felek mind elutasították. Így pedig maradt a szembenállás (mármint a bérlők és az egyházközség között – a szerk.). Különben is meg kell várni a Legfelsőbb Bíróság döntését.”

A döntésre egészen 2009-ig kellett várni, amikor is Ukrajna Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta az egyház számára kedvezőtlen ungvári ítéletet.

„A beregszászi római katolikus egyházközségnél emlékeztetnek, hogy a bíróságok tulajdonképpen a korábbi városi végrehajtó bizottság eljárási hibáira hivatkozva rendelték el az egyházi ingatlanok újbóli önkormányzati tulajdonba vételét, ezért ismételten kérték a Beregszászi Városi Tanácsot, adja egyházi tulajdonba a szóban forgó ingatlanokat – ezúttal azonban a vonatkozó törvények betartásával. Meggyőződésük, hogy a városnak nincs erkölcsi alapja megtagadni ezt a kérést” – írta a hír kapcsán az év áprilisában a Kárpátalja.

„Addig is, amíg az ingatlanok sorsa rendeződik, az egyházközség azt fontolgatja, hogy levélben emlékezteti a város vezetőit: a beregszászi római katolikus templom és környéke, beleértve a vitatott tulajdonjogú ingatlanokat is, országos jelentőségű műemléknek minősül, amelyre szigorú szabályok vonatkoznak. Így például tilos az épületeken külső változtatást végrehajtani vagy lebontani azokat. Az egyházközségnél emlékeztetnek, hogy bár saját költségükön felmérették a szóban forgó területet, annak átadását Beregszász városa még 2006-ban is megtagadta, így viszont a város feladata volna a templom területének és környékének rendben tartása is. Mint fogalmaznak, méltatlan, hogy a város így elhanyagolja a területén található országos jelentőségű műemléket” – teszi hozzá a hetilap.

Sajnos a helyzet azóta sem rendeződött véglegesen – a pereskedés folytatódik, az ingatlanok egy részének sorsa továbbra is kétséges. Mivel a sajtó a legutóbbi fejleményekről nem tudósított, így magunk is csak találgathatunk a részleteket illetően. Mint a Tarpai Józseffel készült minapi interjúnkból kitűnik, a város 2010-ben úgy döntött, hogy ismét átadja az egyházközségnek épületeinek tulajdonjogát, az évek során azonban az ott-lakók négy lakást privatizáltak már, melyek így gyakorlatilag elvesztek az egyház számára.

A cikk megírása közben felmerült, esetleg árthat az ingatlanügynek, ha „átpolitizáljuk” a témát. Csakhogy az élet azt mutatja, a politika akaratunk ellenére folyton beleszól az események alakulásába. Vegyük például azt a tavaly szeptemberi esetet, amikor alig másfél hónappal az ukrajnai parlamenti választások előtt, tehát a kampány kellős közepén Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek részt vett a beregszászi templombúcsún, majd a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán felszentelte az elhunyt Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök emléktábláját. Úgy hisszük, talán nem véletlen, hogy a Kárpáti Igaz Szó éppen azt a fotót közölte címlapján az eseményről beszámolva, amelyen a képviselőjelölt Gajdos István kezet ráz a magyar egyházi vezetővel egy helyi étterem bejárata előtt, ahol a beregszászi polgármester fogadást adott Erdő Péter tiszteletére. Erre a felvételre sem a templom, sem a gyülekezet „nem fért” rá. A bíboros mondandójából a szerkesztők azt emelték ki, hogy „Látni a fejlődés jeleit”. Jó volna tudni, vajon az azóta polgármesterségéről lemondott politikus találkozójuk alkalmával a beregszászi egyházi ingatlanok visszaadásának menetéről is beszámolt-e vendégének…

Valóban nem lenne azonban szerencsés, ha a történtek kapcsán leragadnánk egyetlen személy vagy politikai erő bírálatánál. Azért kell nyíltan beszélni minderről, mert úgy tűnik, mintha az elmúlt években egyfajta „forgatókönyv” szerint történne a tulajdonjog visszavonása, például a beregszászi magyar főiskola 2003-as tulajdonjogi vitája is eszerint zajlott, de más egyházi ingatlané is. Az eljárást így foglalhatjuk össze: 1) rosszul, azaz jogilag megkérdőjelezhető módon adták át/vissza a tulajdont, ami miatt az átadásra vonatkozó döntést a bíróság utóbb megsemmisíti; 2) az átadó részéről jelzik, hogy segíteni szeretnének a probléma megoldásában, de nincs rá lehetőség; 3) később mások jelentkeznek a „gazdátlanná” vált ingatlanért.

A főiskola tulajdonjogát összefogással és következetes kiállással sikerült megvédeni az alapítóknak. Nekünk igazunk tudatában abban kell hinnünk rendületlenül, hogy a földkerekség valamennyi ma létező államánál régebben fennálló római katolikus egyház, mely a történelem során annyiszor megbirkózott már a világi kihívásokkal, egy napon mégiscsak eléri, hogy igazságot szolgáltassanak számára az ukrajnai hatóságok, s vissza fogja kapni jogos tulajdonát, amely így újra segíthet építeni Isten országát ezen a földön. Ebből viszont egy jottányit sem engedhetünk.