Minden diák lehetőséget kap a szakirányú képzésre

„Lakhelyétől függetlenül minden diáknak lehetőséget adunk a szakosított képzésre.

Az iskola szakirányúvá válik, így minden diák kibontakoztathatja tehetségét és adottságait, megválaszthatja jövendő szakmáját” – nyilatkozott az oktatási miniszter helyettese, Borisz Zsebrovszkij A felső tagozat szakosításáról a középiskolákban elnevezésű projektet megvitató ülésen.
A miniszterhelyettes szerint a gyakorlat bebizonyította, hogy a gyerekek már régóta vágynak arra, hogy megválaszthassák oktatásuk szakirányát. Hangsúlyozta, hogy az európai oktatási intézményekben már az első évtől ilyen elv alapján tanulnak a diákok.
Oleh Jereszko, az oktatási minisztérium közoktatási és óvodai nevelési ügyosztályának vezetője elmondta, hogy a profiltárgyak listáját az oktatási minisztérium ajánlja, a fakultatívan tanulható tárgyakat és szakköröket a diák saját döntése alapján választhatja ki.
Az Ukrán Oktatási Minisztérium a végleges projekttervezetet augusztus 14-én hozza nyilvánosságra honlapján.

A nagolos.com nyomán.