Adománygyűjtés Kárpátaljára

Segítsünk az Ukrajnában, Kárpátalján élő magyar testvéreinken! Ezzel a felhívással indította útjára adománygyűjtő akcióját az Összefogás a Kárpát-medencéért elnevezésű Magyarországon működő civil kezdeményezés.

Az anyaország támogatását számtalanszor megtapasztaltuk már. Az utóbbi időben pedig különös figyelem fordult a kárpátaljai magyar közösség felé. Nem csupán kormányzati rendelkezés állt a háttérben, hanem gyakran civil kezdeményezések révén próbáltak segíteni a háborús országban, nehéz helyzetben élő kárpátaljai családokon és kisebb közösségeken.

A civil kezdeményezésnek egy újabb példáját látjuk, amikor az Összefogás a Kárpát-medencéért csoport felhívását olvassuk. Adománygyűjtésbe kezdtek, hogy célirányosan tudjanak segíteni, immáron sokadszor.

Kárpátaljai testvéreinknek még mindig segítségre van szükségük – nyilatkozta a gyűjtés kapcsán Ballai Imre, a csoport alapítója. – A tél közeledtével pedig nehéz helyzetük csak súlyosbodik. Így a segítségnyújtás még sürgetőbbé válik. Minden támogatás számít! Ezért indítottuk el gyűjtésünket újra. Úgy véljük, minden adományra szükség van.

A csoport, előzetes felmérés és egyeztetés alapján ezúttal gyermekek számára gyűjt cipőket, ruhákat, takarókat és tartós élelmiszereket, valamint tisztálkodási szereket. A gyűjtőpontokról és minden egyéb további információról a 0630 738 7136-os telefonszámon vagy a csoport közösségi oldalán kérhetnek felvilágosítást.

Az összegyűjtött segélycsomagot az Összefogás a Kárpát-medencéért csoport tagjai személyesen szállítják el a kárpátaljai családok felé. A jelenlegi gyűjtés elsődleges célpontja Bene település. Az összegyűlt adományok mennyiségének függvényében további településekre is juttathatnak adományokat.

Gál Adél

Kárpátalja.ma