A tápanyagellátással összefüggő fejlődési zavarok tünetei, okai és megszüntetésük

A témát Szabó Tibor forgolányi gazdálkodó, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadója foglalja össze olvasóinknak.

A növény, a talaj és a trágya bonyolult kölcsönhatását a növény ásványi táplálkozásán, a szervetlen tápanyagok körforgásán keresztül vizsgáljuk és ismerhetjük meg.

A hajtatott zöldségnövények származása meglehetősen eltérő. A nálunk termesztett fajok ősei nyolc géncentrumba sorolhatók. Jó néhány a trópusi övezetekből, míg mások a mérsékelt övből származnak, de előfordulnak hideg klímájú, valamint kontinentális éghajlatú őshazák is. A géncentrumok eltérő klímaviszonyai, a különböző csapadék- és talajviszonyok ellenére a növények elemi összetétele – ha arányaiban vannak is kisebb eltérések a fajok között –, a szervezetüket felépítő ásványi anyag hasonló. Ez lehetővé teszi az egységes agrokémiai rendszer kialakítását és alkalmazását, a zöldségfajok szervezetét felépítő kémiai anyagok – tápelemek – egységes csoportosítását.

A növények által hasznosított kémiai elemek mennyisége és aránya egy fajon belül függ a fajtától, a növény korától, az egészségi állapotától és a környezeti tényezőktől. Az utóbbi szabályozásával, egy határon belül, úgy tudjuk alakítani a növény elemösszetételét, hogy azáltal a faj teljesítőképessége – termőképessége és minősége – maximális legyen.

A növényeket felépítő kémiai anyagokat eredetük szerint három csoportba osztjuk:

– a vízből felvehető elemek (oxigén, hidrogén),

– a légkörből felvehető elemek (szén),

– a talajból felvehető elemek (nitrogén és hamuelemek).

A növényi tápanyagok az eredetük mellett csoportosíthatók a növényben lévő tápanyagmennyiség alapján is. A termesztési gyakorlatban, valamint az agrokémiában, a trágyaadagok számításakor és a műtrágyák csoportosítása során praktikussági okokból elsősorban ezt a felosztást használjuk.

A tápanyaghiány-tüneteket megjelenésük helye alapján két csoportra lehet osztani, az ún. reutilizálható elemekre, amelyek hiánytünetei mindig az alsó, idősebb növényi részeken jelentkeznek először, és a nem reutilizálódó elemekre, amelyek tünetei a fiatalabb részeken, hajtásokon mutatkoznak először. A nitrogén, a foszfor, a kálium, a magnézium tünetei, mivel hiány esetén a növényen belül áthelyeződnek, és a fiatal részekbe vándorolnak, az idősebb leveleken mutatják a klorotikus, esetleg nekrotikus elváltozásokat, velük ellentétben a mikroelemek és néhány mezoelem esetében, tekintettel arra, hogy miután a növénybe beépültek, már nem képesek az áthelyeződésre, a kezdeti tünetek a legfiatalabb leveleken, hajtásvégeken jelennek meg először.

A nitrogénhiány első jelei a növény alsó, idősebb levelein észlelhetők klorotikus tünetek formájában. A levelek előbb halványzöldek, majd sárgászöldek lesznek, sárgulnak. A hiánytünet fokozatosan átterjed a középső, majd a fiatalabb levelekre is. A klorózis tünetei csak elmosódva láthatók az erek mentén és a levélszéleken, éles színhatár nem alakul ki, a levélerek – főleg a vastagabbak – később kezdenek megjelenni. A levélen a klorózis a csúcstól (a levél széle felől) indul és fokozatosan halad a szár irányába. Idővel az erek között barna – nekrotikus – foltok, elhalások képződnek, majd a levél lehull. A növények növekedése, vegetatív tömege és termőképessége jelentősen csökken, a szár elvékonyodik, a hosszanti növekedés fokozatosan leáll.

Több zöldségfajon a merevtartás jelensége – a szárhoz hajló, merev állású levelek (paprika, tojásgyümölcs, bab) – figyelhető meg. Az oldalhajtás képződése és a bokrosodás lelassul, majd idővel leáll és az egész növény kisárgul.

Néhány fajon (káposztafélék, retek) a sárgulás helyett erőteljes antociánosodás lép fel, a levelek zöld színét idővel lilásvörös árnyalat váltja fel. Az antociánosodás mértékéből nehéz következtetni a nitrogénhiány súlyosságára, ugyanis a fajták elszíneződése (lilásodása) között – a festékanyag összetételétől függően – nagy a különbség.

A paprika, a paradicsom, a tojásgyümölcs az enyhe hiány esetén még jól köt, sokszor jobban, mint a nitrogénnel jól ellátott növények, ám a termésnövekedés lassúbb, a terméshús vékonyabb lesz. Nagyobb nitrogénhiány az uborkánál súlyos tünetekkel jár, köznyelven: az uborka „leszabályozza” magát. A nitrogénhiányban szenvedő növény gyökérzete feltűnően hosszú, mélyre nyúlik, ugyanakkor vékony és kevésbé elágazó.

Tartós nitrogénhiány hatására az uborka termése vékony, görbe és világos lesz, a bibepont irányába elkeskenyedik, a paprikabogyó hosszúságához képest a vállátmérő szélessége csökken, gyakran kifliszerűen meggörbül, a paradicsombogyó pedig apró és világos marad.

A fejes salátán az ún. törpenövekedés jelensége figyelhető meg, a külső levelek világosak, mereven felállnak, idővel a zöldessárga szín sárga – néhány fajtán barnászöld, lila – lesz. Súlyos hiány esetén az idősebb leveleken nekrotikus foltok is keletkeznek. A karalábé és más káposztaféle is az N-hiány hatására hosszú levélnyelein viszonylag kis levéllemezt fejleszt. A piros gumójú retekfajták színe fakó, a termésük apró marad, a sziklevél jellegzetes módon – már enyhe hiánynál is – megsárgul és elszárad.

Gyors növekedés esetén a nitrogénhiány tünetei megtévesztők lehetnek, mert nem az alsó, hanem a fiatalabb leveleken alakulnak ki először. Ez figyelhető meg április-májusban az uborkán és a dinnyén, amikor a talaj hideg, a légtér erősen felmelegszik, a növény gyors növekedésnek indul, de a gyökerek nem képesek olyan gyors ütemben felvenni a nitrogént, mint ahogy azt a növény igényelné. Ráadásul a növényen belüli átépítés (reutilizáció) is lassúbb, mint ahogy a hajtások a nitrogént beépítik, ezért átmenetileg a fiatal leveleken mutatkozik a klorózis.

A nitrogén-túladagolás erős lombnövekedést, szárvastagodást eredményez. A levelek sötétzöldek, a normálisnál nagyobbak, vastagabbak, az erek besüppednek az ér közötti szövetekbe. A növény szövetállománya laza, tapintása puha. Gyakori a termés- és virágelrúgás, a virágzás rendszerint késik, és ez károsan hat a koraiságra. A növény fogékonyabb lesz a betegségekre, és romlik a termés szállíthatósága.

Amennyiben a nitrogén-túladagolás bőséges vízellátással párosul, a termés felreped (karalábé, retek, paradicsom, káposzta). Az is előfordulhat, hogy a szár hosszanti irányába szétnyílik (paprika), és ez lehetőséget ad a különféle gombás és baktériumos betegségek megtelepedésének.

Ideális növekedés esetén a hajtáscsúcs színe közel azonos az idősebb levelekével. A túlzott nitrogén- és vízellátás hatására (túltáplált növények) azonban a hajtásvégek kivilágosodnak – világosabbak lesznek a többi levélnél.

Ha a nitrogén-túltrágyázás vízhiánnyal párosul, akkor a növényen a sókártétel tünetei észlelhetők: csökken a lombnövekedés, a levelek aprók, sötétek, a szár vékony, az ízközök rövidek, a sötét levelek szélén sárga csíkok és foltok mutatkoznak, a paprika és a paradicsom termésén a bibepont közelében beszáradt barna foltok képződnek. Ilyenkor a hajtásvég sötétebb, mint az alsó levelek.

A hajtatásban a nitrogén-túltrágyázás az egyik leggyakoribb trágyázástechnológiai hiba. Következményei: a tenyészidő elnyúlása, a rossz virág- és terméskötődés, a terméselrúgás, továbbá a betegség-ellenállóság csökkenése. A feleslegesen kijuttatott nitrogén egy része kimosódik a gyökérzónából, a növény számára elvész, és a környezetet is jelentős mértékben szennyezi. (Folytatjuk)