Magyarországi fiókintézetet nyitna az UNE

Egészségügyi kar nyitását tervezi Nyíregyházán az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) – olvasható az UNE hivatalos honlapján.

Az egyetem rektori tanácsának ülésén Jurij Pereszta professzor jelentette be a nem mindennapi kezdeményezést. Az ukrán oktatási és tudományügyi minisztérium Fegyir Vascsukot, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektorát bízta meg azzal, hogy legyen a kurátora a minisztérium és a Duna-menti országok nemzetközi oktatási és tudományos együttműködésének.
Ennek keretében szeretnék létrehozni az UNE egészségügyi karának fiókintézetét Nyíregyházán, amely nagyban elősegítené az ukrajnai felsőoktatási intézmények európai uniós integrációját. Ennek eredményeként az UNE által kiadott diplomákat elismernék Magyarországon, valamint az egész Európai Unióban.

A zaholovok.com.ua nyomán