Akikre büszkék lehetünk… Interjú Szilágyi Lászlóval

Több szempontot is figyelembe kell venniük az érettségi előtt álló fiataloknak az optimálisnak tűnő felsőoktatási intézmény kiválasztásakor, ugyanakkor a végleges döntést külső tényezők is befolyásolják.

Sorozatunk interjúalanyai közül van, aki szülői vagy tanári ráhatásra, saját megfontolásból, esetleg más lehetőségek hiányában választotta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát (II.RFKMF), de mindannyiukban közös, hogy egyikük sem bánta meg, hogy a beregszászi tanintézmény mellett döntött.

Szilágyi László élete hosszú időn át a tánc köré összpontosult, de egy sérülés miatt el kellett vetnie a tánckarrierrel kapcsolatos terveit, s amikor tudomást szerzett a Rákóczi-főiskoláról, már nem okozott dilemmát számára a megfelelő felsőoktatási intézmény kiválasztása.

‒ 1976-ban születtem Nevetlenfaluban, ide jártam középiskolába is, majd a tanáraim késztetésére tízedik osztály után felvételiztem az ungvári közművelődési szakközépiskolába, ahová fel is vettek. A szülőfalumban nagyon sokáig táncoltam egy tánccsoportban, ahol azt mondták, hogy nagyon jól táncolok, és lehet, hogy nekem ezt kellene folytatnom. 1996-ban végeztem, és kaptam érettségit a szakközépiskolában. Itt magyar közösségbe kerültem, akárcsak később a főiskolán. Egy családba, ahol mindenki mindenkit ismer, kollégiumban lakik, s önállóvá válik. Nagyon szép élményeim fűződnek ehhez az időszakhoz. Ezután egy évig dolgoztam a kárpátaljai filharmóniában hivatásos táncosként. Többször bemelegítés nélkül léptünk fel, nem egyszer fűtetlen termekben. A térdemben volt egy repedés, ezért az orvos azt mondta, nem ártana más hivatás után néznem, noha én nagyon beleéltem magam ebbe, és nagyon szerettem táncolni. Ráadásul Lembergben volt egy katonai táncegyüttes, ahová fel is vettek, de nem folytathattam a táncot a lábsérülésem miatt. Ekkor szereztem tudomást a beregszászi főiskoláról, ahol anyanyelven, szakpárokban lehet tanulni. A testnevelésen, mozgáson kívül a földrajz és az angol volt az a két tantárgy, amelyik mindig is érdekelt. Gyerekkoromban is szinte mindig térképeket kaptam, vagy rajzoltam magamnak. Az angollal kapcsolatban pedig mindig úgy gondoltam, hogy én biztosan meg fogom tanulni ezt a nyelvet, úgy éreztem, hogy ez hozzátartozik az életemhez. Így nem katonának mentem, hanem felvételiztem a beregszászi főiskolára. Bár elég nehéz, mikor az ember nem olyan középiskolát végez, ahol nem a tantárgyakra alapozzák a tudást; én leginkább a táncra koncentráltam. Neki kellett látnom földrajzot és angolt tanulni. Angolból a középiskolában még egy egyszerű nyelvtani feladatot sem értettem. A felvételi előtt Ruszinka Éva megbukott diákoknak tartott nyáron egy egy hetes felkészítő tábort, amelyre én is beiratkoztam. Én az alatt az egy hét alatt tettem szert annyi tudásra a nyelvtani alapismeretekből, hogy felvételt nyerhettem a főiskolára. 1997 őszén kezdtem meg a tanulmányaimat, az osztálytársaim szinte mindannyian fiatalabbak voltak nálam. De ez előnyt is jelentett számomra, hiszen tapasztaltabb voltam, s Ungváron már hozzászoktam a bentlakáshoz is.

‒ A sérülés nélkül biztosan a táncot folytattam volna, de a Jóisten mégsem így akarta, s a főiskolán angol-földrajz szakon kezdtem meg tanulmányaimat.

‒ Szépek voltak. Elég nehéz volt a felvételi, s emlékszem, hogy az első vizsgaidőszakot is 3,5-es átlaggal zártam. Az első nyelvtanvizsgám hármas lett, mivel akkor még nem voltam teljesen képben a nyelvtani struktúrákat illetően, sok mindent kellett bepótolnom és megtanulnom. Amikor Huszti Ilona tanárnő megadta a hármast, biztatott, hogy sokkal többet lát bennem, csak egy kicsit több időt kellene foglalkoznom a nyelvtannal. Mindent megtettem, hogy behozzam a lemaradásomat, és a következő félévet már négyes átlag fölött zártam.

Az én osztályom az egyik olyan csoport volt, amelyik minden itt töltött évnek tudott örülni, összekovácsolódott társaság voltunk, szívesen mentünk terepgyakorlatokra, bár érdekes módon pont mi vagyunk az a csoport is, amelyiknek nincs tablója, bár azt gondolom, hogy ezen annyira nem is bánkódunk. A főiskolás évek akkor arról szóltak, hogy családként működtünk, minden rendezvényen részt vettünk, szervezkedtünk. Mindenki komolyan vette a tanulást, össze tudtunk dolgozni, kooperatívak voltunk. A diákjaimnak is azt szoktam javasolni, hogy tanuljanak együtt, ha nem áll közel hozzájuk valamelyik tantárgy, mert könnyebben megy a felkészülés, ha csoportosan készülnek a vizsgákra.

