Kárpátalja anno: Kisbégány: disznóól
A különböző típusú karámok és sertésólak két célt szolgáltak: megakadályozták a sertések elkószálását és kártételét a ház és tanya környékén, illetőleg – főként a hizlalás ideje alatt – lecsökkentették a mozgásukat. A magyarság a Kárpát-medence különböző tájain igen sokféle sertésólat használt.
A sertések mozgásgátlását elérhették az ún. pányvás sertéstartással, illetőleg a disznójárom alkalmazásával is.
A sertések bizonyos fokú mozgásgátlását szolgálta még az állat nyakába tett három- vagy négyszögletes fakeret, a disznójárom.
A Bükk-hegység déli lejtőjének völgyeibe telepedett falvak némelyikében a barlanglakások mellett is voltak barlangszerűen bemélyített sertésólak. Csak a karámok estek kívülre, a szabad ég alá.
A Hortobágy mellékén nádból korcolt falú kontyos-kunyhóra emlékeztető és a gallyakból összeállított ideiglenes malacól volt.
Készültek sertésólak más építményekkel egybeépítve is. Volt ól kukoricagórék aljában. Erdélyben a disznópajtát (hizlaló ól, disznó akol) gyakran a csűr alá építették, néhol a lakóházzal építették egybe.
A sertésólak legegyszerűbbike úgy készül, hogy a szükséges nagyságban körben egymás mellé karókat vertek a földbe, tetejére hosszú rudakat fektettek, s azt jól megrakták szalmával.
A falusi portákon álló sertésólak általában négyszögletes alaprajzúak. A legegyszerűbb a négy lábon álló tetőzet, amelynek csak a három oldalát rakták fel karókkal, kukoricacsutkával vagy trágyával. Már fejlettebbnek az a forma tekinthető, amikor mind a négy oldalát szilárd fallal építették meg, rá ajtót helyeztek, de kifutót nem állítottak mellé. Ezek fala készülhetett karóból, deszkából, vályogból, téglából vagy kőből.
Az egyik legáltalánosabb az egy vagy kétosztatú, négyszögletes alaprajzú, szilárd anyagból épített sertésól, melynek egyik oldalán ajtó/k/ és négyszögletes fedetlen karám, kifutó található. A Kiskunságban és Felső-Tiszántúlon sok helyütt a kifutó neve karám.
A kerek alaprajzú, kúp alakú sertésólak rokonságot mutatnak az azonos formájú gabonatárolókkal. Lehettek egyosztatúak, és akadtak közöttük olyanok, amelyek felső részét elválasztva, tyúkólnak is használták.
Széles körben terjedt el az ún. hidas, hidasól; a talpgerendán álló, szétszedhető és könnyen összeállítható, tehát szállítható, kizárólag fából, borona- vagy zsilipelt technikával készült, egy- vagy kétosztatú, eredetileg karámmal nem rendelkező, többnyire belső vályúval és fölötte felnyitható ajtóval, ún. lippentővel ellátott jellegzetes sertésól. Egyes vidékeken tyúkólnak használt padlást is tettek rá. A hidas elsősorban a fában gazdag vidékek sertésólja.
Az intenzív sertéstenyésztés fejlődésével a legelőn is megjelentek a nádból vagy deszkából épített, az egész nyájat befogadó építmények, a hodályok.
A 19. század második felében kialakultak a modern hizlaldák, amelyek az állat létszámának megfelelő nagyságú udvarból és a falak mellé állított fészerből álltak. A takarmánynövények termesztésének döntővé válásával, s a sertések modern takarmányozásának és hizlalásának terjedésével a sertéstartás és -feldolgozás régiói is átrendeződtek.
Forrás: niif.hu