Időtlen küzdelem a pontos időszámításért: a szökőnap története
Napjainkban, amikor a világ legtöbb országában hivatalosan az úgynevezett Gergely-naptárt alkalmazzák az élet szervezésére, megszokottá vált, hogy négyévente – szökőévenként – a legrövidebb hónapot, a 28 napos februárt egy plusz nappal toldják meg. Leegyszerűsítve ez a 24 óra arra szolgál, hogy a naptárt szinkronban tartsa a Föld Nap körüli mozgásával. Míg az átlagos naptári év 365 napból áll, bolygónk valójában durván 365,2421 nap alatt kerüli meg legközelebbi csillagunkat. Habár elhanyagolható különbségnek tűnik, e csaknem negyed nap az évtizedek, évszázadok során több teljes nappá összeadódva jelentős eltéréseket okozna a valódi és a naptári év között.
Több ókori kalendárium egész szökőhónapokat tartalmazott
Több hagyományos naptár, így a zsidó, a kínai, illetve a délkelet-ázsiai buddhista naptár szolunáris, azaz a Hold helyzetét is figyelembe veszik a Nap mellett (Európában ilyen például az úgynevezett horgásznaptár is).
Mivel a holdciklusok szerint mért év (lunáris év) és a szoláris év között körülbelül 11 napnyi természetes különbség van, időről időre szükségessé válik egy-egy hónap betoldása. Ezeket interkaláris vagy időközi hónapoknak szokás nevezni.
Az ilyen időközi hónapok nem minden történelmi naptárrendszerben voltak azonban rendszeresek. A történészek közt például ma is vita folyik arról, hogy az ókori rómaiak eredetileg miként tartották nyilván éveiket – és valószínűnek tűnik, hogy ők maguk sem voltak ezzel teljesen tisztában.
A forrásokból úgy látszik, a korai római naptár tíz hónapból és egy igen kevéssé meghatározott téli időszakból állt. Ez utóbbi változó hossza miatt a naptár ritkán mutatott egyezést a szoláris évvel.
Végül e bizonytalan hosszúságú időszak helyére jött két új hónap – a január, illetve a február –, azonban a helyzet továbbra is bonyolult maradt. Egy Mercedonius nevű interkaláris hónapot is alkalmaztak, azonban ezt nem a hónapok közé, hanem a februáron belülre toldották, valószínűleg a holdciklus miatt.
Nem egyszerűsített a római naptár használatán az sem, hogy a Mercedonius betoldásának kérdését legtöbbször az aktuális évben szolgáló consulok döntötték el. Az államfőpáros e hatalmat rendszerint arra használta fel, hogy saját érdekének megfelelően hosszabbítsa vagy vegye rövidebbre az adott évet.
Mindennek eredményeképpen Julius Caesar idejére a római naptár teljességgel el volt tájolva a szoláris évtől.
A szökőévet Julius Caesar vezette be – de az egyiptomiaktól vette át
Caesart vélhetően igencsak zavarta a Mercedonius-rendszer, mivel teljhatalmú diktátorként teljességgel átszabta a római naptárat – e naptárreformmal vette kezdetét a ma használt egyetemes naptár kialakulása.
Caesar Egyiptomban győződött meg arról, hogy az ott bevett, szigorúan szoláris naptár sokkal praktikusabb, mint a változékony római.
A fáraók birodalmában alkalmazott naptár a csillagászok megfigyelései szerint működött, a helyreigazításokat az ő utasításukra betoldott, öt vagy hat napból álló interkaláris hónappal oldotta meg.
Caesar a filozófus Szoszigenésszel és más tudósokkal karöltve ehhez eszközölt módosítást: a csillagok figyelése helyett minden negyedik évben egy napot toldottak a naptárhoz.
A római naptár elmaradásait megoldandó, Caesar két hosszú hónapot adott hozzá a Kr. e. 46. évhez, és a Julián naptárként ismert kalendárium Kr. e. 45. január 1-jén lépett életbe.
A rómaiak sem számoltak tökéletesen
A római naptár maradt a keresztény Európa általános naptára is. Az 1054-es nagy egyházszakadás után is mind a katolikus, mind az ortodox területeken ez maradt használatban.
A 16. századra azonban a tudósok megfigyelték, hogy az évek ismét „elcsúsztak” – Caesar és Szoszigenész számítása, miszerint a szoláris év 365,25 nap hosszú, igen közel járt a valósághoz, azonban nem volt teljesen egzakt – mintegy 11 perccel becsülte túl az év hosszát.
Ez főként azért okozott problémát, mert a húsvét eddigre eltolódott hagyományos helyéről – a tavaszi napéjegyenlőség utáni első teliholdat követő első vasárnaptól – mintegy tíz nappal.
XIII. Gergely pápa új naptár elkészítésére adott utasítást. Az új naptár megtartotta a négyévente betoldott szökőnapot, azonban kompenzálta ennek pontatlanságát azzal, hogy a 400-zal nem osztható kerek centuriális (évszázadkezdő) években kihagyja. Ennek eredményeképpen sem 1700, sem 1800, sem 1900 nem volt szökőév, 2000 azonban már az volt.
A Gergely-naptár bevezetése volt az utolsó jelentősebb módosítás a nyugati világ által használt naptárban. A szakértők megjegyzik ugyanakkor, hogy az eszerinti 365,2421 napos év is kerekítés, ami miatt idővel ismét korrekcióra lesz szükség.
Mivel azonban a Gergely-naptár jelenlegi formájában nagyjából 3030 évente téved egy teljes napot, ez nem tartozik az emberiség legsürgetőbb problémái közé.
Február 29. több helyen is különleges szerepet játszik a házasságban
Érdekes módon több február 29-ei hagyomány, illetve babona is a szerelemmel és a házassággal kapcsolatos. Az ír hagyomány szerint az 5. században Kildare-i Szent Brigitta arról panaszkodott Szent Patriknak, hogy a nők nem kérhetik meg a férfiak kezét.
A legenda szerint Szent Patrik erre válaszul kijelölte az egyetlen napot, amely nem fordul elő minden évben – február 29-ét – erre a célra. Egyes helyeken emiatt február 29-ét az agglegények napjaként is emlegetik.
A hagyomány Skóciában és Angliában is elterjedt, ahol új elemmel gazdagodott: a férfi, aki visszautasította a kezét megkérő nőt, több pár finom kesztyűvel maradt a hajadon adósa – talán, hogy ezekkel elfedhesse, nincs jegygyűrűje.
A Brit-szigetekkel ellentétben Görögországban balszerencsésnek számít február 29-én házasságot kötni, és a statisztikák szerint a görög párok tiszteletben is tartják e hagyományt.
Nem ugyanúgy működnek a születésnapok és a névnapok
Mindössze ötmillió ember él a Földön, aki szökőnapon született, de történelmi személyek is akadnak, akik ezen a napon látták meg a napvilágot, például Apor Vilmos és Gioacchino Antonio Rossini.
Február 29-én megszületni körülbelül egy az 1461-hez esélye van az embernek, a névnapokkal azonban más a helyzet: a naptár hivatalosan nem február 29-ét, hanem február 24-ét tekinti szökőévekben a szökőnapnak.
Ez azt jelenti, hogy szökőévekben február 24-én nincs egyetlen névnek sem napja, és az innentől a hónap végéig tartó névnapok (február 24-28.) tolódnak el eggyel – a február 28-ai névnapok kerülnek át tehát február 29-ére.
E jelenséget „Mátyás ugrásának” is nevezik, mivel február 24. Mátyás napja.
Forrás: mult-kor.hu