Csoda

Statisztika és matek útján közelíteni

Elgondolkoztam, hogy vajon van-e olyan esemény, amit a lehetséges kritikai vizsgálatoknak alávetve aztán mégis csodának kellene mondani.

Tehát lehet-e valakit arra kényszeríteni, hogy valamit csodának mondjon. A csoda definíciója homályos, nyilván elveszhetek abban, hogy aki csak a fizikai törvényeknek ellentmondó eseményeket tartja csodának, az nem fogja csodának gondolni, ha egy gyerek megszületik, de azt bizonyára annak gondolja, ha az ólomtömb úgy kezd el emelkedni, mint egy léggömb. Ugyanakkor persze felmerül, hogy mégis melyik fizikának mond ellent az ólomtömb léggömbhöz hasonló emelkedése, hiszen lehet, hogy a mai fizikának ellentmond, de talán a „befejezett” fizikának már nem fog. Nem látunk a jövőbe.

A csoda jelenség, tehát nem anyagi valóság, hanem elrendeződés. Ahogy nem az ólomtömb a csoda, sem nem a gyermek anyagi minősége, hanem sokkal inkább a megfelelő időben a megfelelő módon történő együttállás. Talán ezzel lehetne megragadni a csoda lényegét, hogy egy olyan jelenségnek mondjuk, amely a megfelelő helyen a megfelelő elrendezés megjelenésében adott. Persze így meglehet, hogy túl tágra szabjuk a csoda definícióját. Hiszen így azt is csodának lehet tekinteni, hogy a szomszédos autók összetörése nélkül beparkolok egy kicsit szűkös helyre apám autójával. De ezt azért nem szeretném csodának nevezni, még annak ellenére sem, hogy a megfelelő helyen a megfelelő elrendezés megjelenése szükségszerű követelménye a parkolásom sikerességének. A fizika, amikor nem tud mit mondani, nyilvánvalóan ellentmondó helyzetekben, akkor előszedi a matek statisztikus részét. Ezt mi is alkalmazhatjuk. Annak az esélye, hogy megfelelően parkoljak be, remélem, az egyhez tart. Ez annyit jelentene tehát, hogy 100 parkolásból 0 alkalommal töröm össze a mellettem álló járművet. Mondjuk 1000 parkolásból pedig csak két-háromszor. A csoda definíciójával kapcsolatban tehát azt mondhatnám, hogy a megfelelő elrendeződés a megfelelő helyen és időben, valamint a statisztikus valószínűsége egy ilyen esemény bekövetkezésnek ne 1-hez tartson. Ezzel azt mondom, hogy 100 esetből 0 csoda történjen, míg 1000 esetből néhány.

Ezzel azt gondolom, már egészen jól megragadtam a csoda lényegét. Valami ritka esemény, ami az elvárásokat felülírva helyre rakja a szituációt. Ez volna a csoda. Legalábbis az én definícióm szerint. Egyébként úgy látom, hogy ez a definíció jól összecseng a hétköznapi használattal, mivel hétköznapi értelemben is gyakran mondjuk, hogy „ez nagy csoda volt” vagy éppen azt, hogy „ez mondhatni csoda”. Úgy gondolom, mindkét esetben úgy tekinthetünk a megfogalmazásra, mint ami érzékeltetni akarja, hogy van bizonytalanság abban, hogy akkor most ezt valóban csodának tekintsük-e vagy sem. Az egyik ezt a ‘nagy’ a másik pedig a ‘mondhatni’ kifejezéssel érzékeltetni. Nyilván ha valami nagy, akkor van, ami csak kicsi, és ha valami mondhatni megfelelő, akkor előfordulhat, hogy azért mégsem mondjuk megfelelőnek. Statisztikus szemléletet tükröz a bizonytalanság és a skálázás jelensége is. Úgy tűnik tehát, egészen megfelelő hétköznapi használatra is a definíciónk.

