Kárpátalja várai: Földből emelt erősségek

A ma Kárpátaljának nevezett terület a történelmi Magyarország északkeleti peremvidéke volt, melyen végigkanyarogtak az Uzsoki-, a Vereckei-, a Toronyai- és a Tatár-hágóról levezető, Magyarország belseje felé futó utak.

Ezért igen fontos volt, hogy a hágókon át betörő ellenséges hadak feltartóztatása végett várakat emeljenek a területen. Emellett a máramarosi sóbányák akkoriban a mostaninál is értékesebb kincsét (a középkorban csak sózással tudták az élelmiszereket tartósítani) is a Tiszán, tutajokon, vagy a Tisza mentén haladó Só-úton, szekereken szállították az ország központi részeibe, s ennek védelmére is erődítményeket kellett építeni. Így alakult ki vidékünkön a várak egész láncolata Nevickétől és Ungvártól Husztig és Viskig.

Kárpátalja legelső erősségei földvárak voltak, mint Borsova, az első ungvári vár, a dédai Tóvár, illetve a viski erődítmény. Az egyik legjelentősebb földvárat, a jókora kiterjedésű borsovait a Borzsa folyó tiszai torkolatánál emelték, s Mezővári község déli határában áll. Jól megválasztott helyen épült, mivel északkelet és kelet felől a Borzsa régi medre, délről pedig a Tisza folyt el mellette, így a mocsaras árterű folyók természetes védelmül szolgáltak az erősség számára, az ellenséges hadak csak nehezen tudták megközelíteni az erődítményt. Emellett vizesárok is övezte a várat, mely mára elláposodott. A várrom két részből áll. Ezek egyike a tulajdonképpeni, jelentős kiterjedésű erősség maradványa. Védműve háromszög alakú földsánc volt, keményre döngölt, majd kiégetett agyagtömbökből emelték, s ma is négy méter magas. Az omladék másik része a várhoz délnyugat felől kapcsolódó egykori Borsova város maradványa, mely jelenleg természetes halomnak tűnik, és 2-3 méterrel emelkedik ki környezetéből. Nyugati vége a Borzsa mai medrének a kialakításakor semmivé vált.
Anonymus Gesta Hungarorum (A magyarok cselekedetei) című művében Salanus (más formákban: Salán, Zalán) fejedelem váraként ír Borsováról, melyet honfoglaló őseink kemény harc árán foglaltak el. Anonymus azonban nem krónikát, hanem gestát írt, mely a középkori latin szóhasználatban regényt jelentett, szerzője regényes formában örökítette meg a honfoglalás eseményeit, és nehéz kihámozni, mi benne történelmi hitelességű adat, s mivel bővítette ki a történések sorát az író képzelete. Az 1960-as években végzett ásatások tanúsága szerint már a VIII – IX. században is állt itt egy földvár. Legkorábbi ismert említései 1200 körül írt oklevelekben maradtak fenn, Borsoa, illetve Borsua formában, neve a török eredetű régi magyar Bors személynévből eredhet. Az I. (Szent) István által alapított első magyar vármegyék egyikének, Borsovának, illetve a borsovai esperességnek volt a központja, és a munkácsi várral együtt védte a Vereckei – hágóról levezető országutat. A közigazgatási egység területe nagyjából megegyezett az 1241–1242-es tatárjárás után megszervezett Bereg vármegyéével, déli része azonban Kisvárdáig nyúlt, ezt a területet Batu kán hordáinak visszavonulása után, a megyék átszervezésekor Szabolcshoz csatolták. A földvár belsejében állt az ispán kőháza, valamint az ugyancsak kőből emelt esperesi templom. 1085-ben Kutesk kun vezér serege feldúlta az erősség környékét, az erődítményt viszont nem vette be. Batu kán mongoljai és tatárai azonban 1241-ben elfoglalták, és jórészt lerombolták. A romossá lett esperesi templom, valamint a szintén omladékká vált ispáni ház köveit Mezővári házaiba építették be. A várat nem építették újjá, egy 1264-ből fennmaradt okirat már nem erősségként, hanem csak birtokként tesz említést Borsováról.
Ungvár földvárának legkorábbi fennmaradt említése az 1200 táján íródott Gesta Hungarorumban olvasható. Anonymus Laborcz szláv fejedelem erősségeként ír róla, melyet – szerinte – még az Álmos által vezetett ősmagyar hadak foglalták el, s itt választották fejedelemmé Álmos fiát, Árpádot. Valószínűbb azonban, hogy Álmos át sem kelt a Kárpátokon, a honfoglalók főserege Árpád vezérlete alatt jött át a Vereckei – hágón. A vélemények megoszlanak abban a kérdésben, hogy már a honfoglalás előtt is állt-e itt szláv erősség, vagy eleink építették az Uzsoki – hágóról alákanyargó útvonal védelmére. Az viszont bizonyos, hogy az Ung mentén, de a mai Ungvár várostól nyugatra emelkedett. Az István király által alapított első várispánságok egyike volt, és 18 település tartozott hozzá. A XI. század végén betörő Kapolcs kun vezér serege elpusztította a vár környékét, nem boldogult viszont az őrség által keményen védett erősséggel, melyet csak Batu kán hadai tudtak elfoglalni. Az utolsó ostrom során a vár teljesen elpusztult, a második ungvári várat az 1241-1242-es tatárjárás után az Ungvárral mára összeolvadt Gerény község területén építették fel.
Beregdéda határában, egy mocsár szigetén állt egykor a Tóvárnak nevezett, háromszög alaprajzú dédai földvár, melyről elsőként egy 1274-es keltezésű oklevélben olvashatunk, de minden bizonnyal már a honfoglalás után felépítették a kicsiny, ám a határvédelemben mégis fontos szerepet játszó erősséget, az ingovány által körülvett szigeten pedig már a neolitikum (újkőkorszak vagy csiszolt kőkorszak) idején is emberi település létezett. Az 1940-es évek elején végzett ásatások során feltárták a három vizesárokkal övezett sáncrendszer, illetve egy töltés maradványait, s a lápon át az erősséghez vezető keskeny, pallószerű híd néhány tölgyfacölöpje is fennmaradt. Az erődítmény az 1700-as években nyerte el végső alakját, amikor több, téglából, illetve kőből emelt épület falait húzták fel a földvár belsejében, a Rákóczi-szabadságharc idején kuruc helyőrség védte az erődítményt, az 1711-es nagymajtényi fegyverletétel után azonban betyárok fészke lett, míg csak – ugyancsak a XVIII. században – a hatóságok fel nem számolták a zsiványtanyát. A várat sorsára hagyták, mely rommá lett, ám még a község 1785-ből származó régi pecsétjén látható egykori falusi címer is egy három lőréssel ellátott várfalat ábrázol.
Visk földvárát 1281 és 1298 között emelték a máramarosi településtől keletre magasodó Várhegyen, a kezdetben a Tisza bal partján húzódó Só-út védelmére. Ám a Tisza gyakori mederváltoztatásai miatt az útvonal már a XIV. században áttevődött a folyó jobb partjára, s ennek folytán, illetve azt követően, hogy az 1300-as években felépítették a kőből emelt huszti várat, a viski erősség elvesztette stratégiai jelentőségét, s átadták az enyészetnek. Mára szinte semmi sem maradt belőle.
A földvárak szerepét pedig még a középkorban átvették a kőből épült erősségek.
Újfalussy Géza