Görögkatolikus hittanversenyt tartottak Verbőcön

A Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) hittanversenyt szervezett október 28-án Verbőcön.

A Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület több évtizedes hagyománya a hittanverseny, mely az elmúlt években a Covid-járvány és az ukrajnai háború okozta gondok miatt többször is elmaradt.

Idén azonban sikerült megvalósítani a programot, melynek lebonyolítását a GISZ vállalta magára Pősze Roland mátyfalvai és verbőci áldozópap vezetésével és a Verbőci Görögkatolikus Egyházközség segítségével.

A megmérettetésen több mint 20 egyházközség 111 hittanosa vett részt. Először képviseltette magát Tiszakeresztúr, Beregszász és Kisgejőc.

A három korosztályra – kiscsoport (5–7. osztályosok), középső csoport (8–9. osztályosok), nagycsoport (10–11. osztályosok) – osztott gyerekek előbb írásbeli feladatokat oldottak meg, majd szóbeli feladványokban ügyeskedtek.

A feladatsort Figeczki Gábor, a Miskolci Egyházmegye áldozópapja állította össze. Idén a vértanúság és a hitvallás témából kellett felkészülniük a gyerekeknek. Olyan személyek kerültek előtérbe, mint Boldog Orosz Péter görögkatolikus pap, Romzsa Tódor munkácsi püspök, Keresztelő Szent János, Szent István, Dániel próféta, Eleázár. Emellett olyan történeteket kellett jól ismerniük a hittanosoknak, mint a három ifjú a tüzes kemencében, a szebasztei 40 vértanú és a hét makkabeus testvér halála.

A verseny mellett Molnár Melinda vezetésével kézműves foglalkozáson is részt vehettek a jelenlévők.

Eközben megszületett a verseny eredménye:

A kiscsoportos kategóriában első helyet a batári hittanosok értek el, másodikok lettek a tiszújlakiak, míg a dobogó harmadik fokára a palágykomoróciak kerültek.

A középső csoportban Jánosi csapata lett az első, Gálocs a második és Nagybégány a harmadik.

A legnagyobbaknál Csepe végzett az első helyen, Tiszacsoma a második, míg Tiszaújlak a harmadik lett.

Az első helyezettek egy olyan vándorikont vihettek haza, melyen a két boldoggá avatott kárpátaljai vértanú, Romzsa Tódor és Orosz Péter látható.

A Szent Panteleimon Karitásznak köszönhetően a verseny valamennyi résztvevője értékes ajándékokban részesült.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma