Marschalkó Lia: Kinok…

Nem paloták kinja az enyém, ezüst ereszek könnye és
Kerti porond homokján futások lassu meghalása;
Hiába-hajsza se fényezett öröm elé; vagy antik
Bachanáliák keresésén felbukó fájdalom,
Méreg se ittas és virágja bontott ajkak lángivén;
És őszi köhécselés se szüretlen, durva hörgése mentén
Elkábitott toroknak; s nem őzbokáknak
Balga koszoruja bomlása körül a vérnek...

Nem! a kin töretlen, szörnyü glóriája én felém
A mély szegénység szitáiból pergett szivemig
S lett imátlan és keserves arcu lényem...
A mély szegénység kinja lett enyém, mert édes lelkek
Irgalmát keresve megleltem itt a nyüvek italát,
S asszonyok életét jaj, seholse leltem, bárha
Csusztam keresztekig és hulltam pokolba, át e büszke
Kor napfoltjain és vérfü rétjein, - ékül feszitve kincsnek
És nyomornak egy ifju lélek Istenig vonagló szüz fohászát!

Forrás: Nyugat 1924/20

Nyitókép: Pixabay