Kopogtató: áldozathibáztatás
Aki erőszakot élt túl, az tudja, hogy azt a napot nem lehet elfelejteni. Aki erőszakot élt túl, az fejben élete végéig ott ragadt, abban a helyiségben, ahol megalázták, abban a percben, amikor elvágták az addigi életétől. Aki erőszakot élt túl, többé nem lesz olyan, mint azelőtt.
Még 2021-ben csoportos erőszakot követtek el egy akkor 14 éves lányon Felsővereckén. Eltelt lassan három év, és az igazságszolgáltatás mintha nem akarna igazságot szolgáltatni.
Egy látszólag soha véget nem érő folyamat
Az ügy 2022 óta hónapról-hónapra tolódik. Idén október elején azt kérték az erőszaktevők védői, hogy ejtsék az ügyet, mivel a sértett nem jelenik meg a tárgyalásokon.
Szóval a vádlottak ügyvédjei szerint a megerőszakolt lány hibás, mert nem megy el a tárgyalásokra, és nem akar szó szerint újra és újra szembenézni démonjaival.
Vajon naponta hányszor játszódik le ez a történet a világban? Mert minek fújja fel az ügyet az áldozat, úgyis régen történt, tegye túl magát rajta. Az a fiatal lány valószínűleg minden nap úgy néz tükörbe, hogy látja magán a stigmát. És úgy látszik, ezt a bélyeget az igazságszolgáltatás se nagyon akarja lemosni róla.
„Mi volt rajtad?”
A kérdés, ami minden erőszakos bűncselekmény esetén felmerül, és amiről beszélni kell. Bár ne kellene! Azoknak, akik 2024-ben még mindig azt hiszik, hogy „a ruhával hívja fel magára a figyelmet” az áldozat, ajánlom a „Mit viseltél” nevű kiállítást, amely online is elérhető. Az idei kollekcióban 11 szett és a hozzájuk tartozó történet tekinthető meg, köztük kisgyermekeké is. Az online tárlat ide kattintva érhető el.
Az erőszakra nincs mentség
Nincs olyan, hogy kiprovokált erőszak, ezt szeretném mindenkiben tudatosítani. Nincs olyan, hogy kellette magát, és ne csodálkozzon. Vannak viszont mentálisan beteg, önkontroll nélküli emberek, akik azt hiszik, a másik csak használati tárgy, amivel bármit megtehetnek.
És a rendszer gyakorlatilag ezeknek a pszichopatáknak a malmára hatja a vizet azzal, hogy igazságszolgáltatás helyett időpontokat tologatnak. Minden halasztás egy felmentés, újabb időnyerés azoknak a bűnözőknek, akiknek rács mögött a helyük. Minden halasztás újabb késszúrás az áldozatba, és azt sugallja, hogy nem ér a rendszer szemében sem semmit, és vele bármit megtehetnek.
Ne áltassa senki magát azzal, hogy ez csak itt, nálunk történhet meg. Sajnos 2024-ben, a metamodern Európában – nem az ún. sötét középkorban vagy az arab világban! – még mindig ott tartunk, hogy ha erőszak történik, sokszor következmény nélkül marad.
És még nem beszéltünk arról, hogy az áldozatnak nyújtsunk kellő egészségügyi és mentális segítséget, valamint kövessük figyelemmel az életét, és tereljük egy normális életvitel felé. Mert egy ekkora törés után nem ritka, hogy kisiklik az áldozat élete.
„Van egy álmom…”
Szeretnék egy olyan világban élni, ahol az áldozatok segítséget mernek kérni, és szakszerű, valóban hasznos segítséget kapnak. Szeretnék hinni egy olyan társadalomban, ami nem fordul el, ha azt látja, hogy valaki bajba kerül.
Szeretnék tenni azért, hogy ha egy kicsit is, de tudjam abba az irányba fordítani az emberiséget, hogy a tegnapi énjéhez képest jobb akarjon lenni ma. Túl nagy álom lenne? Lehet. De nem felejtem el, hogy Martin Luther Kingnek is volt egy álma, és láthatjuk, hogy nem csak álom maradt. Remélem, egy nap elérjük, hogy ujjal mutogatás helyett segítő kezet nyújtunk.
A felsővereckei esetet a bíróság nem zárta le. Az viszont jelenleg is talány, hogy mikor és mi lesz ennek a történetnek a kifutása.
Szabó Kata