Féja Géza: Kenyér

Ó a kenyér tömött gyönyöre!
ó örök kacagás, enyhe mámor és
őrizett napfény – öreg kemencék
pírja – száraz fanyar gyümölcs
és puha legelső áldás, forró nyár
őriző örök falatja – ajkunk
nem szítt még állandóbb istent,
a föld sava ő: hőség az agynak,
hogy gőgösen lobogó szempár
dobjon sugárt és kósza fényt –
az űrbe vesse hülő, bús
velejét, vagy diadalt üzenjen
csillagnak, napnak – ó teli kacaj
s száraz, állandó mosolygás – fény –
bizonyos szűkmarkú föld:
szegény estékben arcunkra csepegő
izmok barna, durva gyümölcse
s kovászos, növekvő csodakenyér –
föld! föld! sűrű búzák koszorúja
az egyszerű, tömzsi isten fején.

Forrás: Nyugat 1924/18