Kilenc „tapasztalt” túrázó a Kárpátok kétezresein

Egy nagy ötlet, kilenc elszánt túrázó, ezernyi élmény. Megpakolt hátizsákok, hét kilogramm saslik, fűháló, rovargyűjtő edények. Hosszas tervezés után belekezdtünk az első hosszú túránkba a Kárpátok kétezer méter felletti csúcsain. És hogy mi került a hátizsákba? Mindenféle hasznos dolog…

Izgatottan vártuk az indulást. Többségünknek ez volt az első nagyobb sátras útja, így nem is tudtuk igazán, mire számíthatunk. Mégis igent mondtunk. A célunk meghódítani a Csornahorai masszívumban található “kétezreseket”. Ez Kárpátalja dél-keleti határánál található. Némelyik hegy határt képez az említett megye és Ivano-Frankivszk között.

Hajnali öt óra körül volt az idő. Hangos kutyaugatásra ébredtem, amely az utcaseprők ordibálásával társult. A nyári meleg miatt a nyitott ablakon sok minden behallatszott. Néhány perc múlva a szobatársam szólt:

− Kelj fel, mindjárt itt vannak a fiúk.

Fél hat körül két autóval indultunk el Rahó felé. Utunk elég jól telt, amíg meg nem álltunk a Tiszánál, Huszt előtt. Ahogy egyik túratársunk a reggeliért nyúlt, rájöttünk, hogy mi bizony azt a hűtőben hagytuk… Útközben végig ezen viccelődtünk, kiderült, hogy nem hoztunk magunkkal evőeszközt sem… Técsőn az első vásárlók voltunk, mivel pótolni kellett az otthon maradt élelmet. Rahóra érve a plébánia udvarán hagytuk az autókat, onnan pedig kerestünk egy fuvarost, aki Láposmezőre vitt minket. Ez volt a túra kiindulási pontja. Láposmező után néhány kilométerre álltunk meg, s megkezdtük gyalogtúránkat. Elég sok cuccal voltunk felpakolva, mert vittünk egyesületi zászlót, a földrajzi társaság molinóját, eszközöket szöcske- és szúnyoggyűjtésre, piát, kaját (már akinek volt) stb.

Az ételek főként hermetikusan zárt tasakban lévő különlegességek voltak. Ezeket csak fel kellett melegíteni, fűszerezni, és már ehettük is. Ízre nem túl jók, de szénhidrátot megfelelő mennyiségben tartalmaztak. A másik része az ételnek hét kilogramm bepácolt nyers hús volt.

Útközben pihenésképpen leálltunk bogarat gyűjteni, amelyeket apró edényekben tároltunk. Ez is plusz súly volt. Ma már tudjuk, hogy egy nagyobb túrán minden gramm számít, ami a hátizsákban van. Bőven elég, ha megvannak a túrához való felszerelések. Edény, öngyújtó, sátor, hálózsák, túrabot, kés vagy bicska. Kell melegebb, kényelmes ruha és cipő. Nem árt egy esőkabát sem.

Első este inkább a pihenést választottuk. Felállítottuk a sátrakat. Volt akinek kisebb, könnyebb sátra volt, ami befért a hátizsákba. Többen osztoztunk egy nagyobb sátoron, amit kézben kellett vinni. Ezt felváltva oldottunk meg, de nem volt túl kellemes feladat cipelni. A sátrak felállítása után fát gyűjtöttünk, majd nekiláttunk megsütni a saslikot, amiből maradt bőven reggelre is.

Vacsora után aludni tértünk, mert hosszú napok vártak ránk.

A túrázás és a hegyek szeretete főiskolás korunkban kezdődött a kötelező terepgyakorlatokkal. Itt nem csak túráztunk, hanem előadtunk, vizsgálatokat, méréseket is végeztünk. Észre sem vettük, amikor a kötelező gyakorlatokból hobbivá vált a hegymászás és elkezdtük keresni az új kalandokat, melyekről rovatunkban olvashatnak.

Gyöngyössy Tibor
Kárpátalja.ma

Fotók: Kurtyák Ádám