Kettős állampolgárság: miért nem szabad, ami nem tilos?

Egy újabb televíziós összeállítás a kettős állampolgárságról. Úgy tűnik, ezzel a témával manapság bármilyen műsort, újságot el lehet adni Ukrajnában. Tényekre nincs szükség, elég a fényesre koptatott sablonokat ismételgetni.

„Kétarcú ukránok. Hány polgártársunk rendelkezik párhuzamosan egy másik ország útlevelével? Egyszerűen nem létezik pontos válasz. De a Románia és Magyarország külpolitikáját figyelmesen tanulmányozó szakemberek úgy hiszik, ezek az országok annyira aktívan látják el a maguk állampolgárságával Ukrajna lakóit, hogy a hivatalos Kijevnek jó volna elkezdeni komolyan aggódni. Egy szép napon kiderülhet: szinte nem maradt az útlevelét tekintve több ukrán Kárpátalja területén. Ők most Budapest és Bukarest alattvalói, ennek valamennyi következményével együtt” – indítja a témával foglalkozó, Kárpátalján forgatott összeállítását a Podrobici, az Inter tévécsatorna hírműsora. A riport írott változatát a zakarpattya.net.ua portál is közölte.

Ó, mennyire jellemző Ukrajnára ez a hozzáállás! Amíg egy kérdés, egy jelenség nem válik húsba vágóvá, illetve nem szemeli ki magának azt a politika, addig senkit sem érdekel, hogy mi történik, például él-e, hal-e az állampolgár. Ha azután a szerencsétlen, túlélésre kárhoztatott polgár kínjában valamilyen lépésre szánja el magát, például újabb állampolgárság után néz, az állam, a hatalmasok a politikusaikkal, hivatalnokaikkal, sajtójukkal mindjárt az útjába állnak. A tényeket természetesen nem ismerik, nem tudják például, valójában hányan tehettek szert mostanáig kettős állampolgárságra – ugyan honnan is tudhatnák, hiszen, mint oly sok egyébbel, ezzel sem törődtek a közelmúltig –, de most, hogy szükség lett rá, mindjárt került néhány „szakember”, aki hajlandó megesküdni rá, hogy az ország szomszédjainak máson se jár az esze, mint hogy megrövidítsék Ukrajnát.

Tudjuk, hogy a világon számos konfliktus keseríti meg az emberek életét, de aligha akad sok Ukrajnához hasonlatos ország, ahol az embernek a sajtót figyelve néha az a benyomása, mintha kizárólag ellenségekkel lenne körülvéve. Keletről az oroszok akarják bekebelezni egyesek szerint az országot, nyugaton állítólag Magyarországnak fáj a foga – a nacionalisták megfogalmazása szerint – „az ősi szláv földekre”, délnyugatról a románok mesterkednek a területszerzésen, de még északnyugaton is gyanakvással tekintenek a lengyelekre, hátha bejelentik az igényüket Galíciára és/vagy Volhíniára. Ezt a totális gyanakvást nemcsak a kétoldalú kapcsolatok sínylik meg, hanem a polgárok is, akik így vagy úgy kötődnek a szomszédos országokhoz, nemzetekhez.

„Míg az egyszerű ukránok és a hivatalnokok igyekeznek utat törni Európába, sok polgárunk már rég ott van. Kárpátalja lakóinak többsége magyar és román útlevelet kapott. Az emberek új okmányokkal igyekeznek kiutazni külföldre, de nem mindenki tud átjutni az ellenőrzésen” – mondja a tudósító, aki idézi a csapi határőr-parancsnokság egyik illetékesét, miszerint az elmúlt félévben körülbelül harminc ukrán állampolgárt lepleztek le, aki más ország útlevelével próbálta meg elhagyni Ukrajnát. A határőröknek ezekben az esetekben érthetően nincs nehéz dolguk, tudhatjuk meg, hiszen az ilyen külföldi útlevelekben nincs ukrán beléptető pecsét, adataik nem szerepelnek a nyilvántartásban. A „tapasztalatlanokról” rövid „elbeszélgetés” után kiderül, hogy ukrán állampolgárok.

