Ezékiás karácsonya és a mi karácsonyunk

Az egykori ószövetségi, júdai Ezékiás királyról írja ezt a Biblia: „Vele volt az Úr…” (2Kir 18,7) A Biblia egyik legtöbbet hangsúlyozott biztatása ez. Márpedig, ha a világot teremtő, megtartó, újjáteremtő és végül minden halálos rosszból megváltó Isten velünk van, akkor minden jó a miénk, és ez a minden jó hamarosan láthatóvá is lesz rajtunk. Az első karácsonyon, Jézus Krisztus születésekor ez az örömhír hangzott fel: „Velünk az Isten!” Az Atya ezzel beteljesítette ígéretét, és Jézus Krisztusban a haldokló embervilágot magához ölelte örökkévaló szeretetével: „Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1,23) Jézus születését feltűnően ragyogó csillag jelezte a sötétségben (Mt 2,9). Aki előtt felragyogott a karácsonyi örömüzenet, az az ember bizonyossággal tudja, hogy az élet és öröm Istene mindenkor vele van, még a halálon túl is, hiszen a karácsonykor született Jézus Krisztus érte is feltámadt a halálból. Ezért a karácsonyi ember mindig odaáll a másik ember mellé! Ha Isten velünk és értünk van, akkor mi, emberek sem élhetünk egymás ellenében. Az irgalom kultúrájára van szükség. Isten velünk van, mi pedig egymással, egymásért vagyunk.

Velünk az Isten, Jézus Krisztusban − és az Atya az ő egyszülött Fia tökéletességén keresztül tekint ránk, megigazító és megszentelő kegyelemmel. Ezért Ezékiás királyra sok száz évvel az uralkodása után így tekint vissza a bibliai szentíró: „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr…” (2Kir 18,3) Ennél szebb értékelés, bizonyítvány alig valakiről állítható ki, akár egy naptári esztendő vége felé közeledve, akár egy emberi élet elmúltával: azt tette az illető, amit helyesnek lát az Úr. Bizony, ami Istennek kedves, ami szerinte helyes, az lesz az emberek számára is az áldott és boldog élet forrása. Ezékiás valóban igyekezett az Úr útján járni, a rábízott népet odaadó felelősséggel és hittel vezetni. Ennek ellenére sok-sok tévesztés és nyomorúság terhelte Ezékiás király küzdelmeit is. Mégis! Isten úgy értékelte Ezékiás király egész életét, csakúgy, mint Dávid királyét, hogy mindketten azt tették, amit jónak tart az Úr. Ez pedig kegyelmi értékelés, amely elfedezi a hibákat és a bűnöket. Isten így tekint ránk most, a karácsonyi ünnepekben, az esztendő végi elszámoltatáskor; és így tekint majd ránk az élet végi számadáskor is: azt tettük, amit ő helyesnek lát. Ez a karácsony evangéliuma! Ugyanakkor ez a minket megelőző isteni kegyelem valóban arra indít bennünket, hogy egyre inkább azt igyekezzünk tenni – a Lélek által –, amit az Úr helyesnek lát, vagyis ami élteti és felemeli a másik embert.

A legboldogítóbb karácsonyi és újévi program ez: nézzünk fel az Úrra, bízzunk az Úrban − miként Ezékiás is egyre inkább ezt tette (2Kir 18,5) −, cselekedjünk az Úr szeretete szerint, hiszen nála készen vár minket a legtökéletesebb „stratégia”! Apám kisgyerekként mindig fogta a kezem, amikor a megyeszékhelyre, Veszprémbe beutaztunk valamiért. Én ugyanis, meglátva az érdekes kirakatokat, már futottam volna át a forgalmas úton, ha megtetszett valami… Ilyenkor elengedtem apám kezét, de ő nem engedte el az enyémet, hanem erősen szorította a csuklómat: így óvott a bajtól. Isten óvó, megtartó szeretete akkor sem engedi el a kezünket, ha mi elengednénk az övét. Soha ne felejtsük el, hogy az Úrba vetett hitünk mindig az Isten ajándéka! Mi azért ragaszkodhatunk az Úrhoz, mert ő örökkévaló és mindent megelőző szeretettel ragaszkodik hozzánk, így soha nem mond le rólunk. Aki ekként bízhat az Úrban, az boldog és bővelkedő ember mindenkor. Távlatos nyitány ez a bizonyosság a karácsonyi ünnepekre, majd a naptári új esztendőre, valamint földi életünk hátralévő szakaszára tekintve. Jól, szépen, helyesen csak a hitével lát az ember, örök távlatokban.

Áldott karácsonyt! Isten rajtunk megmozduló irgalmában gazdag új esztendőt!

Steinbach József,
a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke

Forrás: reformatus.hu

Nyitókép: PxHere