Tehetséggondozás és tudomány – II. Kárpátaljai Tehetségnap
Az elmúlt napok a tudomány jegyében teltek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
A GENIUS Jótékonysági Alapítvány május 14–21. között tudományos napokat szervezett, melyek során átadták a Soós Kálmán Ösztöndíjakat, emellett tudományos konferenciák sora várta az érdeklődőket. A rendezvénysorozat zárása volt a május 18-ai II. Kárpátaljai Tehetségnap.
Az esemény résztvevői a kárpátaljai magyar iskolák azon tanulói voltak, akik a különböző tantárgyi vetélkedőkön kiemelkedő helyezéseket értek el, s ezért jutalmul hazai, illetve anyaországi táborozást nyertek, melynek jeléül „talentum-utalványokat” vehettek át.Az eseményen Brenzovics Lászó, a GENIUS Jótékonysági Alapítvány elnöke köszöntötte a jelenlévőket, aki arra biztatta az iskolásokat, hogy tanáraikra támaszkodva fejlesszék tovább a tehetségüket. Továbbá örömét fejezte ki aziránt, hogy ilyen sokan – mintegy hétszázan – eljöttek erre a napra.
Ezt követően Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke szólalt fel. Folytatva és továbbgördítve az előtte szóló gondolatait, hangsúlyozta a tanárok és felkészítők munkáját, hiszen ők azok, akik nyesegetik és irányítják a fiatal, kibontakozó tehetségeket. Végül az elnök asszony kifejezte reményét a további sikeres munka iránt.Nagy Ignác, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár levelét és jókívánságait tolmácsolta a pedagógusoknak és diákoknak, gratulálva az eddig elért eredményekhez.
Ezt követően Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács általános alelnöke jókívánságait fogadhatták az egybegyűltek, aki megköszönte elsősorban a felnőtteknek, a kollégáknak az áldozatos munkát, a tehetségek felkarolását. Majd a fiatalokhoz szólva bátorító és biztatató szavakkal még nagyobb sikereket kívánt a tanuláshoz.
A rendezvény további részében a „talentum-utalványokat” kapták kézhez a tanulók. A tanúsítványok kiosztása közötti szünetekben a nagydobronyi néptánccsoport előadása, Mackó Miklós gitárjátéka, a bátyúi színjátszó kör előadása és egyéb kulturális programok színesítették az eseményt.A tehetségnapot Brenzovics László összegző gondolatai zárták. Ezután a nyolc tehetségpont vezetője és a legkiemelkedőbb diákok felvágták az esemény nyolc tortáját, melyeken két-két gyertya égett azt jelképezve, hogy a kárpátaljai tehetségnap már kétéves.
Az idei alkalmat, a diákok magas létszámát tekintve a tehetséggondozás egyre nagyobb teret hódít vidékünkön.
Gál Adél
Kárpátalja.ma