Ne csodálkozzék, aki esetleg úgy érzi, hogy a fentebbi néhány mondat több pontatlanságot és csúsztatást is tartalmaz, hiszen pontosan ez a helyzet. Mindenekelőtt természetesen nem igaz, hogy Kárpátalja lakóinak többsége magyar vagy román állampolgárságot szerzett volna. Ez a kis csúsztatás viszont bizonyára jó hatással volt a nézettségi mutatókra. Ami pedig a határon feltartóztatott kettős állampolgárokra vonatkozó részt illeti, attól bizonyára minden kárpátaljai a hasát fogta. A riportból úgy tűnhet, hogy a derék ukrán határőrök igen hősiesen és éberen küzdenek a rengeteg határsértővel. Azonban tegyük fel a kérdést: ha valóban igaz, hogy annyian lettek kettős állampolgárokká, mint a riport állítja, akkor miért csak ilyen keveset fogtak el közülük eddig? Hiszen mindannyian tudjuk, hogy egyre többen lépik át a határt magyar útlevéllel. Gondoljunk csak a cigarettát és benzint csempészőkre, a napszámba a határon túlra járókra, a nyugdíjukért, bevásárolni, üdülni Magyarországra utazókra stb. Nyilván azért nem hangzott el erről egy szó sem az összeállításban, mert akkor kiderült volna, hogy a határőröknek jelen helyzet szerint nincs jogi eszközük – és nyilván felsőbb utasításuk se – a kettős állampolgárok kiszűrésére. Így marad számukra annak a néhány szegény tudatlannak a vegzálása, akit nem világosított fel a környezetük arról, hogy nem tanácsos vadonatúj magyar útlevelüket az ukrán határőrnek felmutatni.

Pedig a műsornak nyilatkozó határőr tisztviselő szavaiból ítélve meg volna bennük a szándék, hogy keményebben lépjenek fel. „De sem őrizetbe nem vehetik az EU-tagországok újdonsült polgárait, se más országok útleveleit el nem kobozhatják tőlük. Jegyzőkönyvet vesznek fel a határsértésről és továbbítják az iratokat a bíróságra. A legnagyobb bírság 1700 hrivnya. Kész” – mondja szinte panaszosan a tudósító, akinek talán rosszul esik, hogy a törvény nem lép fel szigorúbban a kettős állampolgárokkal szemben. És ez a hozzáállás megint csak annyira ukrán! Itt senki se éri be kevesebbel, mint hogy elutasítsa, semmibe vegye a jogszabályokat, ha azok nem felelnek meg neki, s mindjárt a saját szája íze szerint alakítsa a törvényeket, amint megteheti. Eközben láthatóan fel sem merül benne, hogy másoknak, a társadalom egy ugyancsak tekintélyes részének ezzel esetleg kellemetlenséget, kárt okoz. Ukrajnában nem szoktak konszenzusra törekedni, itt igyekeznek megsemmisíteni az ellenséget, a másként gondolkozót.

Pedig a riporter maga is érzi-tudja, hogy a kettős állampolgárság iránti tömeges igény Ukrajnában nem véletlen, s nem kizárólag etnikai gyökerű, esetleg kívülről gerjesztett jelenség. Az általa megszólaltatott kárpátaljai magyarok rámutatnak: a szomszédos ország többet törődik velük, mint a sajátjuk, magyar útlevéllel rendelkezni számos előnnyel jár. Így az sem véletlen, hogy nem magyarok is nagy számban igénylik a második állampolgárságot. Nem csoda, hogy – amint Tóth István beregszászi magyar főkonzulra való hivatkozással elhangzik – 2011. január 1. óta már 50.658 ukrán állampolgár igényelt magyar állampolgárságot.