Most visszatérek a kiinduló kérdésemhez, vajon lehet-e valakit arra kényszeríteni, hogy tüzetes vizsgálatot követően valamilyen eseményt csodának mondjon, a csodát pedig úgy értem, ahogy az előzőekben definiáltam. Persze a matek rákényszerítené, no de milyen matek legyen, amit használunk ehhez. Hiszen a valószínűségek számítása nem egyszerű feladat, és persze nem mindegy, hogy mit tekintünk releváns faktornak az esemény valószínűségét tekintve és mit nem. Szerintem releváns lehet a látási viszony egy parkolás sikerességére nézve, de történetesen előfordulhat, hogy az oszlop az autó ablakához és tükreihez képest pont olyan szögben van, hogy kis magasságából fakadóan a legtisztább látási viszonyok között sem vettem volna észre, és így a látási viszonyok nem befolyásolják, hogy vajon neki fogok-e parkolni ennek a mini oszlopnak. Én úgy látom, hiába a matekos definíció, pontos megfogalmazás, nincs oka valakinek csodának mondani a világon semmit, lévén mindig lehet olyan környezetet találni az adott eseményre nézve és olyan matekot választani, ahol az esemény bekövetkezése kézenfekvő, így tehát nem csoda, hogy a nem-csoda bekövetkezett.

Személyes hozzáállás kérdése tehát, hogy valamit csodának tartunk-e. Nincs kényszerítő okunk, hogy csodaként tekintsünk egy eseményre.

Azt gondolom, hogy vannak olyan csodák, amelyek valamiért mégis megkerülhetetlenek, mégis kényszerítő erejűek. Nagyon különös módon csodák ezek a csodák. Például ilyen csoda, amikor Gandalf megmenti Bilbót és a tizenkét törpöt a trollok fogságából. A filmben ezt úgy csinálták meg, hogy a Nap éppen feljön a horizont fölé, és akkor Gandalf úgy töri ketté a sziklát, hogy a fény pont a trollokra essen, akik ettől kővé válnak. Persze figyelembe véve, hogy a trollok fényt érve kővé válnak, nem csoda, hogy ez történt. Hogy Gandalf meg tudta ezt csinálni, mivel mágus, a szikla kettétörése sem minősül csodának. Hogy Gandalf rátalál a megkötözött törpökre és Bilbóra a sűrű erdőben, talán ez még esélyes lehetne valami féle csodálatra, de ez sem fenntartások nélkül elfogadható állítás. A fenti definíciómat is megpróbálja ez a történet, hiszen minden a helyén van, különös módon, hogy Bilbóék megmeneküljenek, de (SZERINTEM EZ NEM ELLENTÉT, TÖRÖLNÉM A de-T) a statisztikus valószínűsége ennek igen nagy, hiszen minden adott, hogy ez bekövetkezzen. Ám mindaddig, amíg nem következik be, és a törpöket a tűz fölött pörkölik a trollok, csodaszerűen hangzik, hogy meg fognak menekülni. A legfontosabb mozzanat ebben a történetben, amitől csodának tartom, az idő, amit maga a csoda hoz létre. Az esemény előre tekintve esélytelennek tűnik, csodának. Azonban abban a pillanatban, hogy megtörtént, teljesen kézenfekvővé válik, és a csodának nyoma sincs. Ez az, amit nem foglaltam bele a saját definíciómba a csodáról, pedig talán ez a kulcsmozzanat. A kulcsa a csodának, hogy utólag egyértelművé válik, és így elenyészik csodának lenni a korábbi definícióm értelmében. Ez azért történik, mivel előre, ha elvégezzük az esélyek latolgatását és matekozunk, akkor igen valószínűtlen, hogy megmeneküljenek Bilbóék. Azonban abban a pillanatban, hogy bekövetkezett, annyira egyértelmű, hogy „Tolkiennek ezt kellett írnia”, meg hogy „persze, hogy ez történt, mivel így a legkézenfekvőbb”. Utólag nyoma sincs a csodának.

Szerintem vannak csodák, de a legnagyobb csodák semmilyen nyomot nem hagynak maguk után. Mózes szétválasztotta a tengert, az egyiptomi harci szekeres katonák pedig belefulladtak, pedig Izrael előttük kelt át száraz lábbal. Ennek semmi nyoma sem maradt. De létrehozott egy időt maga körül ez az esemény, ami maga a csoda.