Csempészalagút: hová tűntek az igazi bűnösök?

A napokban ismét a hírhedt ungvári csempészalagútról írt a tekintélyes Dzerkalo Tizsnya kijevi hetilap annak kapcsán, hogy az ügyben folyó bírósági perben befejeződött a bizonyítási eljárás, hamarosan sor kerülhet az ítélethozatalra. Volodimir Martint, a „Metró” Európába című cikk szerzőjét nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy a valódi bűnösök egyelőre megúszták a felelősségre vonást.

Mint ismeretes, a Szlovákiát Ukrajnával „összekötő” illegális alagutat a szlovák hatóságok tavaly júliusban fedezték fel a „saját oldalukon”, a határhoz közeli Alsó- és Felsőnémeti közötti ipari területen, ahol egy cég telepén álló raktárépület, vécéutánzat alól nyílt a bejárata. A 700 méter hosszú alagútból 480 méter a szlovák oldalra esik. A járat belülről cső formájú, korszerű anyagokkal kiépített, átmérője 90 centiméter körüli, legnagyobb földalatti mélysége hat méter. Egy ember maga is át tud kúszni ezen az alagúton, de az árut elektromos meghajtású szerelvény szállította – olyasféle, mint a bányákban.
Az ukrán oldalon sokáig „nem találták” a lejáratot, s csak a szlovák fél noszogatására bukkantak rá végül az alagútra Ungvár egyik külvárosi elit negyedében, a Zaporozsszka utcán, ahol jobbára az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egykori és jelenlegi munkatársai élnek. A tiltott árut innen, a föld alatti garázsból indították útjára Szlovákia felé; egy olyan épületből, melyhez a telket eredetileg az SZBU megyei főosztálya egyik saját munkatársának utalta ki. Az ukrán „végállomáson” a cigaretta mellett a hatóságok kokaint is találtak, valamint illegális bevándorlók útlevelei kerültek elő, ami jól szemlélteti, hogy milyen „sokrétű” lehetett a csempészútvonal felhasználása.
Volodimir Martin írásában egyebek mellett rámutat: a szakértők szerint a járatot ugyan szlovák részről kezdhették el vájni 2008 táján, de senkinek sincsenek kétségei afelől, hogy az egészet ukránok „találták ki”. Még tavaly augusztusban őrizetbe is vettek két személyt az ügyel kapcsolatban, utóbb azonban kiengedték őket, most szabadlábon védekezhetnek. A gyanúsítottak – később vádlottak – a 37, illetve 46 éves Mihajlo és Vaszil M. vállalkozók, ungvári járási lakosok. Ők annak az időközben elhunyt nőszemélynek a rokonai, aki névlegesen a tulajdonosa volt a teleknek, melyen az alagutat leplező ungvári ház épült. A két férfi kezdettől tagadta, hogy köze lenne az alagúthoz, elmondásuk szerint csak azért látogatták rendszeresen a házat, mert ők etették a területet őrző kutyákat, illetve gondozták a kertet.
A csempészalagút ügyét egyébként páratlanul rövid idő alatt kivizsgálták az illetékesek, s átadták a bíróságnak. Mihajlót és Vaszilt önkényes földfoglalással és építkezéssel, illetékköteles áruk törvénytelen, értékesítés céljából történő szállításával, kábítószer-kereskedelemmel és személyeknek az államhatáron való illegális, csoportosan és előre megfontolt szándékkal elkövetett átjuttatásával vádolták meg. A vádak komolyak, egyedül a kábítószerrel való kereskedésért 8-10 év börtönre számíthatnak. Az alagútásást csak azért nem rótták fel nekik, mert az ukrán büntetőtörvénykönyv nem ismer ilyen tényállást – teszi hozzá a szerző.
Az ügy bírósági tárgyalása még tavaly novemberben kezdődött. A tárgyalás nyílt, ám sem a nyomozást lefolytató SZBU, sem az ügyészség, sem a vádlottak, illetve ügyvédeik nem hajlandók kommentálni az eseményeket az ítélet megszületése előtt – tudjuk meg Volodimir Martin írásából.
„Az alagútaffér fő kérdése, miként vájhattak ki és működtethettek a rendvédelmi szervek orra előtt egy ilyen létesítményt? – mutat rá a szerző. – Közvetlenül a határ mellett, alig 200 méternyire a Zaporozsszka utcai háztól áll az ukrán határőrök megfigyelőtornya, ahonnan egyaránt jól látható a városszéli ház és a szlovákiai alsónémeti cég. Lehetetlen volt nem felfigyelni arra, hogy mindkét létesítményből hatalmas mennyiségű földet szállítanak el (majd száz teherautónyiról volt szó), illetve, hogy ott speciális berendezés üzemel. Ahogyan lehetetlen volt nem észrevenni a Zaporozsszkajára rendszeresen érkező mikrobuszokat a cigarettával (vagy az illegális bevándorlókkal). Komolytalanok a határőrök magyarázatai, miszerint nem áll módjukban ellenőrizni egy magánépítkezést, s ezért semmit sem tudtak. Hiszen a határőrszolgálatnak van egy speciális felderítő egysége, amelynek a feladatai közé tartozik az illegális bevándorlók és a csempészáru szállítási útvonalaira, raktározási helyeire, az ebben érintett személyekre stb. vonatkozó információk gyűjtése a határ menti településeken, sőt nemcsak Ukrajnában de a szomszédos országokban is. Ugyancsak sok a kérdés az SZBU-hoz és a Belügyminisztériumhoz, akik elnézték ezt a jelentős áru- és embercsempészési csatornát a határ közvetlen közelében. Valójában senki nem hisz abban, hogy a rendvédelmi szervek semmit sem tudtak erről. Egy hasonlóan jelentős létesítmény csak a rendvédelmi szervek fedezetével és tudtával épülhetett meg és működhetett. Éppen ezért a vádlott vállalkozótestvérek csupán közbülső, a legalsóbbak közül való láncszemei ennek az afférnak. Az alagutat közvetlenül építő szakemberek „azonosítatlan személyekként” szerepelnek az ügyben, az ihletőiről és fő haszonélvezőiről pedig szó sem esik.”
Befejezendő a szerző gondolatmenetét: ha a vizsgálat és a per nem éri el az igazi bűnösöket, akkor azt sem várhatjuk, hogy megbüntessék őket…