Nagycsaládok Kárpátalján: a Lőrincz család

Az anyák, legyenek bár fiatalok, esetleg idősek, egy- vagy többgyermekesek, gazdagok avagy szegények, netán boldogok vagy szomorúak, a szemük büszkén s néha bánatosan csillan fel, ha gyermekükről kérdezik őket. A pelenkázástól kezdve a fogzáson és a beiskolázáson át a kamaszkori lázadásokig vagy éppen a párválasztás zökkenőjéig kifogyhatatlan az anyák beszédtémája.
Az apák, ha tehetik, elkerülik ilyenkor az „asszonynépet”, s férfi társaikkal hasonlóan „komoly” eszmecserét folytatnak a focibajnokság állásáról, netán a kocsijuk állapotáról.
A napokban nekem is lehetőségem volt egy igazi anyukás beszélgetésre, amikor régi ismerősömmel, a Beregszászban élő Lőrinczné Fábián Évával találkoztam, akivel hasonló családban élünk. Mindkettőnk férje lelkész, egyaránt nagycsaládosak vagyunk, ráadásul a lányaink évekig osztálytársak voltak.
Nem kellett sokáig keresni a szavakat:

– Úgy látom, nem unatkozol.

– Állandóan elfoglalt vagyok: egyrészt vezetem a háztartást, rendezem a kertet, tanulok a gyerekekkel, másrészt itt van Levente fiúnk, aki nemsokára kétéves, s most van abban a korban, hogy minden érdekli, bárhová felmászik és bebújik, többek között a kutyaólból is szedtem már ki. Ő folyamatos figyelmet és törődést igényel.

– S a lányok?

– Réka idén lesz 11 éves, vele egészen másként kell foglalkozni. Számára nehéz volt az elmúlt esztendő, ugyanis iskolát váltott, most fejezi be az első tanévét a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban. Ez az időszak arról szólt, hogy megismerte az új osztálytársait, a tanárokat s az egyes tantárgyakat. Jól vette az akadályokat, sikerült beilleszkednie az új közösségbe.

Anna pedig most kezdte az első évet a Beregszászi 4-es Számú Kossuth Lajos Középiskolában. Ez mindig meghatározó esemény, az ő esetében főként azért, mert ötévesen ment iskolába. Anna szeret tanulni, bár a tanév végéhez közeledve rajta is látszanak a fáradtság jelei. Reggelente őt még elkísérjük az iskoláig, délben pedig hazahozzuk. Egyébként ugyanaz a Pallay Katika néni az osztályfőnöke, aki a Rékáé is volt.

– Amikor éppen nem babázol, mivel foglalkozol?

– A végzettségem szerint református lelkész vagyok. Néhány évig gyakoroltam is a hivatásom itt, Beregszászban, illetve a nagyszőlősi járási Salánkon. A párom szintén református lelkész. Ő először Kisvárdán volt segédlelkész, most pedig a jándi Kikelet Otthon munkatársa.
Réka születése után már nem volt lehetőségem lelkészként tevékenykedni, aztán 2002-ben meghívtak a Rákóczi-főiskolára latint tanítani, majd a vallástörténet oktatását is én vettem át Gulácsy Lajos püspöktől.

– Közben megszületett Anna és Levente…

– Igen, Anna 2007-ben született, Levente pedig 2011-ben.

– Tudatosan vállaltatok ennyi gyermeket?

– Egyikünk sem származik nagycsaládból. A férjem, Ernő egyke, nekem pedig egy lánytestvérem van. Viszont a szüleim mindketten sokgyerekes családban nőttek fel. Az udvarlás időszakában sokat beszélgettünk Ernővel a leendő családunkról. Akkoriban akár öt gyermeket is vállaltunk volna. Most már lejjebb adtunk a számokból, de a három gyermekünket tudatosan vállaltuk. S az sem kérdés, hogy nyitottak vagyunk a gyermekáldás felé, még akkor is, ha most úgy érezzük, hogy nem szeretnénk több babát. Egyébként Réka kifejezetten örülne még egy kistestvérnek.

