Akik stoppal jártak be tizenegy országot…

Világot szerettek volna látni. Álmuk teljesült.

Két beregszászi fiatal úgy döntött, hogy bejárja Európát – gyalog, stoppal. Március 28-án keltek útra egy-egy kisebb hátizsákkal a vállukon és némi pénzzel a zsebükben. Álmuk valóra vált: 58 nap alatt 11 országot utaztak be. Megfordultak Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Spanyolországban, Belgiumban, Hollandiában, Németországban és Lengyelországban. 7500 kilométert tettek meg, ebből mintegy 6500-at stoppal.
Az utazókkal, a 19 éves Bocskor Nikolettel és a 20 éves Orbán Gergellyel az úti élményekről beszélgettem.

utazas2– Kinek az ötlete volt a „nagy utazás”?
Nikolett (N): A Gergő ötlete volt.
Gergely (G): Nekem gyermekkori álmom volt, hogy beutazzam a világot. Két évvel ezelőtt megnéztem az Út a vadonba című filmet, mely egy igaz történeten alapuló regény feldolgozása. Ezt a művet tartják a stopposok bibliájának. Ez adott nagy motivációt és lelkesedést, hogy mi is elinduljunk.

– Mennyi ideig voltatok úton?
G: Március 28-án indultunk, és a múlt héten, május 24-én érkeztünk haza. Összesen 58 napot töltöttünk külföldön.

– Anyagilag hogyan oldottátok meg az utazást?
N: Gyűjtögettük a pénzt, ez adott egyfajta biztonságot. Elsőre nem mertünk belevágni pénz nélkül.
G: Két évvel ezelőtt, amikor megálmodtuk az egészet, rájöttünk, hogy kezdőként, anyagiak nélkül ez nem kivitelezhető. Így kellett egy kis idő, míg némi pénzt gyűjtöttünk. Az úton igyekeztünk keveset vásárolni. Átlagosan 1000 kilométerenként 100 eurót költöttünk.

utazas3– Hogy oldottátok meg a szállást és az étkezést?
N: Van egy internetes oldal, a www.couchsurfing.org, ami lényegében kanapé-turizmust valósít meg. Az emberek regisztrálnak, felajánlják a saját lakásukat szállásként, ami teljesen ingyenes. Mindez oda-vissza működik: aki szállást ad, az valamikor igénybe veheti a mások által kínált lehetőségeket.
G: Az oldal segítségével már mi is láttunk vendégül külföldieket Amerikából, Olaszországból, Magyarországról. Itt minden utazó regisztrálhat. Rengeteg stoppos használja ezt. Minden szállásadónak van egy profilja, amelyet az utazók írnak róla, s ez alapján válogathatunk. Pár nappal a megérkezés előtt kell írni egy levelet a kiválasztott személynek, hogy megyünk, és hogy miért pont őt választjuk. Az már rajta múlik, hogy válaszol és fogad-e minket vagy sem.

utazas4– Nem volt bennetek egyfajta félelem, hiszen teljesen idegen személyekre bíztátok magatokat?
N: Ez a fajta szállásfoglalás a kölcsönös bizalmon alapszik. Akik mihozzánk jönnek sem ismernek bennünket. Szerencsére pozitív élményeink voltak. Volt olyan vendéglátónk is, aki kulcsot adott, s megkaptuk tőle az egész lakást. Ez azonban az emberek mentalitásától függ. Franciaországban például vendégszeretőbbek az emberek.
G: Az említett oldal egy tükör, ami egyfajta biztonságot ad. Ide fel lehet tölteni a véleményeket. Aki volt egy vendéglátónál, az ír egy véleményt róla, amelyet mindenki lát. Ez alapján lehet válogatni. Mi is a pozitív véleményeket kerestük. A couchsurfing mellett vadkempingeztünk is. Nagyvárosokban ez kicsit veszélyes, de amikor például Genfben voltunk, és zuhogott az eső, kénytelenek voltunk felállítani a sátrat az egyik parkban. Féltünk, hogy a rendőrök majd megbírságolnak, ezért kora reggel felszedtük a sátrat, s így nem zavartunk senkit.

– A vendéglátó étkezést is biztosított?
N: Ez változó. Többször előfordult, hogy megmutatták a hűtőt, s ehettünk, amit akartunk.
G: A legtöbb pénzt azért az étkezésre költöttük.

utazas5– Az induláskor megterveztétek a pontos útvonalat, vagy az folyamatosan alakult?
N: Volt egy konkrét terv, de nem pont úgy alakult az út. Tervben volt például Olaszország, de sokan lebeszéltek róla, mert veszélyesnek s nehéznek látták stoppolás szempontjából. Ezért kihagytuk.

