Telefon mögül tiltjuk a telefont gyermekeinknek?

A hirado.hu újonnan induló Lelki percek című, vasárnap délelőttönként jelentkező sorozatában Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkész a képernyőfüggőségről gondolkodott. A Vértesaljai Református Egyházmegye esperese arról beszélt, hogy teljesen hatástalan, ha mi felnőttek a telefonjaink mögül próbáljuk tiltani a telefont a gyermekeinknek, és Mahatma Gandhi tanulságos történetét idézve emlékeztetett, hogy tanítani csak az tud, aki hiteles!

„Apa, ha nem a saját szememmel látom, el se hiszem!” – mesélte egyszer a fiam. A menzán ült egy srác, ebédelni készült, egyik kezében a telefonja volt, pörgette a tartalmakat vég nélkül, a másik kezében pedig a villa, és evett. Pontosabban evett volna, de fel sem tűnt neki, hogy a villa üres. Kétszer vagy háromszor berakta úgy a szájába a villát, hogy nem volt rajta étel. Aztán egyszer, minthogyha csak úgy megrázkódott volna, elmosolyodott, jót mulatott önmagán, majd végre bevett egy falat ételt a szájába.

Igen, hogyha kívülről halljuk ezt a történetet, akkor számunkra is mulatságos lehet, de hogyha belegondolunk, úgy igazán mélyen, akkor lehet, hogy mégsem annyira mulatságos.

A kutatók, a szakemberek nevet is adtak ennek a jelenségnek, azt mondják, hogy megszűnik a testérzékelés. A képernyő beszippantja az embert, a végtelen tartalmak odaszögezik a képernyő elé, a chatprogrammal elküldött üzenetekre rögtön megjelenik a három kis pötty egymás után: el ne szaladj, le ne tegyél, várjál, mindjárt a másik válaszolni fog, és megszűnik a külvilág. De nemcsak a külvilág, hanem a testérzékelés is.

Valószínű ennél a srácnál ez még nem volt annyira komoly, hiszen előbb-utóbb észrevette, hogy üres a villa.

Sajnos ma már vannak igazi áldozatai a függőségnek, a képernyőfüggőségnek. Olyan emberek, akik hosszú órákon vagy akár napokon keresztül le sem tudnak jönni a képernyőről, és észre sem veszik, hogy a szemük kiszáradt, hogy hosszú órák vagy akár napok óta nem ittak egy kortyot sem, meg sem mozdultak, nem ettek semmit, és ott csuklanak össze a képernyő előtt.

„Jaj, ezek a mai fiatalok!” – kiálthatnánk most föl. „Mi lesz így velünk! Ezek a mai fiatalok!”. De én azt mondom, hogy ne tegyük ezt, hanem egy kicsit gondolkodjunk el azon, hogy vajon kik adták a kezükbe ezeknek a fiataloknak a készülékeket?

Igen, mi felnőttek. Odaadtuk a kezükbe, de nem tanítottuk meg őket letenni azt!

Tudom, sokaknak ez már talán lerágott gumicsont, de a kérdés nagyon komoly és súlyos. Ma már nem egy, és nem két olyan ország van, amelynek addiktológiai ellátórendszere nem bírja a folyamatosan érkező képernyőfüggőségben szenvedő emberek kezelését, és közülük nagyon sok a gyermek.

Mahatma Gandhihoz egyszer egy édesanya elvitte a gyermekét, és megkérte Gandhit, hogy mondja meg a gyermekének, hogy ne egyen cukrot. Gandhi egy ideig gondolkozott, majd így válaszolt neki: „Hozd vissza a gyermekedet két hét múlva”. Az asszony csodálkozott, de így tett. Amikor újra ott voltak, Gandhi mélyen a fiú szemébe nézett és ezt mondta neki: „Ne egyél cukrot!” Az édesanya nagyon hálás volt, megköszönte, de azért csak nem bírta ki, megkérdezte, mondd Gandhi, hát ezt miért nem tudtad elmondani két héttel ezelőtt? Azért válaszolta: „Mert két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot”.

Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz. És ezen el kellene gondolkozni nekünk, felnőtteknek, hogy

vajon azért nem hiteles a mi szavunk, mert lehet, hogy mi is függőségek rabjai vagyunk? Lehet, hogy telefon mögül próbáljuk tiltani a telefont gyermekeinknek? Ez így esélytelen és hatástalan.

Az Úr Jézus utolsó földi szavaiban, amit nyugodtan nevezhetünk az ő végrendeletének is, azt mondta: „Tegyetek tanítvánnyá minden népet, tanítva őket.”

Tanítani csak az tud, aki hiteles. Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz.

Hajdú Szabolcs Koppány jegyzete

Forrás: hirado.hu