A riporter a továbbiakban azt kezdi feszegetni, hogy „minden ellenőrző szerv tud róla, hogy sok kárpátaljai rendelkezik a tiltott kettős állampolgársággal”. A műsor idézi többek között Viktor Ljubenkót, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kárpátaljai megyei főosztálya vezetőjének első helyettesét, aki azt mondja: „Semmiféle jogalapunk nincs arra, hogy küzdjünk ezzel”.

És itt újra álljunk meg egy pillanatra! Ha a titkosszolgálatnak nincs jogalapja arra, hogy fellépjen a kettős állampolgárság ellen, az nem azt jelenti vajon, hogy a kettős állampolgárság valójában nem is tilos, legfeljebb a törvények nem ismerik el?

Jogállamban ez egyértelmű volna, Ukrajnában viszont – mint fentebb már utaltunk rá –szinte elfogadott kétségbe vonni a törvényeket. Ráadásul ne feledjük, hogy bármilyen politikai erő álljon is a szóban forgó riportot sugárzó tévécsatorna mögött, annak politikusai legalább egyszer bizonyosan voltak már hatalmon a legutóbbi évtized során, tehát lett volna alkalmuk és lehetőségük a saját szájuk íze szerint szabályozni a kettős állampolgárság kérdését, mégsem tették.

A riporter azonban nem feszegeti tovább a kérdést, inkább újabb zavaros fejtegetésbe bonyolódik: „Csak az elnöknek van joga megfosztani az ukrán állampolgárságtól. De az államnak ez nem kifizetődő”. Valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy egészen pontosan mit akart ezzel mondani a szerző. Miután azonban Ukrajnában az államot gyakorta keverik az aktuális hatalommal, feltételezhetően azt akarta sugallni, hogy a jelenlegi hatalomnak úgy jó ez a helyzet, ahogyan van, vélhetően azért, mert a pletykák szerint körükben is sok az ilyen-olyan kettős állampolgár.

Ha azonban így van, bizonyos, hogy legfeljebb az ország lakosságának egy némely hányada szorgalmazza, hogy valóban betiltsák és üldözzék a kettős állampolgárságot, míg egy másik részük inkább támogatja azt. A közvélemény-kutatásokból ugyanakkor tudjuk, hogy a megélhetésért, a létért küzdő többséget egyszerűen nem érdeklik a közügyek, így a kettős állampolgárság kérdése sem. Ebben az esetben viszont a kettős állampolgárság ellen hadakozók legfeljebb egy hangos kisebbséget képeznek.

Ez természetesen nem zavarja őket a hangulatkeltésben. Így a tárgyalt összeállításból sem hiányozhat a félelemkeltés, a fenyegetés. A riporter által megszólaltatott Viktor Taran szakértő szerint reális fenyegetést jelent, hogy az érintett megyékben élnek azzal a nemzetközi jog által biztosított lehetőséggel az emberek, hogy ha egy terület lakosságának 30 százaléka külföldi állampolgár, kezdeményezhetik referendum kiírását az Ukrajna kötelekéből való kilépésről és Magyarországhoz vagy Romániához való csatlakozásról.

„A kárpátaljaiak arról biztosítanak, hogy egyelőre nem áll szándékukban elhagyni a szülőföldjüket, de szeretnének jobban élni” – zárul a riport. A szerzőnek ugyanakkor nincs véleménye arról, hogy kinek volna a feladata gondoskodni a polgárokról, akik a saját elitjük teljesítményéről többek között azzal mondanak véleményt, hogy más országok állampolgársága után néznek.

A magunk részéről ehhez csak annyit tehetünk hozzá, hogy az életminőség javításának irányában tett első lépésként fel lehetne hagyni a kettős állampolgársággal szembeni alaptalan hangulatkeltéssel, mielőtt még boszorkányüldözéssé fajulna a dolog. Sokat segítene Ukrajna saját polgárai általi kedvezőbb megítélésében, ha elhihetnék, hogy jogállamban élnek. Egyébként is: nem megoldás cserbenhagyással, árulással vádolni a süllyedő hajót elhagyókat ahelyett, hogy elkezdenék befoldozni a lyukakat.