– Hogyan történt az utazás? Az országúton stoppoltatok, s ha felvettek, arra mentetek, amerre éppen az autó ment?
N: Általában megterveztük, hogy hogyan jutunk el egy nagyvárosba, illetve ki onnan.. Továbbá egy internetes oldal volt a segítségünkre. Ez olyan, mint egy google térkép, melyen ki van jelölve, hogy egyes városokban hol érdemes stoppolni. Több országban ezt a rendőrök büntetik, így erre is vigyáznunk kellett. Mivel az autópálya környékén nem szabad, így általában a felhajtóknál stoppoltunk, ahol biztonságosan meg tud állni az autó. Sokszor a benzinkutakon kérdezősködtünk, hogy merre tartanak, elvinnének-e. Legtöbbször én csak megálltam a táblával, Gergő pedig stoppolt.
G: Érdekes, de a stoppolásnak is megvan a maga tudománya: nem nézhetünk ki akárhogyan, feketébe nem öltözhetünk, nem ajánlott az arcszőrzet. Esőben sem egyszerű, mert félnek, hogy bevizezzük az autót. Maximum két ember stoppolhat. Figyelni kell a táska nagyságára is.. Mindent összevetve legtöbbször sikerült, felvettek. Mindig nagy élmény volt összebarátkozni a sofőrrel. Különleges embereket ismertünk meg. Volt rá példa, hogy pár óra beszélgetés után megajándékozott minket, vagy a benzinkúton ennivalót vett nekünk. Emellett azonban rengeteg negatív élményünk is volt. Sokan lekezelően bánnak a stopposokkal, mintha koldusok lennének. Párizs külvárosában pedig volt egy veszélyes szituáció, amikor valószínűleg ki akartak rabolni bennünket. A gázspraytől azonban megijedtek. Ezek a helyzetek néha visszavettek a lelkesedésből, de nagyobb baj szerencsére soha nem történt.
N: Az elején elég nehéz volt az utazás, mert Európa-szerte nagyon rossz volt az időjárás. Az elég lehangoló volt, amikor már harmadik napja elázva sátoroztunk. Aztán beértünk a nagyvárosba, ahol várt bennünket egy kedves ember, akinél megszáríthattuk a ruháinkat és aludhattunk. Ilyenkor feltöltődtünk és új lendületet kaptunk.

utazas7– A nagyvárosokban hogyan közlekedtetek?
G: Mivel stoppolni nem lehetett, ezért leginkább gyalog. Ritkán vettünk metró- vagy vonatjegyet.

– Az egyes országokban a fővárosokat céloztátok meg?
N: Főként a nagyobb városokat kerestük fel, de nem mindig ez volt a cél. Franciaországban például egy teljesen elhagyatott kisvárosban kempingeztünk csak azért, hogy a tenger közelében lehessünk. Két napot töltöttünk itt. Múzeumok látogatására is csak Párizsban volt lehetőségünk, mert a belépőjegyek máshol drágák. Párizsban viszont ingyen mehettünk a legtöbb múzeumba, még a Louvre-ba is.

– Hogy fogadta itthon a család az utazási terveteket?
N: Nagyon féltettek bennünket. Butaságnak tartották a tervünket. Olyan véleményeket kaptunk, hogy „egy hét után hazafordulunk, mert elfogy a pénzünk”, „senki sem fog felvenni minket”, „óriási csalódás lesz az egész”, „odavész a belefektetett energia” stb. De végül is sikerült bebizonyítanunk ennek az ellenkezőjét.

– Van információtok arról, hogy a szűkebb környezetünkből véghezvitt-e már hasonló utazást valaki?
G: Személyesen nem ismerünk ilyen személyt, de valószínűleg van. Több kárpátaljai használja az általunk is igénybe vett oldalt. Főleg ukrán nemzetiségűek. Tehát biztosan vannak más stopposok is.

utazas6– Mi a helyzet az itthoni, mindennapi élettel? A tanulás és munka mellé hogyan fért be a kéthónapos kiruccanás?
N: A főiskola ( II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola – a szerk.) másodéves angol szakos hallgatója vagyok, és halasztottam egy fél évet, hogy elmehessek erre az útra. A tanárokat persze nagyon meglepte a döntésem, noha ők annyit tudtak az egészről, hogy hosszabb ideig külföldön tartózkodom majd. Azt senkinek sem mondtam el, hogy stoppolni megyek.
G: Én egy beregszászi call centerben dolgoztam, ahonnan könnyebben mehettem hosszabb szabadságra.

– Hazaérkezéskor hogyan fogadtak titeket?
N: Nagyon örültek nekünk. Rengeteg kérdést kaptunk, és persze nem akarták elhinni, hogy mindez sikerült. Még mi sem igazán fogtuk fel. Olyan, mintha el sem mentünk volna. Gyorsan visszarázódtunk a hétköznapi életbe. Abba az életbe, anyagi világba, amelyből két hónap alatt teljesen kiszakadtunk, s melyről megfeledkeztünk.
G: Így utólag felértékelődött az eltelt két hónap. Az utazás alatt folyamatosan honvágyunk volt. Eredetileg három hónapra terveztük az utat, maradt is rá anyagi keretünk, de a honvágy hazahozott minket 58 nap után. Olaszországot szerettük volna még beutazni, talán legközelebb sikerül.

– Milyen utazás szerepel a jelenlegi terveitek között?
G: Új-Zélandra szeretnénk elmenni. Noha létezik hajó-stop is, azt nem biztos, hogy bevállaljuk. Az országon belül azonban állítólag könnyű a stoppolás.
N: Ezek után már bátrabban állunk szembe az úttal, mert tudjuk, hogy nem lehetetlen.

utazas8– A keleti országok mennyire csábítóak?
G: Nagyon csábítóak, csak több vízumköteles ország van, ami nehezíti a dolgot. De gondolkodunk rajta. Illetve jelenleg van egy „fiús projektünk”. Kerékpárral szeretnénk körbejárni a Balkán félszigetet. Most erre gyűjtünk és edzünk.

– Írtatok naplót az utazásról?
N: Vezettem naplót, de csak rövid bejegyzéseket írtam helyekről, személyekről. Nekünk az élmény volt a lényeg, mi csak boldogok akartunk lenni. Nem a feljegyzések számítottak.
G: Több kalandot éltünk át a két hónap alatt, mint azelőtt az életünkben.

Mindenképpen példaértékű teljesítmény, amit véghezvittetek. Egy örök élmény, és valószínűleg nem az utolsó. Gratulálok nektek és sok sikert a továbbiakban!
Gál Adél
Kárpátalja.ma