A tájházak megtartó ereje – A tájházszövetség XX. országos konferenciája

Európa Kulturális Fővárosában, Veszprémben tartotta XX. konferenciáját a Tájházszövetség október 5-7-én. A rendezvényen két kárpátaljai tájház is képviseltette magát.

A találkozóra, mely a Tájházszövetség kiemelkedő és legrangosabb szakmai rendezvénye, az ország minden részéről és a határon túli területekről is érkeztek résztvevők, tájház fenntartók, vezetők. A háromnapos program során elsőként a város történelmi, építészeti és kulturális értékeivel ismerkedtek a muzeológus, néprajzos szakemberek.

A szakmai programot pénteken a Laczkó Dezső Múzeum megújult épületében tartották. Itt rendezték meg az Értékfeltárás és értékmentés Természeti és szellemi kulturális örökség tájházi környezetben című konferenciát, melynek megnyitóján Navracsics Tibor köszöntötte a jelenlévőket. A területfejlesztési miniszter köszönetét fejezte ki a tájházvezetők felé, hogy azon munkálkodnak, hogy Európa része és kincse legyen a magyar kulturális örökség is.

A korábbi évekhez hasonlóan a konferencia kezdetén hirdették ki az Év tájháza győztesét. Idén a kiskőrösi Szlovák Tájház vezetői vehették át ünnepélyes keretek között a kitüntetést. A nyertes tájház tevékenysége példaértékű. Kiváló programjai mellett sajátos nevelési igényű tanulói csoportokat is fogadnak.

A díjátadást követően kezdetét vette az egész napos szakmai munka. Számos előadás hangzott el, melyek követendő példákkal, ötletekkel szolgáltak a tájházvezetők további tevékenységéhez.

A bemutatott tájházak között Gál Adél a Nagyberegi Tájház működéséről és értékeiről beszélt Kulturális Örökség, hagyományőrzés a Nagyberegi tájházban című előadásában. Az intézmény 2021-ben nyerte el az Év tájháza díjat. Élő tájházként iskolások százait mozgatja meg évente és szervez hagyományőrző kulturális programokat. Az előadó a pozitívumok mellett a háború okozta nehézségekről is beszélt.

A Salánkon alakuló tájházat Kész Réka mutatta be. Az ott zajló felújítási munkálatokról, a berendezéssel kapcsolatos fejleményekről, a készülő kiállítás koncepciójáról nyújtott tájékoztatást.

A szakmai program workshoppal és a Bakonyi tájházban tett sétával ért véget.

Az országos találkozó harmadik napján tanulmányút várta a résztvevőket. A program során Balatonkenese, Paloznak, Tihany, Márkó és Nagyvázsony tájházait járták végig a résztvevők.

René

Kárpátalja.ma