‒ Bár a szakközépiskola után adta volna magát, hogy az Ungvári Állami Egyetemen folytatom a tanulmányaimat, de igazából még idő sem volt elgondolkodni ezen: amikor egy nevetlenfalui lány mesélt nekem a főiskoláról, egyértelmű volt számomra, hogy ott a helyem. Nagyon fontos volt, hogy szakpárokon tanulhattam, ráadásul a hozzám két legközelebb álló tantárgyat. Úgy gondoltam, hogy az angol-földrajz szakpár pont nekem való. Egyszer, amikor vonaton utaztam, valaki angol könyvet olvasott mellettem, és pozitív irigység fogott el, hogy ezt én is szeretném elérni egyszer.

‒ Főiskolás koromban csak távoli álmaim voltak azzal kapcsolatban, hogy ezen a főiskolán vagy valamelyik gimnáziumban tanítsak. Ezért is ért váratlanul, amikor 2002-ben diplomát szereztem, és Huszti Ilona tanárnő tőlem és egy csoporttársamtól megkérdezte, hogy lenne-e kedvünk dolgozni a főiskolán. Nem is számítottunk ilyen jó dologra, megtisztelve éreztük magunkat. Jól esett látni azt, hogy továbbra is számítanak ránk immár tanárként, és készek diákokat bízni ránk. A pedagógiai gyakorlatomat a Péterfalvi Református Líceumban végeztem, oda is felvettek angoltanárnak. Három évig párhuzamosan tanítottam a főiskolán és Péterfalván. Miután megnősültem, a távolság miatt abbahagytam a líceumban a tanítást és elkezdtem tanulmányaimat PhD hallgatóként a Pécsi Tudományegyetemen, majd 4-5 évvel ezelőtt egy angol bibliatábort követően felkértek tanárnak a nagyberegi líceumba, azóta hetente egyszer ott is tanítok. Emellett már abszolutóriumot szereztem Pécsett, jelenleg a disszertációírás folyamatában vagyok.

‒ Igyekszem úgy alakítani az időmet, hogy ne legyen az. Gimnáziumban tanítani teljesen más, mint a főiskolán. Fiatalabbak a diákok, de úgy érzem, hogy ezzel a korosztállyal is jól szót tudok érteni. A Jóisten eddig csak olyan iskolákba vezetett, amelyekben nagyon komolyan veszik a tanulást, s az itt tanuló diákok valahogy másként élik meg a mindennapjaikat. Úgy érzem, hogy ezt a főiskolának köszönhetem, mivel olyan tudást biztosított számomra, amelyet mások is elismernek.

‒ Sok mindent, többek között a főiskola révén ismertem meg a feleségemet is. Az ungvári tanulmányaim után egy kisebb város eszembe sem jutott volna, ha nincs ez a tanintézmény. Ekkortájt Beregszászban működött egy ökumenikus közösség Bárdos István vezetésével, ahová mi is eljártunk, ott ismerkedtem meg vele. Tehát a főiskolának köszönhetem a családomat, a hivatásomat és rengeteg kellemes emléket, amelyekre mindig jó visszagondolnom. Megtanultam tanulni, egy olyan csoportba kerültem, amelyikben erősen élt a versenyszellem, így igazán nem volt nehéz jól tanulni. Nagyon hálás vagyok úgy az angol, mint a földrajz szakos tanáraimnak, hogy minőségi oktatásban részesítettek, és nagyon büszke vagyok rájuk. Ma nélkülük nem tartanék itt.

‒ Továbbra is szerepel benne, bár ez is inkább tanári szempontból. A feleségemmel több éve vezetünk táncházakat. Úgy gondolom, hogy tanárnak születtem, már gyerekkoromban is régi füzeteket javítottam, és jegyeket raktam a nővérem naplóiba. Szeretek tanítani, legyen szó az angolról vagy a táncról. Szeretem, ha az emberek élvezik az órákat, akkor vagyok igazán önmagam.

‒ A főiskola diákközpontú intézmény. Próbáljuk motiválni a hallgatókat a tanulásra és arra, hogy legyen belőlük valaki. Itt mindenki ismeri egymást, és próbál segíteni a másikon. A főiskola minőségi oktatást biztosít mindenki számára, akinek vannak tervei a jövőre nézve, bár még annak is, akinek nincsenek, hisz ez egy erősen formáló közösség. Általános műveltséget, tudást biztosít a tanintézmény, olyan szellemi, kulturális programokban vehetnek részt a hallgatók, amelyek egyedülállónak számítanak Kárpátalján. Olyan alapra tehetnek itt szert, amellyel bárhol érvényesülni tudnak.