– Milyennek látod Kárpátalján az életed?

– Van összehasonlítási alapom, hiszen a párommal mindketten Magyarországon, Debrecenben tanultunk teológiát, illetve én egy évet önkéntesként kint töltöttem Angliában. Látom a hiányosságokat, a nehézségeket, de én döntöttem úgy, hogy Kárpátalját választom lakóhelyemül.

– A gyerekek hogy érzik magukat Beregszászban?

– A kicsik még nem fogják fel az élet dolgait. Réka már kezdi látni a visszásságokat, de igyekszünk magyarázatot adni neki, ha valamire nem futja, vagy ha lázad az ukrán tanulása ellen. A gyerekeink leginkább az itteni életet ismerik, hiszen csak ritkán utazunk más vidékre. Szeretnek itt élni, úgy hiszem, hogy felnőttként is Beregszászt és Kárpátalját fogják szülőföldjüknek tekinteni.

– A családodat összeköti a közös hit is.

– Fontos része az életünknek a vallásosság. Igyekszünk odafigyelni az étkezések előtti és utáni imára. Esténként együtt imádkozunk. Annának a Gyermekbibliából olvasunk fel, Réka már önállóan is használja a Bibliát. Anna például most kért meg bennünket, hogy tanítsuk meg neki a Miatyánkot.
Vasárnaponként a beregszászi gyülekezet istentiszteletére járunk. Leventét még nem visszük magunkkal. A lányoknak lehetőségük van a gyermekek részére tartott foglalkozáson részt venni, amíg tart az istentisztelet.

– Hogyan pihen a család vasárnap és a szabadnapokon?

– Réka nagyon szeret rajzolni, kézműveskedni, Annát még a játékok és a mesenézés köti le leginkább. Tavaly úszótanfolyamra is beírattuk őket, már egészen jól megy nekik az úszás. Most sok időt töltenek kint a kertben, illetve biciklizni is szeretnek.

– Egymással hogy jönnek ki a gyerekek?

– Érdekes módon mindkét lány jól megvan az öccsével, azonban egymással már nem találják annyira az összhangot. De még gyerekek, ez, remélem, változni fog.
Amúgy nem vagyunk zajos család, bár néha elkerülhetetlen a zsivaj.

– Hogyan tudtok a pároddal kikapcsolódni?

– Csak ritkán van lehetőségem a magam kedvtelesével, vagyis az olvasással foglalkozni, de vasárnap délutánonként engedélyezek magamnak egy-két órát. A férjem nagy természetbarát. Számára az jelenti a pihenést, ha elmehet horgászni. Amikor összeházasodtunk, néhány évig panelházban laktunk, a páromnak az maga volt a pokol. Réka hároméves volt, amikor átköltöztünk ebbe a kertes házba. Egyrészt akkorra kinőttük a kis lakásunkat, másrészt szerettünk volna egy olyan házat, amelynek a kertjében Réka szabadon játszhat, én pedig virágokat és zöldségeket ültethetek.

– Vannak közös kirándulásaitok is a gyerekekkel?

– Nincs sok ideje a családnak a közös utazásra, de azért nyaranként el szoktunk menni Magyarországra egy pár napos pihenésre – természetesen víz mellé.

– Hogyan képzeled el a családod jövőjét?

– A gyerekek még kicsik, bármilyen hivatást választhatnak: Réka például akart már nemzetőr, csillagász és lelkész is lenni. Anna először modellkedni szeretett volna, de a nővérem azt mondta neki, hogy a modellek nem ehetnek palacsintát, mert elhíznak tőle, márpedig Anna nagyon szereti ezt a finomságot. Ezek után úgy döntött, hogy királynő lesz.
Engem igazán az tenne boldoggá, ha közös gyülekezeti szolgálatot láthatnánk el a férjemmel. De itt, Kárpátalján egyelőre nincs lehetőségünk, emiatt nem tudom, hogyan alakul a későbbiekben az életünk.

– Adja Isten, hogy megtaláljátok a saját utatokat!