Fodor Géza: Amikor a Fekete Hold kilép a Bakból
Amikor a Fekete Hold kilép a Bakból
Óvakodj te a Mindentlátó Vaktól
Kinek szemgödreibe más égtájak
Vijjogó, vad vércséi szálltak
S elevenen lángzó szalamandrák
Sötétlő tüzek árnyékait ajzzák
Ott légörvényből csavart, tengeri kürt rivall
S a vihar koronás démonaival
Tobzódik az ádáz, sátáni szólam
Veres kígyókkal tek ert szókban
És sivár kőkutak kávaszélén
Forró szél zúgat az éjszaka mélyén
Hol elsötétült ösvények ostora éget
Üvegsikolyos hültvillám-törések
Skarlátolnak még a keselyűk torkán
S mint száraz, nagy sivatagorkán
Óceánként zúdul mennydörögve
Hogy elnyelhessen mindent mindörökre
S ahogy Ázsia átkos tornádói bőgnek
Egyszerre minden idegen lesz tőled
Mint a csont üregén iramló higany
Kínok kékes fém-éle villan
S átcsap negatív entrópiákba
Egy tűzmadár szaggatott szárnyalása
Akkor – már a Fekete Bak vágtat a Holdból
Nyakában súlyos, vonagló kolomp szól
Szájából lángok tört nyelvei vernek
S ott lovagol hátán a Gyermek
Jelenésként, valószerűtlenül
Fekete nap süt bordáin keresztül
Forrás: Angyalok kezéből kihulló tájon