Akik nélkül nincs holnap – ma van a méhek világnapja
Minden év május 20-án a szorgos méhek világnapja van.
A világnap szlovén kezdeményezésre jött létre, Anton Jansa kiemelkedő méhész születésének napján.
Anton Jansa osztrák méhész, az első osztrák méhészeti iskola vezetője, az európai méhészet úttörője 1934-ben született.
Bár a méhek szó szerint a világ legfontosabb élőlényei közé tartoznak – hiszen a mezőgazdaság mintegy 70%-a rajtuk áll –, mégis fogyatkoznak.
Albert Einstein szerint a méhek kipusztulása után az emberiség legfeljebb négy évig élne, mert ha nem lenne, aki beporozná a virágokat, a növények nem szaporodnának, a fauna pedig rövid idő alatt elpusztulna.