Sötétségből világosságra

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: „Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg. Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

 

Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon sötétségben. (Jn 12,46)

Négyéves voltam akkortájt, de még mindig nagyon élénken emlékszem. Családommal a nagyhéten ellátogattunk több száz emberrel együtt a Szentföld nyugati partján található zarándokhelyre, Ráhel sírjához. (1Móz 35,19-20) Sötétség kezdett körbefogni, amint a hömpölygő emberáradat a sír felé sodort. Amint közeledtünk a sírhoz, az embertömeg majd magával ragadott, de ekkor édesanyám erős kezének szorítása együtt tartott bennünket. Segítségért kiáltottam, ekkor apám megragadott, és olyan magasra emelt, ahol már világosság volt. Innentől kezdve a hátán cipelt mindaddig, amíg a tömegből ki nem szabadultunk, és a saját lábamon folytathattam az utat.

Keresztyén hitünk arra biztat, hogy reménységünk legyen még az életünk sötét időszakaiban is. Jézus keresztre feszítésekor úgy tűnt, hogy a sötétség győzedelmeskedik. De a sír nem jelentette mindennek a végét. Jézus feltámadásával a fény győzedelmeskedett a sötétség felett. Néha úgy tűnik számunkra is, hogy a sötétség győz, de mikor kiáltunk, Isten a sötétség fölé emel bennünket, hogy megtapasztalhassuk a világosságot.

Imádság: Drága, örökkévaló Istenünk, köszönjük, hogy bármilyen sötétség vesz is körül, te mindig ott vagy, hogy világosságra vezess bennünket. Ámen.

Isten soha nem hagy magunkra a sötétségben.

IMÁDKOZZUNK A SZENTFÖLDRE LÁTOGATÓKÉRT!