Az új parancsolat

„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.” (Mt 25,34–36)

Biztos vagyok benne, hogy te, aki most olvasod ezeket a sorokat, találkoztál már rászoruló emberrel az életed során. Sőt, az is lehet, hogy nap mint nap szembesülsz hasonló helyzetekkel. Mivel Isten társas lénynek teremtett bennünket, ezért nem közömbös számunkra a felebarátunk állapota. Az idő múlásával egyre inkább távolodunk az igazi értékektől: istenfélelem, család, közösség. A világ harsogja felénk az önmegvalósítás és a karrier fontosságát, azokat a jól hangzó mondatokat, amik valójában nem szólnak másról, mint az önző énközpontúságról. De az önmagunk, az érdekeink túlságos előtérbe helyezése sokszor nem jár megnyugvással, és legbelül mindannyian érezzük, hogy valami nincs rendben. Mindegyikünkben ott mocorog valami megfoghatatlan indíttatás a jóra, és ez nem véletlen:

„Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az ÚR –: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” (Jer 31,33)

De olyan sokan visszaéltek már a jóságommal, nem akarom, hogy kihasználjanak –  fogalmazódik meg bennünk a gondolat. Nos valóban, nem könnyű megkülönböztetni, hogy kinek van szüksége segítségre és ki az, aki csak visszaél a helyzettel. Talán sok esetben nem is a mi tisztünk ezt eldönteni. Ha mindig csak olyan embereken segítünk, akik viszonozzák vagy meghálálják, akkor ez miben is különbözik egy haszonelvű, üzleti célú cselekedettől?

A kegyelem annyi, amennyit megélsz belőle.

Mint a helyi gyülekezet diakóniai csapatának egyik tagja, gyakran volt lehetőségem meglátogatni szükségben élőket és özvegyeket, voltam árvaházakban, fogtam már daganatos beteg kezét, és volt idő, amikor én magam szorultam segítségre. El kell, hogy mondjam: amit megtapasztaltam, az minden várakozást felülmúlt. Korábban azt gondoltam, hogy csak a szükségben lévők szorulnak segítségre, de rájöttem, hogy én legalább annyit – ha nem többet – kaptam egy-egy látogatás vagy épp egy-egy segítségnyújtás során. Van alapja a közmondásnak: „Jobb adni, mint kapni.”.

Kedves olvasó, ha gyakran úgy érzed, hogy elégedetlen vagy, esetleg depresszió közeli állapot környékez, akkor fogadj el egy jó tanácsot: kezdj el másokon segíteni. Ha van lehetőséged látogass meg betegségben szenvedőket, vedd észre, hogy vannak nálad sokkal rosszabb helyzetben lévő emberek, szánj időt egy közeli (vagy távoli) rokonodra, barátodra! Hagyj fel az önmagad sajnálatával, és kezdj el szeretni!

„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,34–35)

Biró Benjámin

Forrás: teso.blog